Hydro Fehérvár AV19?Graz 1-2

   

A magyar ICEHL-csapat Newell 60. percben lőtt góljával kiharcolta a hosszabbítást, ám a túlórában alulmaradt a graziakkal szemben.

A Fehérvár kerete ezúttal sem volt teljes, sérülés miatt Nilsson és Magosi nem húzhatott szerelést. A kapuban ezúttal Roy kapott bizalmat. Két perc sem telt el a mérkőzésből, amikor 3 a 2 ellen törhetett kapura a Volán, Petan belőtt korongjáról kevéssel maradt le Findlay. A 99ers nem illetődött meg, több lövőhelyzetet is kialakítottak. Folyamatos volt a játék, a harmad első fele gyorsan elrepült. A 8. percben eredményes volt a letámadás, hosszú időre beszorultak a graziak, O?Brien bombája csak kicsivel kerülte el a kaput. Az első kiállítást a vendégek kapták, Antonitsch szállt ki rövid időre a meccsből. A sérülésből visszatért Campbell aktív volt, több lövést is eleresztett. A 17. percben Egger is kiment, a második emberelőnyből sem sikerült megszerezni a vezetést. Jól zárt a speciális grazi négyszög. Sőt, kontrát is vezettek Oberkoflerék, szerencsére kimaradt. A kevés kapura lövést (5-7) és még kevesebb helyzetet hozó nyitó játékrészben a vendégek hokija érvényesült, gól nélküli döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

A második felvonást aktívabban kezdték Háriék, több veszélyes lehetőséget is kialakítottak, Ambrus Gergő próbálkozását Engstrand védte. A 25. percben érdekes körülmények között mégis a látogatók szereztek vezetést: Roy kezéből egy osztrák kiütötte a bárdot, ráadásul késleltetett kiállítást ítéltek a játékvezetők. A kapus elsőre még hárított, Granholm átadását Schiechl már a hálóba tuszkolta (0-1). Magához tért a Volán, Betker azonnal egyenlíthetett volna, majd Vértes előtt adódott gólszerzési lehetőség. Jól pörögtek a lábak, a lendületet egy játék késleltetésért megítélt kiállítás törte meg. A kivédekezett emberhátrány után fordult a kocka. Ez volt a legjobb fehérvári emberelőny, de betalálni nem sikerült. Az egyenlítéshez Sarauer állt a legközelebb, egy kapu előtti kavarodás után. Öt az ötben is lendületben maradtak Kuralték, egy 2 az 1 elleni akciót is megúsztak a graziak. O?Brien hatalmas szabályos ütközése fokozta a hangulatot, Livingston volt a szenvedő fél. A középső etapban sokkal jobb volt a Volán, mégis vendég előnyt mutatott az eredményjelző.

A záró harmadban kellett feltörni a reteszt, nem ígérkezett könnyű feladatnak. A 44. percben Hári remek passzt adott Newellnek, aki elütött a korong fölött. Fokozódott a nyomás Engstrand kapuján, a lövőhelyzetekért keményen kellett dolgozni. Roynak nem sok dolga akadt, mikor Salonen kapura húzott, résen volt. A 99ers jól védekezett, tördelte a játékot, közben gyorsan peregtek a percek, a záró tíz perc is vendégelőnnyel kezdődött. Az 54. percben Hári beszáguldott a harmadba, keresztpasszából Newell a kapuvasat trafálta telibe. Szerencséje sem volt a Fehérvárnak. A szurkolásra nem lehetett panasz, a lelátóról jött az energia. 3 perccel a vége előtt időt kért Kevin Constantine, majd Roy is lekorcsolyázott. Az utolsó percben 6 az 5 ellen összejött az egyenlítés: szép Sarauer, Hári, Newell összjáték után utóbbi a hálóba zúdította a pakkot (1-1). Következett a hosszabbítás.

A ráadás jól indult, majd rosszul folytatódott. A 62. percben Zusevics elvitte a pakkot Bartalis mellett, majd kilőtte a felső sarkot, így a pluszpont a graziaké lett (1-2). A Hydro Fehérvár egy ponttal gazdagodott.

A Fehérvár összeállítása:

Roy (Horváth D.) ? Stipsicz, Campbell, Newell, Hári J., Kuralt ? Fournier, O?Brien, Erdély Cs., Findlay, Petan ? Betker, Horváth M., Vértes, Bartalis, Terbócs ? Mihály Á., Szabó D., Németh K., Sarauer, Ambrus G.

avsg99_221007

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum