UTE–Gyergyói HK 3-0
A lilák erős harmadik harmadukkal megérdemelt győzelmet arattak, Virág Csaba együttese négy vesztes találkozót követően diadalmaskodott újra.
A hazaiaknál továbbra is hiányzott a betegséggel szenvedő Jarvinen, de ezúttal Madácsi sem állhatott Virág Csaba rendelkezésére, a kapuban Rajna kezdett. A vendég Gyergyó szokásos összetételében, Rinnével a kezdőben érkezett a Megyeri útra. Kiss Patrik lövése vezette fel a találkozót, majd Pereszunko kiállítása alatt maradt veszélytelen a liga legjobb emberelőnyös alakulata. A harmad derekán Rajna kapu mögötti magánakciója borzolta a hazai szurkolókat, de megúszták a lilák. Az első újpesti emberelőny két kapuvasat is hozott: Just és Kiss Phil is közel járt az első találat megszerzéséhez. A 18. percben Orban ziccere maradt ki. A harmad túlnyomó részében az UTE volt a veszélyesebb, nagyot javultak az egy nappal korábbi derbis játékhoz képest.
A második felvonás óvatos játékot és sok hibát hozott, a második újpesti emberelőny nem tartogatott nagy veszélyeket, a kiegészülést követően Sándor-Székely helyzetét hatástalanította Rajna.
A 47. percben Pereszunko közeli lövését védte Rinne, majd a túloldalon Sylvestre lőtt a mamutba. Két perccel később megtört a gólcsend: Kmec lövése jött ki Rinnéről, a kipattanóra Just kapcsolt a leggyorsabban, 1-0. Pereszunko cselezte magát lövőhelyzetbe, Rinne a helyén volt. Alaposan megsorozták Szigetiék Rajnát, majd Nemes és Pereszunko lépett ki egy védő ellenében, az ukrán légiós önzetlenül szolgálta ki társát, Nemesnek csak az üres kapuba kellett lőnie, 2-0. Az 55. percben Németh került ziccerbe, Rinne bravúrral hárított. Pereszunko harcolt ki egy emberelőnyt a hajrában, Kovács Alex előbb vasat ütött, majd Pereszunko lövését követően Henttonen értékesítette a kipattanót.
Az UTE remek harmadik harmadával és Rajna-shutouttal 3-0-s győzelmet aratott, kedden a Brassót fogadja, míg a GYHK Debrecenben zárja túráját.
Fotó: Vörös Dávid / UTE
Nem tettük bele azt a munkát, ami ehhez a meccshez kellett volna
A GYHK vezetőedzője szerint csapata inkább a képességeire hagyatkozott az UTE ellen.
Virág Csaba, vezetőedző, UTE: “A jövő eldönti, hogy kimásztunk-e a gödörből. Megtettünk mindent, úgy játszottuk, ahogyan elterveztük, és ahogyan szerettünk volna. Az öltözőben is hozzá tudtuk tenni azt a munkát, amit idáig is szerettem volna látni, mindenki kivette a részét a sikerből. Ez egy nagyszerű csapatmunka volt Rajna Mikitől elkezdve a hátvédeken át egészen a csatárokig.”
Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: “Az első két harmadban az Újpest akarata érvényesült, mi nem tettük bele azt a munkát, ami ehhez a meccshez kellett volna. Az ellenfél nehéz szériából jött, mindent megtett hazai jégen, hogy kilábaljon a gödörből, és ez látszott is, ők nagyon keményen dolgoztak, mi meg csak a képességeinkre hagyatkoztunk. A harmadik harmadban éppen elkezdtünk jól dolgozni, amikor megkaptuk az első gólt. 10-12 perc jó hoki nem elég, ilyenkor a kevésbé látványos, de sokkal hatékonyabb játékot kell választanunk legközelebb.”
Erste Liga, Megyeri út, 876 néző. Játékvezetők: Rencz, Rencz, Sábián, Kövesi. |
Rajna: 100% (Sági) | K |
Rinne: 92,7% (Demeter) |
Tornyai, Kiss D., Benk, Henttonen, Just | 1 |
Jalonen, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó |
Kmec, Pokornyi, Shirley, Kiss Patrik, Pereszunko | 2 |
Saari, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki |
Kiss Phil, Balázsi, Nemes, Németh, Kovács A. | 3 |
Kozma, Imre, Sándor-Székely, Szigeti, Császár |
Kovács S., Balogh | 4 |
Silló, DiDiomete |
Virág Csaba, Baróti Zsolt | E |
Szilassy Zoltán, Góga Attila |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 48:36 | UTE | Just | Kmec | Benk | |
2-0 | 52:43 | UTE | Nemes | Pereszunko | ||
3-0 | 56:05 | UTE | PP | Henttonen | Pereszunko | Just |
41 | Kapura lövések száma | 34 |
4 | Kiállításpercek | 8 |
Nemes előbb korongot, aztán gólt szerzett
A UTE–Gyergyói HK három hazai gólja két percben.
További cikkek
- Mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után
- A végén odaadtunk egy gólt, ami nehéz, de tetszett több minden, amit a csapat tett a jégen
- Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket
- A srácok nagy többsége csak utas volt a meccsen
- Osztálykülönbség volt a két csapat között
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3