FEHA19–SC Csíkszereda 3-4
A székesfehérvári fiatalok hatalmasat küzdöttek, ám végül nem szereztek pontot a címvédő Sportklub ellen.
Székesfehérváron folytatta magyarországi túráját az SC Csíkszereda. Nem mondhatni, hogy Gecséék kirobbantak az öltözőből, időnként fáradtnak tűntek, ami nem is csoda, 24 órával korábban Dunaújvárosban meccseltek és győztek 3-1 arányban. Az akadémisták megérezték a lehetőséget és energikus játékukkal több helyzetet is kialakítottak Szamankov kapuja előtt, a vezetést azonban nem tudták megszerezni. A folytatásban a mezőnyben gyűrték egymást a felek. A fehérvári fiatalok az elmúlt meccsükhöz képest sokkal jobban játszottak, Rétfalviék előtt több gólszerzési lehetőség is adódott. Sportszerű volt a mérkőzés, az első harmad kiállítás nélkül ért véget. Sokáig úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel mehetnek pihenni a csapatok, amikor a 20. percben Kóger Balázs passzából Mingazov betalált (1-0). Az első harmadba jóval több energiát fektető FEHA – 13-7-re nyerte a kapura lövési mutatót a hazai alakulat – megérdemelt előnnyel mehetett a szünetre.
A középső felvonás elején gyorsan egyenlítettek az erdélyiek. Fodor Csanád remek passzával Reisz Áron kilépett, legyorsulta védőjét, majd fonákkal a hálóba emelt (1-1). Lendületesebbek voltak Beczéék, mint a nyitó harmadban, 2 az 1 ellen meglógtak, Salamon csak szabálytalanul tudta megállítani az akciót. A meccs első kiállításából nem született gól. Feljavult a Sportclub, az akadémisták sem hagyták magukat, élvezetes volt az összecsapás. A meccs felénél Salló és Mayer talált egymásra, a büntetőpadra végül Részegh ült ki. Első fórjából nem tudta visszavenni a vezetést a Bogdanov-csapat, sőt a kiegészülés után egy veszélyes szeredai kontrát fogott Tóth Balázs. Felpörgött a házigazda, remek cserék követék egymást, Győrffy lőtt takarásból, majd Dézsi is veszélyeztetett, végül egy közelire ért le bravúrral Szamankov. A kihagyott helyzetek nem fértek bele, a 38. percben Szkacskov körbe korcsolyázott a pakkal, visszafordult, Kubathoz játszott, majd berobbant a passzra és megfordította az állást (1-2). Remek egyéni alakítás volt!
A 42. percben áthúzódó emberelőnyből egyenlített a FEHA: szépen járt körbe a korong, végül Mingazov zúdította a pakkot a hálóba (2-2). Támadásban maradtak Cizasék, Salamon távolija a blokkról Szkacskov elé pattant, aki megiramodott és gólra váltotta a szólót (2-3). Élvezetes volt a meccs, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Reisz Áron ült ki két percre a büntetőpadra, ebből az előnyből is betaláltak a hazaiak: a Dobmayer távolija utáni kipattanót Fekete Alex gyötörte át a gólvonalon (3-3). Maradtak a jégen a speciális egységek, ezúttal fordított szereposztásban. A 49. percben ismét a vendégek vezettek: Becze kapu mögüli passzát Rokaly vágta a hálóba (3-4). Az utolsó tíz perc előtt szusszantak picit a felek, alábbhagyott a góleső. Küzdelmesebb lett az összecsapás, kevesebbszer jutottak el helyzetekig a csatárok. A hajrában kimaradt egy fehérvári emberelőny, majd Tóth Balázs is lekorcsolyázott. 6 az 5 ellen több lehetősége volt a hazaiaknak, de az izgalmas végjátékban újabb gól már nem esett. A Csíkszereda két napon belül második Fejér megyei ellenfelét is legyőzte. A hazaiak is elégedettek lehetnek a teljesítményükkel, az utolsó pillanatig szorongatták a regnáló bajnokot.
fotó: Soós Attila/FEHA19
Egy pontra rászolgáltunk volna
A fehérváriak mestere elégedett volt csapatával.
Anatoli Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: “Kicsit megilletődötten kezdtünk, de az első öt perc után a srácok megérkeztek a mérkőzésbe, elkezdtünk jól játszani és kialakítani helyzeteket. Elégedett vagyok a csapattal, ahogyan játszott, ahogyan belerakták a kemény munkát a pályán. Közel voltunk az ellenfelünkhöz, a második harmadban sajnos pár hibát vétettünk és a Csíkszereda kétszer betalált. Visszajöttünk ebből a harmadik harmadban, és végén is volt esélyünk az egyenlítésre. Összességében jól néztünk ki, elégedett voltam az energiával, amivel játszottunk, sajnos ezért most nem járt pont, pedig szerintem egyre rászolgáltunk volna. A show megy tovább, szombaton edzünk, aztán vasárnap egy új esély nyílik.”
Todor Krisztián, másodedző, SC Csíkszereda: „Nem kezdtük jól a mérkőzést, a védekező zónában szétszórtak és szervezetlenek voltunk. Sok olyan hibát vétettünk, amelyet ezen a szinten nem engedhettünk volna meg magunknak. Az ellenfelünk jó mérkőzést játszott, küzdöttek, hajtottak, ütköztek, sokat koriztak. Egyedül a helyzetkihasználás döntött a mi javunkra.”
Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 265 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Árkovics, Kocsány. |
Tóth: 84,0% (Zupancic) | K |
Szamankov: 91,7% (Simo) |
Kóger, Mingazov, Cizas, Ambrus Cs., Simon | 1 |
Kubát, Farkas T., Szkacskov, Rokaly Sz., Péter B. |
Csollák, Dobmayer, Keceli-Mészáros, Fekete, Zezelj | 2 |
Salló, Gecse, Sofron, Stach, Részegh T. |
Salamon, Farkas B., Rétfalvi, Farkas L., Mayer | 3 |
Ferencz Csibi, Láday, Reisz, Fodor, Becze |
Dézsi, Győrffy, Alapi, Grin | 4 |
Bajkó Cs., Részegh Zs. A., Casaneanu, Péter A. |
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel | E |
Hozó Levente, Todor Krisztián |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 19:12 | FHA | Mingazov | Kóger | Cizas | |
1-1 | 22:47 | SCC | Reisz | Fodor | Gecse | |
1-2 | 37:28 | SCC | Szkacskov | Kubát | Farkas T. | |
2-2 | 41:14 | FHA | PP | Mingazov | Cizas | Rétfalvi |
2-3 | 43:24 | SCC | Szkacskov | Rokaly Sz. | ||
3-3 | 45:14 | FHA | PP | Fekete | Dobmayer | |
3-4 | 48:20 | SCC | PP | Rokaly Sz. | Péter B. | Becze |
36 | Kapura lövések száma | 25 |
4 | Kiállításpercek | 8 |
Szép gólokat hozott a FEHA19–Sportklub meccs
A pénteki találkozó videó-összefoglalója.
További cikkek
- Mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után
- A végén odaadtunk egy gólt, ami nehéz, de tetszett több minden, amit a csapat tett a jégen
- Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket
- A srácok nagy többsége csak utas volt a meccsen
- Osztálykülönbség volt a két csapat között
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3