Corona Brasov–SC Csíkszereda 0-1

   

Adorján shutoutjával egy gólszegény mérkőzésen szerezte meg első győzelmét a Sportklub.

A házigazda Brassó összeállításából továbbra is hiányzott Kóger Dániel, de a BJAHC ellen gólpasszt adó VanWormer sem volt keretben. Hozó Levente ezúttal nem számíthatott két rutinos csatárára, Sofron Istvánra és a cseh Stachra, míg Clarke továbbra is eltiltását töltötte. A Corona kezdte jobban a mérkőzést, többet birtokolták a korongot, mint ellenfelük. Az első harmadban összesen 11 kisbüntetést osztottak ki a román játékvezetők, volt 70 másodpercnyi brassói kettős emberelőny is, gól mégsem született. A második játékrész csíki fölénnyel indult, majd egy vendég emberfór során Rokaly Szilárd hagyta ki a találkozó addigi legnagyobb helyzetét. A 26. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja: egy Sportklub kontra során Részegh Zsolt készítette le a korongot Péter Balázsnak, akinek a lövése bepattant Tőkéről. Nemsokára Kovács Mátyás egalizálhatott volna, de hiába állt szemben Adorjánnal, kiszorított helyzetből nem tudott betalálni. A folytatásban is hol egyik hol másik csapat gyakorolhatta a speciális játékait, de újabb gól nem akart születni. A harmadik harmad derekán Részegh Tamás ziccerét fogta lepkéssel Tőke. Az 54. percben újabb egy percre kettős előnyben támadhatott a Brassó, de nem alakult ki nagyobb veszély Adorján kapuja előtt. Az utolsó másfél percben kapus nélkül próbálkoztak a vendéglátók, de ebből em tudtak gólt szerezni.

Adorján Attila shutoutjával a Csíkszereda 1-0-ra legyőzte a Corona Brasovot, így az ötödik mérkőzésén megszerezte idei első győzelmét az Erste Ligában. A Sportklub legközelebb pénteken a DVTK Jegesmedvéket fogadja, míg a brassóiak aznap a Dunaújvárosi Acélbikákat látják vendégül.

kubat_adorjan

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda (archív)

Érzelemmel telien játszottunk, de nem a megfelelő érzelmekkel

   

A vezetőedzők értékelése az egygólos szeredai győzelemmel véget ért erdélyi rangadó után.

Dave MacQueen, vezetőedző, Brassó: „Nem játszottunk jól. Érzelemmel telien jégkorongoztunk, de nem a megfelelő érzelmekkel, így saját magunkat lőttük lábon. Emberhátrányban vagyunk, erre a csapatkapitányunk összeszed egy kettő plusz tízet, és hasonlók. Mindkét kapus jól védett, a miénk is megadta nekünk a lehetőséget a győzelemhez, de a fórjátékunk cserbenhagyott minket. Nyerhető meccs volt, tudjuk, miken kell dolgoznunk.

Hozó Levente, vezetőedző, Csíkszereda: „Jó mérkőzést vívtunk. Igazi csapatmunka volt mindenkitől, kiegészülve egy remek kapusteljesítménnyel. A legerősebb pontunk ezúttal a védekezésünk volt: képesek voltunk lekapcsolni őket a harmadunkban, lőni egy gólt, és ezzel meg is volt a meccs. Negatívum volt viszont, hogy sok kiállítást szedtünk össze, a jövőben redukálni kell a számukat, hogy megkönnyítsük a saját dolgunkat.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2000 néző. Játékvezetők: Mihai, Mihai, Bandi, Gheorghies.
Tőke: 96,4% (Polc)
K
Adorján: 100% (Szamankov)
Sweeney, Boriszenko, Domingue, Schaber, Valchar
1
Ferencz Csibi, Gecse, Becze, Rokaly Sz., Péter B.
Williams, Garcia, Zagidullin, Vasile A., Gliga
2
Kubát, Láday, Részegh Zs. A., Részegh T., Szkacskov
Bors, Gajdó T., #6548, Kovács, Gajdó B.
3
Casaneanu, Farkas, Reisz, Fodor, Rokaly N.
Vasile N. R., Buda
4
Bajkó, Péter A.
MacQueen Dave, Strenk Hunor
E
Hozó Levente, Todor Krisztián
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 25:32 SCC Péter B. Részegh Zs. A.
39 Kapura lövések száma 28
30 Kiállításpercek 24

Péter Balázs egy kontratámadás végén döntött

   

Az egyetlen gólt hozó Corona Brasov–SC Csíkszereda mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum