Sebőkék nem jutottak tovább a BL-ben

 

Az Ilves nem tudott győzni Stavangerben, az E csoportból végül a rendes játékidőben elért sikerrel nem rendelkező Salzburg jutott tovább.

Október 11-én és 12-én lejátszották a Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik, utolsó fordulóját. A Lulea és a Jukurit már korábban bebiztosította a továbbjutást, győzelemmel zárták a CHL első fázisát: a svédek túlórában 2-1-re legyűrték az Aalborgot ? emiatt nem százszázalékos, csak veretlen teljesítményt hoztak a csoportkörben ?, míg a finnek 6-3-ra nyertek a Sparta Praha otthonában. Az EV Zug és a Wolfsburg is már biztos nyolcaddöntősként lépett jégre, a svájciak 5-2-re legyőzték az Olimpija Ljubljanát, a németek pedig 5-4-es sikernek örülhettek a TPS ellen.

A C jelű négyesben a Tappara lett a csoportgyőztes, miután 4-0-ra verte a végül második helyen záró Red Bull Münchent. A Slovan pont nélkül maradt, 4-1-re kikapott a Rapperswil-Jona otthonában. A címvédő Rögle BK 4-3-ra győzött a Zürich Lions csarnokában, aminek köszönhetően veretlenül végzett a D csoport élén.

A legtöbb izgalmat az E kvartett hozta, ahol egyedül a Fribourg csoportgyőzelme volt biztos, és a másik három együttesnek egyaránt volt továbbjutási esélye. A korábbi mérkőzésen a Stavanger 4-2-re nyert a Sebők Balázzsal a soraiban felálló Ilves ellen, így a norvégok reménykedhettek, hogy a Red Bull Salzburg nem szerez pontot a Fribourg ellen. Nem így történt, az osztrák együttes büntetőkkel kikapott, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy a salzburgiak rendes játékidős siker nélkül jutottak tovább, ugyanis három túlórás sikerük és két pontszerzésük volt.

Az F csoportban a Färjestad 4-3-ra kikapott Krakkóban, miközben a Straubing 8-0-ra átgázolt a Villachon, így a németek végeztek a négyes első helyén, és a svédek csak másodikok lettek. A G kvartettben a Mountfield HK és a Frölunda is behúzta az utolsó meccsét, az egymás elleni eredmények köszönhetően a csehek végeztek előrébb. A H jelű négyesben a HC Davos 4-3-as vereséget szenvedett Trinecben, ezt pedig kihasználta a Skelleftea, és a Belfast elleni 4-1-es győzelmével megszerezte a csoportelsőséget.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum