BJAHC–DEAC 9-3

   

A fővárosiak óriási kiütést mértek a Hetényit nélkülöző debreceniekre, ezzel öt mérkőzés után is veretlenek.

A debütánskapusok meccse volt ez: a BJAHC-nál a sérüléséből visszatérő Kornakker, a DEAC-nál pedig Hetényi távollétében Antek is először lépett jégre a bajnoki idényben. Rémálomszerűen kezdtek a debreceniek, akik teljesen bennmaradtak a vendégöltözőben. A BJA rögtön az első helyzetből gólt szerzett – Galoha középre bepasszolt korongja után a teljesen üresen érkező Culihin értékesítette váratlan ajtó-ablak ziccerét –, és még fel sem ocsúdhatott a sokkból a DEAC, a következő támadásból ismét betaláltak a hazaiak. A szemfüles Djumics halászta el a pakkot egy buli után, mire kettőt pisloghatott volna az ellenfél, már ismét a hálóban pihent a játékszer – mindössze 11 másodperc alatt duplázta meg előnyét a házigazda. Erre már felébredt György József csapata, a 4. perc végén Dalecky szépített: Mihalik tartotta a korongot, majd jó meglátással passzolta a kapus előtt egyedül hagyott cseh csatárnak, aki meg is nyerte a Kornakkerrel szemtől szembeni csatáját. Kerek öt perccel később a fővárosiak legeredményesebb magyarja, Schlekmann folytatta idei pontgyűjtő akcióját, jól kapta ütőre Viikilätől, „csak” rá kellett fordulnia és behúzni Antek mamutja mellett.

A második harmad az elsővel ellentétesen indult, most a debreceniek kezdtek nagyon erősen, Kornakker bravúrokat mutatott be, Mazzag révén vasig is eljutottak az első percekben. A 25. percben siker koronázta erőfeszítéseiket: Sági kaparta ki a gesztenyét és tette Molnárhoz, aki Novotnynak készítette le, a cseh nem hibázott. Szoszunov feleslegesen kemény ütközése után azonban emberhátrányba került a DEAC, az alapvonalról bekanyarodó Culihin végül egyedül oldotta meg a helyzetet, ezzel egyből visszaállította a kétgólos különbséget a BJA. Másfél perccel később öt az ötben sem álltak a helyzet magaslatán a hajdúsági védők, megint Culihin találta meg a lecsorgót, a fehérorosz csatár még a meccs fele előtt mesterhármast ért el. Nem a védelmek csatája volt, alig egy perccel az ötödik hazai gól után jött a harmadik vendégtalálat, Spirko lőtte ki a rövidet. Néggyel a második szünet előtt Antek nagy hibáját kihasználva Tóth Richárd is betalált az üres kapuba, debreceni kapuscsere következett, Gönczi Lajos váltotta poszttársát.

A hidegen beálló fiatal portás hálója sem maradt azonban sokáig érintetlen, a záró periódus elején egy áthúzódó előnyt McCormick használt ki pontos lövéssel. A végére teljesen szétesett a DEAC, a vendégek egy újabb fórban megkapták balszerencsés 8. góljukat is, majd a 9. előtt már-már megalázó módon passzolták ki őket sakk-mattra a hazaiak. Ritkán szoktak 9-3-as állásnál időt kérni, György Józsefnek ezen a ponton mégis meg kellett tennie, hogy fejben ne omoljon össze annyira a csapata, hogy az akár a következő meccsekre is kihatással legyen. A vége így nagy kiütés, 9-3 – az idény eddigi meglepetéscsapatának mondható BJAHC öt mérkőzés után is veretlen, a szezonnak nagy reményekkel nekivágó DEAC felett ellenben egyre sűrűsödnek a viharfellegek.

bjahc deac VE-13

fotók: Várhegyi Erna/BJAHC

Hetényire van építve az emberhátrányos védekezésünk

   

A DEAC trénere elmondta, miért kapott négy emberhátrányos gólt a csapata.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: ”A kilenc gól nyilván egy edzőnek nagy melegséggel tölti el a szívét, mert nagyon jó , hogy bizonyos dolgok, amiket sulykolsz egész héten – mint például az emberelőnyök –, abból gólokat szereznek a srácok, viszont nem jó megközelítés az, hogy a védekező harmadunk néha kaotikus volt. Eddig a nehéz pillanatokban Farkas Roland segített nekünk, most pedig Kornakker Dániel. A jövőre nézve ez bizakodással tölt el, de óriási figyelmeztető jel nekünk, hogy ha a két kapusunk a legjobb mindig, akkor valamit nem csinálunk jól a védekező harmadban. Összességében egy ilyen meccs után csak gratulálni tudok a csapatnak.”

György József, vezetőedző, DEAC: ”Rossz volt a kezdés, ez nem is kérdés. Újpesten 12 másodperc, itt meg egy perc 14 másodperc alatt sikerült kettő gólt is kapnunk. Igazából volt húsz percünk a második harmadban, amikor közel tudtunk volna kerülni, de nem sikerült. Négy emberhátrányos gólt kaptunk, egyértelműen az emberhátrányos védekezésünk Hetényire van építve, ott engedünk bizonyos sávokat lőni. Passzívabb védekezésünk van, ha Hetényi Zoltán nincs, akkor ez nem működik. Ebből is kell tanulnunk, egyértelműen a mérkőzésről nehéz bármit mondani, amitől én nyugodtabb lehetnék, vagy a csapatnak olyant mondjak, hogy ebből lehet tanulni, mert ebből nem lehet. Nagyon ingadozott a játékunk, egyértelműen mindkét mérkőzésen meghatározó volt az, hogy nagyon rosszul kezdtünk. Nehéz nulla kettőről, nulla háromról kezdeni jégkorongozni, és akkor a harmadik harmadban a 6-3-as szituációt akartuk tartani, hogy maradjunk hat hárommal, de megint öt perc alatt három gól. Azért is kellett időt kérnem, mert láttam, hogy mentálisan elfogytunk, és egyértelműen nagyon ritkán szoktunk ilyen gödörbe kerülni. Megnézzük, hogy mit tudunk csinálni, de a BJAHC magasan jobb volt, és a párharcokban, gyorsaságban alulmaradtunk.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 228 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Pallós, Balla.
Kornakker: 90,0% (Farkas)
K
Antek: 79,3% (Gönczi L.: 84,2%)
Szabó, Uimonen, Galoha, McCormick, Culigin
1
Jakabfy, Zalamaj, Spirko, Mihalik A., Dalecky
Pozsgai, Garát, Elo, Viikilä, Schlekmann
2
Bogesic, Szoszunov, Izacky, Mazzag, Novotny
Dóczi, Varga, Tóth R., Molnár B., Djumic
3
Bukor, Vokla, Molnár D., Sági, Révész
Tóth P. N., Ravasz, Weidemann, Ádám
4
Sándor, Borbát, Kozma, Szmirnov
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
György József, György István
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:03 BJA Culigin Galoha Uimonen
2-0 01:14 BJA Djumic Molnár B.
2-1 03:49 DEB Dalecky Mihalik A. Spirko
3-1 07:49 BJA PP Schlekmann Viikilä Pozsgai
3-2 24:42 DEB PP Novotny Molnár D. Sági
4-2 27:18 BJA PP Culigin Viikilä Uimonen
5-2 28:58 BJA Culigin Garát Galoha
5-3 30:01 DEB Spirko Dalecky Bukor
6-3 35:48 BJA Tóth R. Djumic
7-3 40:32 BJA PP McCormick Culigin Galoha
8-3 43:15 BJA PP Uimonen McCormick Galoha
9-3 45:10 BJA McCormick Uimonen Culigin
48 Kapura lövések száma 30
11 Kiállításpercek 17

Így lőtt kilencet a BJAHC a DEAC-nak

 

A tucatnyi gól több mint öt percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum