BJAHC–FEHA19 6-0

   

Kangyal Balázs együttese egy kapott gól nélküli sikerrel szerezte meg szezonbeli negyedik győzelmét.

Az eddig megszokott erős és lendületes kezdés ezúttal elmaradt a BJAHC-tól, amit jól mutat, hogy az első igazán minőségi gólhelyzetig egészen a harmadik percig kellett várni. Ezt követően azonban megtalálta a saját ritmusát a BJAHC és ugyan a jeget nem borította rá ellenfelére, de egyre több helyzetet alakított ki. A 11. percben pedig sikerült feltörni a fehérváriak védekezését: egy kapu előtti kavarodás után Tóth Richárd idei első góljával megszerezte a vezetést a házigazda. Az előny megszerzése után továbbra is a BJAHC dominált és még a harmad hajrája előtt meg is duplázta a fórját: Uimonen lőtt a kékről, a lövése a blokkoló fehérvári játékosról a sarokban helyezkedő Szabóhoz került, aki egyből a középen érkező Elo elé tálalt – a finn játékosnak pedig nem volt nehéz dolga a félig üres kapuval szemben.

A második játékrészt ugyan emberelőnyben kezdte a FEHA19, de nem sikerült ezzel sem más mederbe terelni a mérkőzést: felállni is alig sikerült a két perc alatt, lövésig pedig egyáltalán nem jutott. Ezzel szemben a BJAHC célratörőbb hokit kezdett el játszani, szinte minden támadó harmadba bejuttatott korong után lövéssel zárt a házigazda. A 26. percben Farkas kiállítását követően pedig mindössze négy másodpercre volt szüksége Culiginnek ahhoz, hogy háromra növelje a hazai előnyt. Amennyire nehézkesen lendült bele a mérkőzésbe Kangyal Balázs csapata, annyira könnyedén szerezte a gólokat a második harmadban: előbb Schlekmann egy gyönyörű támadó harmadbeli szóló után lőtte meg a negyedik hazai találatot, majd a játékrész utolsó előtti percében Varga tört be lendületből a támadó harmadba, egy váltás után otthagyta a korongot Djumicnak, aki kapásból volt eredményes.

A záró harmadra sem változott érdemben a játék képe, ugyanakkor a csapatok érezhetően visszább vettek az iramból. De ez a játékrész sem maradt gól nélküli: három és fél perccel a mérkőzés vége előtt Schlekmann talált be ismét, ezzel kialakítva a 6-0-ás végeredményt.

Győzelmével a BJAHC feljött a tabella harmadik helyére a Gyergyó és a Ferencváros mögé és vasárnap a DEAC ellen folytathatja kiváló sorozatát Káposztásmegyeren. A FEHA19 szintén vasárnap az Újpest ellen pedig ismét megpróbálkozhat megszerezni első pontját az Erste Liga idei kiírásában.

bjafha_schlekmann_tothbalazs

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Ugyanazokat a hibákat követjük el, amik megbosszulják magukat

 

A FEHA19 edzője nagyon kritikus volt a BJAHC elleni találkozó után.

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: “Az volt a cél, hogy jól kezdjünk és próbáljunk meg végre hatvan percen keresztül jól játszani és jó dolgokat csinálni. Nyilván lehetett látni, hogy ez nem sikerült, nem úgy kezdtük, ők sokkal energikusabbak voltak. Rendet tettek a fejekben az előző vereségük után, mi nem azt mondom, hogy nem készültünk rendesen, hanem nem voltunk a legélesebbek. Aztán utána átdolgoztuk magunkat rajta, nekem különben az utolsó húsz perc nagyon tetszett. Voltak nagyon fiatal, új debütálók, a rácsosok is nagyon jól játszottak. Sőt, akinek első meccse volt, még gólpasszt is adott, úgyhogy volt miért ünnepelni az öltözőben. Végre a padunk is olyan volt, mint egy igazi hokicsapaté, és ez a legnagyobb hozadéka az estének.”

Arany Máté, másodedző, FEHA19: “Nehéz egy ilyen eredmény után, főleg úgy, hogy a sokadik ilyen eredményünk, ahol nagyarányú vereséget szenvedünk, mégis a mérkőzés túlnyomó részében jól is tudunk játszani. Vannak periódusok, amiket még mindig jobban össze kell szednünk. Nehéz, mert olyan hibákat vétünk, amik elfogadhatatlanok a mi értékrendünk alapján. Ahogy mi edzünk az úgymond szürke hétköznapokban, ami nekünk a lényeg, hogy a játékosokat fejlesszük, a sok videózás, a sok visszajelzés, a rengeteg edzés, azok a munkaórák amiket mi beleteszünk, egyelőre úgy néz ki, hogy nem térülnek meg. És ami egy kicsit frusztráló, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, amik mindig megbosszulják magukat. Ugyanazon a módon, hogy gólt kapunk belőlük. Pont ezért a srácokkal most volt egy kicsit hosszabb elbeszélgetésünk, hogy nézzen mindenki mélyen és jó hosszan a tükörbe, hogy miért is csináljuk ezt. Mert ennek nincs értelme, hogy ennyi áldozatot hozunk, ennyi munkaórát ölünk bele jégen és szárazon, a videóteremben és mindenhol, és ilyen eredményeket érünk el vele, ugyanazokból a hibákból. Most a srácok is beszélnek maguk között, és megpróbáljuk ezt első körben belülről megoldani, hogy mit kell változtatnunk. És tényleg mindenkiről szó van, kapus, hátvéd, csatár, edző, kapusedző. Hogy hogyan legyen látszata is annak a sok munkának, ami ugye tavaly sikerült is, mert tavaly jó eredményeket értünk el, hasonló játékkal. Itt az a nagy kérdés, hogyan tudunk átbillenni azon a ponton, ami után lesz eredménye is a sok munkának.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 375 néző. Játékvezetők: Korbuly, Korbuly, Kis-király, Mokrai.
Farkas R.: 100% (Kornakker)
K
Tóth K. B.: 83,8% (Remete)
Szabó B., Uimonen, Galoha, McCormick, Culigin
1
Mingazov, Reiter, Cizas, Trastasenkovs, Mayer
Pozsgai, Garát, Elo, Viikilä, Schlekmann
2
Csollák, Dobmayer, Rétfalvi, Keceli-Mészáros, Farkas L.
Dóczi, Varga, Tóth R., Molnár, Djumic
3
Dolinar, Kóger, Farkas I. T., Fekete, Grin
Tóth P. N., Jécsai, Ravasz, Weidemann, Ádám
4
Salamon, Farkas B., Győrffy, Bajkó, Alapi
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:31 BJA Tóth R. Molnár Djumic
2-0 16:51 BJA Elo Szabó B. Uimonen
3-0 25:36 BJA PP Culigin Galoha Szabó B.
4-0 33:51 BJA Schlekmann Elo Dóczi
5-0 38:55 BJA Djumic Varga Weidemann
6-0 56:26 BJA Schlekmann Elo Jécsai
37 Kapura lövések száma 33
8 Kiállításpercek 8
Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum