Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák 5-1

   

A hazaiak VanWormer és Gajdó Balázs duplájával megszerezték első hazai győzelmüket.

A házigazda Brassónál visszatért az amerikai VanWormer, ellenben az első meccs óta hiányzó Kóger Dániel ezúttal sem volt kerettag, míg a vasak között Polc kezdett. A négy teljes sorral érkező Dunaújváros harmadik bekkpárjában ott volt a frissen igazolt Svars, a kapuban Kovács Dávid kezdett. Az első harmad VanWormerről szólt, aki kerek 10 perc után maradt bántóan üresen az újvárosi kapu előtt – és nem hibázott –, majd a játékrész vége felé is betett egy kipattanót. Az amerikai duplája közé beékelődött egy vendég kettős fór, ami kihasználatlanul maradt, majd Kovács Mátyás és Pinczés Olivér bokszolt egyet, ebből az Acélbika jött ki győztesen.

A második harmad teljesen a Brassóról szólt, Niko Eronen csapata gyakran 5 az 5 ellen is beszorult saját harmadába. Domingue kettős emberelőnyből lőtte meg a harmadik hazai találatot, majd az idei első gólját szerző Gajdó Balázs értékesített egy gyönyörűen mattra játszott szimpla fórt: a csapatok 4-0-ás brassói vezetéssel mehettek pihenőre.

A harmadik harmadot Zagidullin szabálytalan ütközése nyitotta egy újvárosi hátvéden, majd Valchar is kivált, a kettős előnyből Niskanen bombájával szépített a DAB, 4-1. Újabb szabálytalanságot követett el a hazai csapat, ebből újabb a kettős előnyből tovább zárkózhattak volna a Fejér megyeiek, de Kovácsnak is nagy bravúrt kellett bemutatnia egy kontránál. Biztos vezetésének tudatában visszaállt a Brassó, a hajrára azért így is maradt egy hazai találat: Gajdó duplázott egy kipattanót követően.

A Corona végig kontrollálva a mérkőzést megérdemelt 5-1-es győzelmet aratott, szombaton a DVTK-t fogadja, míg a DAB Gyergyószentmiklóson vendégeskedik.

bradab_221007

fotó: Corona Brasov

Az összes lehetőségünket elpocsékoltuk

   

Mestermérlegek a sima vendégsikerrel véget ért DAB–Brassó bajnoki után.

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: „Nagy csalódás az eredmény. Tudtuk, hogy a Brassó keményen ránk jön majd az elején az előző meccsünk miatt, ehhez képest az első harmadban az összes lehetőségünket elpocsékoltuk, ellentétben velük. Úgy érzem, ezen a meccsen egyszer sem voltunk igazán a topon, ezzel együtt nem tudom, miért nem voltunk képesek értékesíteni a helyzeteinket, amelyek megvoltak. A most mutatotthoz képest mindenen javítanunk kell, sokkal-sokkal keményebbnek kell lennünk.”

Dave MacQueen, vezetőedző, DAB: „Fontos volt, hogy visszatérjünk a győztes útra. Sok minden tetszett, amit láttam, de még mindig sokat kell dolgoznunk a védekezésünkön, és időnként nem szabad olyan nagy kockázatot vállalnunk. Az előző meccsek után a héten csiszoltunk a fórjátékunkon, szereztünk is talán három előnyös gólt, ez mindenképpen önbizalomnövelő.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 0 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Gheorghies, Stefan.
Polc: 96,4% (Tőke)
K
Kovács D. M.: 94,3% (Järvinen)
Sweeney, Boriszenko, Schaber, Valchar, VanWormer
1
Lammi, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Somogyi B.
Garcia, Williams, Domingue, Zagidullin, Gliga
2
Varga, Léránt, Niskanen, Szalma, Valtola
Bors, Gajdó T., Kovács M., Vasile A., Gajdó B.
3
Tolsztusko, Svars, Pinczés, Horváth, Dézsi
Vasile N. R., #6548, Buda
4
Tamás, Marosi, Strenk, Stan, Szabó
MacQueen Dave, Strenk Hunor
E
Eronen Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:00 BRA VanWormer Schaber Garcia
2-0 19:10 BRA VanWormer Garcia Schaber
3-0 30:51 BRA PP2 Domingue Schaber Boriszenko
4-0 36:23 BRA PP Gajdó B. Williams Zagidullin
4-1 42:17 DAB PP2 Niskanen Valtola Somogyi B.
5-1 57:35 BRA PP Gajdó B. Sweeney Williams
53 Kapura lövések száma 28
15 Kiállításpercek 19

Kihagyott újvárosi, belőtt brassói helyzetek

 

Az 5-1-es sikerrel záruló Brassó–DAB Erste Liga-bajnoki összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum