BJAHC–Gyergyói HK 2-5

   

A gyergyószentmiklósiak a szezonbeli hetedik idegenbeli mérkőzésükön is győztesen hagyták el a jeget.

Hazai helyzetekkel indult a meccs, gólt azonban Fejes révén a Gyergyó szerzett a 3. percben. Nagyobb lehetőségei a gól után is a BJAHC-nak voltak, de Schlekmann és Tóth sem tudott betalálni. A harmad közepén ugyan eljutott gólig a BJAHC, de rövid videózás után ezt érvénytelenítették. Két perccel később Imrét állították ki akadályozásért, nagy helyzet nem alakult ki. Az időközben emberhátrányba kerülő hazaiaknál Kornakkernek kellett résen lennie Sylvestre ziccerénél. A játékrész Varga kiállításával, és GYHK-vezetéssel végződött.

A második felvonás villámgyors gólváltással indult: Galoha hét másodperc után egyenlített, sokáig viszont nem örülhetett, hiszen még ebben a percben Haaranen szerezte vissza az vezetést. Vendég helyzetekkel folytatódott a harmad, de Kornakker Imre és Bodó lövését is hárította. A 31. percben Vincze növelte a gyergyói előnyt egy kontratámadás végén. Két perccel a harmad vége előtt Orban mattolta ziccerben Kornakkert, így még nehezebb helyzetbe hozva a listavezetőt.

A záró játékrész elején emberelőnyben próbált zárkózni a hazai csapat: Culigin alakította 2-4-re az állást. Próbálta kapuja elé szorítani ellenfelét a BJAHC, de vagy Rinne védett, vagy a lövések voltak pontatlanok. Négy perccel a mérkőzés vége előtt Haaranen állította be a végeredményt, emberelőnyben tüzelt nagy erővel a kapuba.

A GYHK az 5-2-es győzelmével továbbra tapad a listavezetőre, és az Újpest ellen folytathatja jó sorozatát. A BJAHC vasárnap a Csíkszeredát fogadja.

bjagye_vinczep_garat_kornakker

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Most volt a legnehezebb dolgunk a szezon eddigi tíz meccséből

   

Mestermérleg a BJAHC-GYHK mérkőzést követően.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: „Az első harmad egyik legjobb harmadunk volt, ha őszinte akarok lenni. A második harmadban tulajdonképpen dobáltuk a hibákat. Nem is a hibákat, hanem a hibáknak a tömkelegét és egy ilyen kaliberű csapat, mint a GYHK kegyetlenül meg is büntette. Utána annyi tartás volt bennünk, hogy az utolsó húszra tulajdonképpen megint összekaptuk magunkat és próbáltunk kiadni mindent és az nekem pont elég is. Lehet, hogy ha egy-két egyszerű dologba jobbak lettünk volna, mint például a blokkok, vagy a lövések száma, vagy csak több munkát végeztünk volna el a kellemetlen fájós helyeken, akkor az is segített volna. Mi meg csak a képességeinkre támaszkodtunk, vagyis akartunk támaszkodni. Abszolút megérdemelt volt az ellenfél győzelme, gratulálunk nekik. Nincs történt semmi, vezetjük még mindig a táblázatot és készülünk a vasárnapra. Hasonló nehéz mérkőzés vár ránk, de ilyen fiatal csapatnak tulajdonképpen ez a legjobb fejlődési lehetőség.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: „Most volt a legnehezebb dolgunk a szezon eddigi tíz meccséből. Nagyon jó játékosállomány, nagyon kompakt csapat, jó energiaszinten jégkorongoznak. Az első harmad abszolút nem tetszett. Számszerűleg 1-0 volt nekünk, de az ellenfél jobban játszott az első harmadban ezt el kell ismerni. Rasmus nagy védéséket mutatott be, valamint odaértünk lábbal, bottal, egy-egy blokkal. A második harmad domináns volt, kevesebb korongot adtunk el, sokkal többet tartottuk mélyen, így több helyzetünk volt. A harmadik harmadot kontrolláltuk, nem érzetem veszélyben magunkat. Egyrészt nyilván nehéz dolga volt az ellenfélnek mínusz háromnál, illetve mi is nagyon okosan rizikó mentesen hokiztunk. Kicsit pihenünk, majd átmegyünk Újpestre, szeretnénk ott is minél jobban szerepelni.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 475 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Muzsik, Balla.
Kornakker: 88,6% (Farkas)
K
Rinne: 94,3% (Demeter)
Szabó, Pozsgai, Ravasz, Galoha, Culigin
1
Jalonen, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
Garát, Uimonen, Elo, Viikilä, Schlekmann
2
Saari, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
Gőz, Varga, Nagy, McCormick, Tóth R.
3
Kozma, Imre, Sándor-Székely, Szigeti, Császár
Dóczi, Tóth P. N., Molnár, Weidemann, Djumic
4
Silló, DiDiomete, Csiszer
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:55 GYE Fejes
1-1 20:07 BJA Galoha Pozsgai
1-2 20:59 GYE Haaranen Orban Bodó
1-3 30:51 GYE Vincze P. Tranca Rinne
1-4 37:45 GYE Orban
2-4 44:07 BJA PP Culigin McCormick Uimonen
2-5 56:25 GYE PP Haaranen Bodó Vincze P.
35 Kapura lövések száma 44
8 Kiállításpercek 8

Galoha megmutatta, hogyan kell indítani egy harmadot

 

Egy gyors BJAHC-os, valamint több gyergyói bombagól videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum