Hydro Fehérvár AV19?Vienna Capitals 2-1

   

Kevin Constantine együttese büntetőkkel győzte le a bécsieket.

A Vienna Capitals pályagondjai miatt az eredetileg Bécsben megrendezendő mérkőzést az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban játszották. Ha már így alakult, a Henrik Nilsson, Magosi Bálint, Vértes Nátán triót ezúttal is nélkülöző Fehérvár gyorsan megpróbálta kihasználni a hazai pálya előnyét. Fournieré volt az első kapura lövés, majd Petan középre tett korongja volt ígéretes. A folytatásban áttevődött a játék Roy kapuja elé, emberelőnybe kerültek a látogatók. Úgy tűnt, Rotter révén kihasználták a fórt, de a lövés előtt elmozdult a kapu, a játékvezetők videózás után szabálytalannak minősítették a találatot. Fordult a kocka, Volán-fór következett, ebből sem lett gól. Öt az öt ellen a 12. percben vezetést szereztek a vendégek: Zimmer lendületesen betört a harmadba, a lövése utáni kipattanót Würschl bekotorta (0-1). Szervezetten játszott a Capitals, nehéz volt eljutni Starkbaum ketrecéig. A 18. percben a fehérvári letámadás is eredményt hozott, Bartalis ziccerét védte az osztrák kapus. A hajrában újabb emberelőny következett, az eredmény nem változott.

Hári helyzetével folytatódott a mérkőzés, lövése célt tévesztett, majd Newell betett korongja is veszélyes volt, jó energiával jött ki a középső felvonásra a Fehérvár. Direktebbé vált a játék, kevesebb passzal, több bevitt koronggal operáltak Bartalisék. A nagy rohanásban a védekezésre is oda kellett figyelni, egyéni akció végén kapuvasat ütöttek az osztrákok. Terbócs kapott kisbüntetést, kivédekeztük az emberhátrányt. Nagy taktikai csata zajlott a jégen, nehéz volt minőségi lövőhelyzeteket kialakítani. Ritmust fogott a Volán, több jó csere után a negyedik sor harcolt ki emberelőnyt. Megvoltak a lehetőségek, a fór végén Findlay középről lőtt, Starkbaum ezt is fogta. Egyre agilisabbá vált a letámadás, jöttek a szerzett korongok. Ennek eredményeképpen a 38. percben Bartalis került ziccerbe, szabálytalanul megállították. Futószalagon jöttek a lövések és a helyzetek, a harmad második fele egyértelmű hazai fölényt hozott, csak a gól hiányzott.

A záró játékrészre is megmaradt a lendület. A 44. percben Kuralt passzolt Sarauerhez, akinek centerezését az utolsó pillanatban blokkolták a bekkek. Két gyors kiállítás után 4 a 4 ellen folytatódott a csata. Hári a saját kapuja elől indította Kuraltot, akit Hackl szabálytalanul eltakarított. 4 a 3 ellen több volt a terület, de betalálni ebből sem sikerült. A harmad derekán kijöttek a szorításból a bécsiek, majd újra a házigazda percei következtek. Az 53. percben góllá érett a fehérvári akarat: egy elhozott bulit követően Campbell lőtt, Starkbaumról oldalra pattant a pakk, Bartalis köszönte szépen és kiegyenlített (1-1). Erdélyé volt a következő lehetőség, túl közel került a kapushoz. A hajrát oda-vissza hoki jellemezte, rengeteg helyzettel, a kapusok állták a sarat. Hatvan perc alatt nem jutottak dűlőre a csapatok, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás elején több helyzete volt a Capitalsnak, majd Hári zsenialitás kiállítást kamatozott. Emberelőnyben össztűz zúdult a vendégkapura, de nem sikerült begyötörni a győztes találatot. Büntetők döntöttek a pluszpont sorsáról.

Az első körben Bradley rávezetését Roy védte, míg Hári szép csellel becsapta Starkbaumot (2-1). Wörschl sem tudott túljárni Roy eszén, a másik oldalon Petan betalált lezárva ezzel az összecsapást. A Hydro Fehérvár egy gyengébben sikerült első harmad után remek meccset játszott és megérdemelten győzött 2-1-re a Vienna Capitals ellen.

avsvic_221026

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum