FEHA19–DEAC 4-2

   

A székesfehérvári fiatalok az UTE elleni sikerük után négy héttel megszerezték a szezonbeli második győzelmüket.

A mérkőzés kuriózuma volt, hogy a debreceniek két Gönczi vezetéknevű kapust neveztek: kezdőként Lajos szerepelt, váltótársaként Bence öltözött. Nem a legjobb minőségű jégen kezdtek a csapatok, egy áramszünet miatt vékony vízréteg állt a pályán. Úgy tűnt, ez nem zavarja túlzottan a játékosokat. Az első emberelőny a hazaiak előtt adódott, Farkas László került helyzetbe, de túl közel került Gönczi Lajos kapushoz. Márkus sem unatkozott a másik oldalon, a debreceni kontrák is veszélyesek voltak. A harmad derekán DEAC-fór következett, Vokla távolija nem sokkal ment mellé. Jól védekeztek az akadémisták, többször is felszabadítottak. A 15. percben Révész a palánk mellett faképnél hagyta őrzőjét, majd kipúpozta a hálót (0-1). Remek egyéni alakítás volt! A gól után emberelőnybe kerültek a látogatók és növelték előnyüket: egy távolira ketten robbantak rá, a korong továbbcsorgott, Novotny egyedül érkezett és a kapuba vágta a pakkot (0-2). A fehérváriaknak esélye sem volt szépíteni, harmadszor is emberhátrányba kerültek. A hajdúságiak alaposan körbelőtték a kaput, de Márkuson nem jutottak túl. Ezzel együtt is magabiztos előnnyel várhatták a folytatást.

Gyors debreceni helyzettel indult a középső felvonás. Izackyék 3 az 1 ellen hozhatták a korongot, de túljátszották a ziccert. Rétfalvi révén zárkózhatott volna a házigazda, ez is kimaradt. Izacky nagyon élt, egy testcsellel becsapta védőjét, közelijét Márkus hárította. A mérkőzés felénél a hazaiak erőfeszítései góllá értek: Cizas és Mingazov kényszerítőzött, végül utóbbi lőtt a kapuba (1-2). A 33. percben Spirko tökéletes korongot adott a támadást kísérő Voklának, Márkus sokadik bravúrjával megakadályozta a gólt. A fehérvári fiatalok energikusabbak voltak a kissé elkényelmesedő ellenfelüknél, ez emberelőnyt kamatozott. Sokáig akadozott a fórjáték, de a 36. percben egy villanás elég volt az egyenlítéshez: Dobmayer távolijába Farkas László ért bele tökéletesen a kapu előtt (2-2). A FEHA ebben a húsz percben egész más arcát mutatta, a hajrában akár a vezetést is megszerezhették volna, de a döntés az utolsó játékrészre maradt.

Kóger Balázs kiállítása miatt emberelőnyben kezdhetett a DEAC, majd Mayer is kiment, 17 másodpercig 5 a 3 ellen támadhattak Daleckyék. Sem a kettős, sem a szimpla fórt nem tudták kihasználni. A kiegészülés után Mayer megugrott, szólóját Gönczi védte. Egyenlő létszámban folytatták a csapatok, jobban igyekeztek a debreceniek, ebből kifejezetten élvezetes oda-vissza hoki alakult ki. Hiába a helyzetek, az utolsó 10 perchez érve még mindig 2-2 virított az eredményjelzőn. Jobb volt a FEHA, Kóger lövésénél sokan már gólt láttak, de a kapuvason csattant a korong. Pár másodperccel később a védő ismételt, a kipattanót Keceli-Mészáros bekotorta (3-2). A fordítás óriási önbizalmat adott a hazaiaknak, újabb emberelőnyt harcoltak ki. Az 55. percben ebből is betaláltak: Rétfalvi egy kipattanót tett a helyére (4-2). Feljebb kapcsolt a DEAC, kettős emberelőnybe került, de az önkívületben védekező fehérváriak sorra blokkolták a lövéseiket. Végső mentsvárként pedig Márkus Levente parádézott a kapuban. A vendégeken a kapuslehozatal sem segített. A FEHA19 kétgólos hátrányból fordítva megérdemelt bravúrgyőzelmet aratott esélyesebb ellenfele felett.

fhadeb_bogesic_alapi

fotó: Soós Attila/FEHA19

Nagy munkát tettek bele a fehérvári fiatalok

   

A DEAC trénere elismerősen beszélt az ellenfél játékosairól.

Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: “Az első harmad nehéz volt számunkra, nem voltam teljesen elégedett a belefektetett energiával. A Debrecen szerzett két gólt, de a második játékrészben sikerült visszajönnünk és egyenlítenünk, fontos volt az emberelőnyös találatunk, szükségünk volt rá. A harmadik harmadra nem tudom, honnan találtak még ennyi energiát a srácok, okosan játszottunk, megvoltak a lehetőségeink és gólokat szereztünk. Nagy győzelem számunkra. Mióta itt vagyok, a DEAC mindig nehéz ellenfél volt nekünk, eddig még nem is sikerült legyőznünk őket. Nagyon boldog vagyok, hosszú hét volt, hétfőn edzünk, keddre pedig készen kell állnunk a következő mérkőzésre.”

György József, vezetőedző, DEAC: “Nagyon jó mérkőzést játszott a Fehérvár, megérdemelték a győzelmet, gratulálok nekik. Az első húsz perc után sikerült 2-0-ra vezetnünk, de szóltam a srácoknak, hogy vigyázzunk, mert elég éles ez a Fehérvár. Úgy gondolom, hogy sors is igazságos, a második játékrész elején elszórakoztuk a lehetőségeinket, és ezt vissza is adta a karma. Ebből tanulnunk kell. Nagy munkát tettek bele a fehérvári fiatalok. Sok mérkőzésünk volt az utóbbi időben idegenben utazásokkal, tudtam, hogy háromgólos különbségre lehet szükségünk, és akkor talán meglehet a győzelem. Ez nem történt meg, nem vettük elég komolyan őket, elkezdtünk fáradni, ők pedig bírták hatvan percen keresztül.”

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 347 néző. Játékvezetők: Máhr-stumpf, Máhr-stumpf, Szabó, Pallós.
Márkus: 95,5% (Zupancic)
K
Gönczi L.: 86,7% (Gönczi B.)
Kóger, Mingazov, Cizas, Ambrus Cs., Simon
1
Bogesic, Szoszunov, Kozma, Mihalik A., Novotny
Csollák, Dobmayer, Keceli-Mészáros, Fekete, Farkas L.
2
Jakabfy, Zalamaj, Spirko, Izacky, Dalecky
Salamon, Farkas B., Dézsi, Rétfalvi, Mayer
3
Bukor, Vokla, Molnár D., Révész, Sági
Trastasenkovs, Győrffy, Alapi, Grin
4
Mihalik G., Szmirnov
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
E
György József, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:04 DEB Révész Sági Molnár D.
0-2 16:09 DEB PP Novotny Spirko Zalamaj
1-2 29:21 FHA Mingazov Cizas
2-2 35:10 FHA PP Farkas L. Dobmayer Keceli-Mészáros
3-2 51:35 FHA Keceli-Mészáros Kóger Mingazov
4-2 54:21 FHA PP Rétfalvi Mingazov Csollák
30 Kapura lövések száma 44
14 Kiállításpercek 6

Farkas védhetetlenül ért bele Dobmayer lövésébe

 

A FEHA19–DEAC meccs góljai.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum