DAB–SC Csíkszereda 1-3

   

Sofron két gólpasszával a harmadik harmadban nyerte meg az újvárosi összecsapást a Sportklub.

A hazaiaknál visszatért az első bekkpárba Varga Arnold, a kapuban Kovács Dávid kezdett, míg helyettesének az U21-es csapat finn hálóőrét, Juuso Kaarnát nevezték. A Sportklubnál is volt egy visszatérő, Salló Alpár először húzhatott korcsolyát Erste Liga mérkőzésen a balszerencsés tavalyi döntő óta, míg Farkas Tamás ezúttal nem volt ott a csapattal. Niskanen kapuvasával indult a találkozó, majd a folytatásban majdnem egy balszerencsés gólt kapott a DAB: történt ugyanis hogy Vas Márk fejvédője leesett sisakja mögött, a játék ment tovább, egy passz pont a jégen heverő sisakban akadt el, Reisz került helyzetbe, de fölé vágta az ordító ziccert. Kisvártatva Péter Balázsnak már csak az üresen tátongó kapuba kellett volna lőnie, de nem sikerült, majd Szkacskov ziccerét fogta Kovács. A harmad utolsó másodperceiben Salló hagyta el a korongot a támadó harmadban, Dézsi kilépett, de nem tudott túljárni Adorján eszén.

A második felvonást Salló helyzete nyitotta, majd Szalma szerezhetett volna gólt. Léránt a saját kapusa előtt vesztette el a korongot, Szkacskov kapura tört, a hazai hátvéd akasztása a mérkőzés első kiállítását eredményezte. A speciális helyzetből Valtola és Pinczés parádéztak, de nem született emberhátrányos találat sem. Kisvártatva Ferencz-Csibi ment ki játékkésleltetésért, különösebb veszély nélkül kibekkelte a Csíkszereda. A 36. percben Varga ziccere maradt ki, majd mindkét kapu előtt hatalmas helyzetek adódtak, egyik oldalon Adorján védett, a másikon Varga Arnold érte be Sofront.

Az újvárosi első sor közel járt a gólszerzéshez, de ezen az estén semmi sem akart összejönni a DAB támadóinak. A 45. percben megtört a jég: az előző hét Erste Liga gólját szerző Kubát cselezte beljebb magát, majd ellőtte a korongot Kovács mellett, 0-1. Rögvest jött a második Sportklub találat is, Sofron készítette le a korongot Stachnak, a cseh légiós közeli lövésénél tehetetlen volt a hazaiak hálóőre, 0-2. Az 51. percben Szkacskov kerülte meg a kaput, de nem sikerült behúznia a harmadik csíki gólt. Varga kiállítása során még nem jött össze az újabb vendég találat, de a kiegészülést követően Sofron találta meg remekül Részeghet, aki nem hibázott, 0-3. A hajrában két emberelőnyt is kapott az Újváros, a szépítés Ödmannak jött össze, 1-3. Bár Kovács még lekorcsolyázott az utolsó percben, több gól már nem esett, a Csíkszereda remek harmadik harmadának köszönhetően 3-1-es győzelmet aratott Dunaújvárosban és feljött a tabella ötödik helyére.

DAB vs Sportklub

Fotó: Anda Fábián / Dunaújvárosi Acélbikák

A harmadik harmadban kijött az erősségünk

   

Edzői nyilatkozatok a DAB–Csíkszereda mérkőzést követően.

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: „Mindent összevetve egy egálos meccs volt, nekünk voltak ma a nagyobb gólszerzési lehetőségeink, de nagyon nehezen találtunk csak be. Ez volt ma az egyetlen különbség a csapatok között, nagyon csalódottak vagyunk, mert közel voltunk ahhoz, hogy legyőzzük a címvédőt, de ha nem tudunk gólt szerezni, akkor az ellenfél megteszi helyettünk. Erről szólt a mai meccs.”

Hozó Levente, vezetőedző, SC Csíkszereda: „Nagyon készültünk a Dunaújvárosra, s bár az első két harmadban is megvoltak a lehetőségeink, mindkét oldalon nagyon jó volt a kapusteljesítmény. A harmadik harmadban kijött az erősségünk, gólokat szereztünk és letámadtuk az ellenfelet, és így tíz perc alatt eldöntöttük a mérkőzést. Kicsit talán az utazás kivette az energiánkat az első két harmadban, de hála istennek egy harmadot jól játszottunk és meg tudtuk nyerni ezt a találkozót.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 150 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Kis-király, Szabó.
Kovács: 93,8% (Kaarna)
K
Adorján: 97,0% (Simo)
Varga, Svars, Niskanen, Pinczés, Valtola
1
Kubát, Salló, Szkacskov, Rokaly Sz., Péter B.
Léránt, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Dézsi
2
Clarke, Gecse, Sofron, Stach, Részegh T.
Lammi, Vas, Szalma, Török, Somogyi B.
3
Ferencz Csibi, Láday, Reisz, Fodor, Becze
Tamás, Erdély, Stan, Horváth, Marosi
4
Bajkó, Részegh Zs. A., Casaneanu, Rokaly N.
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 44:46 SCC Kubát Szkacskov Rokaly Sz.
0-2 45:36 SCC Stach Sofron Clarke
0-3 53:50 SCC Részegh T. Sofron Reisz
1-3 58:06 DAB PP Ödman Hadzinikolic Dézsi Svars
33 Kapura lövések száma 48
4 Kiállításpercek 6

Sofron passzára jó ütemben érkezett Stach

   

A DAB–SC Csíkszereda videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum