Jobban szem előtt leszek a svéd U18-ban

 

A 17 éves Nemes Márton remekül teljesít Svédországban, a Mora csatára az alapszakasz felénél második a góllövőlistán, nemrégiben mesterhármast jegyzett a bajnokságban.

Nemes Márton Székesfehérváron ismerkedett meg a jégkorong alapjaival, de nagyon korán, 11 éves korában külföldre költözött: ?Úgy éreztük akkoriban, hogy megvan a tehetségem a jégkoronghoz, szeretem a sportot, belerakom az extra melót, így tovább szerettük volna vinni a történetet. Már 11 évesen is imádtam a hokit, szüleimmel úgy döntöttünk, hogy ha komolyan gondolom, akkor külföld felé kell venni az irányt. A családom Prágában talált munkát, így adta magát a történet, a Slavia Prahához volt kapcsolatunk már egy korábbi hokis táboron keresztül, így összehoztunk egy próbajátékot, amin szerencsére megfeleltem.?

Nemes 5 évet töltött a cseh fővárosban, a 2021/22-es szezonban az U17-es csapat egyik húzóembere volt, 38 mérkőzésen 30 pontot termelt a Slavia színeiben. Tavaly szemléztünk is róla a blogra egy cseh szakportál által készített riportot: ?Úgy gondolom, tavaly megjött az áttörés. Mindig jó a földön maradni, de ha belegondolok a cseh U17-es liga egy nagyon komoly szint, ahol jól ment a játék. A munka kifizetődni látszik. Tavaly lassan lendültem játékba, nem pattant szerencsésen a korong. A csapattal aztán bejutottunk a felsőházba, ami még többet segített fejlődni, ki-ki mérkőzéseket játszottunk, ahol 100%-ot kellett nyújtani.?

nemes-marton

A remek idény ellenére mégsem maradt Prágában a fiatal csatár, hanem a svéd ifjúsági ligában szereplő Mora csapatához igazolt: ?A Slavia U20-as csapata kiesett az Extraligából, így más cseh klub után kellett volna néznem. Az előző szezon során megkeresett egy ügynök, aki azóta segít nekem. Ő ajánlotta, hogy a svéd U18-ban jobban szem előtt leszek, mint a cseh U20-ban, ami elsőre meglepő lehet. A Morában kötöttem ki, a szezonrajtom szöges ellentétje az előző idényemnek. Sokat segít a sportforma, ami korábban sokszor nem ment be, az most befelé pattan, így semmi okom nincs a panaszra.?

A Mora a 12 csapatos nyugati divízió harmadik helyén áll 13 fordulót követően, a 22. kört követően a legjobb öt együttes az országos szintű első osztályban folytathatja. Nemes 13 mérkőzés után 12 góllal és 5 gólpasszal áll, második a liga góllövőlistáján, a kanadai táblázaton is az előkelő hetedik helyet foglalja el: ?Nagyon jó a hangulat a csapatnál, ami nekem sokat segít. Úgy érzem, az előző idényről sokat fejlődtem fejben, érettebb lettem, ami serdülő korban jellemző. Kiegyensúlyozottabbnak, nyugodtabbnak érzem magam, ez segít a pályán is. Most még egy lépést, vagy akár kettőt tehettem előre.?

A minap a Mora 8-0-s verést mért a nyolcadik helyezett Borlänge együttesére, a nagyarányú győzelemből Nemes Márton három góllal vette ki a részét: ?Benne van a csapatban az ilyen remek eredmény. A szezonkezdés nem sikerült megfelelően, felesleges pontokat hullajtottunk. Kezd összeállni a csapat, az alapszakasz féltávjánál tartunk, innen már csak előre szeretnénk nézni. Meglepő, hogy mennyire közel van egymáshoz minden csapat, a Borlänge ellen sem volt különb, azért ők nem számítanak a svéd utánpótlás tetejének, de a 8-0 nagyon szép eredmény. Előtte pár nappal hosszabbítást követően kaptunk ki a mi derbinken a Leksand ellen, ez olyan itt, mint otthon egy Fradi-Újpest. A vereség jó értelemben felbosszantott minket, a Borlänge ellen csak azért is meg akartuk mutatni, hogy mit tudunk.?

nemes-marton

Megkértük a 17 éves csatárt a legnehezebb feladatra, próbálja meg összehasonlítani nekünk a cseh és svéd utánpótlás ligákat: ?Kicsit más itt a közeg, de jó szempontból. Azt gondoltam, hogy a svédek zárkózottak lesznek, de mindenki kedves, sőt nem csak velem, az új fiúval, hanem egymással is, ez nagyon szimpatikus. A cseh bajnokság technikailag nagyon komoly szinten van, rengeteg játékos jól korizik, lő, megvannak a megfelelő egyéni skillek. De itt a svédeknél még az alsóbb csapatoknál is durvábbak a skillek, az dönt a játékosok között, hogy ki mennyire van ott fejben, milyen a hockey-sense.?

A Mora juniorcsapata a legfelsőbb osztályban, a Nationellben szerepel, ahol egyelőre Nemes még nem mutatkozott be: ?Egy 2006-os svéd ifjúsági válogatott védőnk feljátszik a juniorba, valamin két 2005-ös csatár is. Voltam már többször fent edzésen náluk, az egyik célom, hogy az U20 Nationellben is jégre léphessek idén.?

A tavaszi asiagói divízió 1/B-s ifjúsági világbajnokságot megjárt csatár a november eleji válogatott összetartáson az U20-as kerethez érkezik. A Vas Márton irányította U20-as válogatott két részre bomlik november 10. és 13. között: az egyik csapat Jesenicében, a másik St. Pöltenben vesz majd részt Négy Nemzet Tornán: ?A másik nagy célom, hogy beverekedjem magam a junior vb-keretbe. Most itt van rá az esély, nincs veszteni valóm. Mindig jó érzés hazajönni a válogatotthoz.?

nemes-marton

Fotók: Dobos Sándor / MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG INFO
AL 19:00 SZGETO INFO
AL 19:30 SPCLHL INFO
AL 20:30 IKOVAS INFO
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA 
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB