BJAHC–Corona Brasov 6-4

   

A még veretlen BJAHC otthonában zárta első magyarországi túráját a Brassó, amely a Ferencváros vasárnapi legyőzése után Káposztásmegyerről pont nélkül távozott.

Az első harmadot két gyors gólváltás határozta meg. A mérkőzés elején Kangyal Balázs csapata igyekezett agresszív letámadással és célratörő hokival rögtön magához ragadni a kezdeményezést fáradtabb ellenfelével szemben, az ötödik percben pedig már nem csak helyzetig, hanem gólig is jutott: Schlekmann tört be a támadóharmadba, majd lőtt kapura. A korong átjutott Tőkén, de a gólvonalon túlra végül Elónak sikerült bejuttatnia a hosszú vasnál érkezve. A vezetésnek mindössze fél percig örülhettek a hazaiak. Egy kapu mögötti palánkról visszapattanó korongra Domingue érkezett a bal oldali kapuvasnál és egyenlített ki. Három perccel a játékrész vége előtt pedig a vezetést is megszerezte a vendég csapat Andrei Vasile révén. De ahogy az első hazai gólra, úgy a második vendég gólra is fél percen belül jött a válasz: Schlekmann vezette be a támadóharmadba a korongot, majd tálalt a középen érkező Elo elé, így 2-2-vel mehettek szünetre a csapatok.

A második játékrészt emberelőnyben kezdte a Brassó még Elo első harmad végi kiállítása miatt, a létszámfölényt pedig ki is használta. Boriszenko ritmusváltása után a második hullámban érkező Valchar kapott remek passzt a szélről, aki ahelyett, hogy ellőtte volna kapásból, igazított egyet a korongon és csak aztuán vette be Farkas kapuját. Ezt követően Ilja Culigin percei következtek, aki előbb kiegyenlített, majd három perccel később egy McCormickkal történő kényszerítő után vissza is szerezte a vezetést a hazaiaknak. Az eddig kialakult sormintát Garát törte meg: a Brassó emberhátránya ugyan lejárt, de a rendezetlen védekezés nem volt elég határozott a saját kapuja előtt, így a BJA hátvédje kétgólosra növelte csapata előnyét. Ugyanakkor a második harmad sem múlt el gyors gólváltás nélkül: alig egy perccel Garát gólja után Domingue szépített emberelőnyből, így két harmadnyi játék után 5-4 állt az eredményjelzőn.

A záró harmad kifejezetten feszültre sikeredett: a Brassó támadt, de egy igazán minőségi helyzetet sikerült kidolgoznia, amit viszont Farkas bravúrral hárított. A BJA fegyelmezett játékkal őrizte előnyét a hajráig, Molnár üres kapus gólja pedig el is döntötte a találkozót, a vége 6-4. A BJA pénteken a FEHA19 ellen folytathatja hazai pályán a veretlenségi sorozatát, míg a Brassó október 2-án fogadja a Csíkszeredát.

bjahc bras

fotó: Várhegyi Erna/BJAHC

Jó rossz meccs volt, az biztos

   

Egyik vezetőedző sem volt teljesen elégedett a BJAHC–Corona Brasov meccset követően.

Kangyal Balázs, BJAHC: “Jó rossz meccs volt, az biztos. Sok pozitívumot nem tudok kiszedni belőle, talán csak azt, hogy dolgoztunk hatvan percig és szerencsénk is volt. Nem azt mondom, hogy a legrosszabb mérkőzésünk volt ebben a szezonban, mert az előszezonban azért volt, de azt kell mondjam, hogy nem sok mindent tudtunk megvalósítani abból, amit megbeszéltünk. De vannak néha ilyen pillantok és ilyen meccsek, ezeket is meg kell tanulni megnyerni, és mi megnyertük, úgyhogy ennek örülök. Ez volt a legnagyobb pozitívum ma estére.”

Dave MacQueen, Corona Brasov: “Tényleg nem tetszett egyáltalán a játékunk. Talán egy kezemen meg tudom számolni, és akkor nagyon udvarias vagyok, hogy hányan játszottak komolyan a srácok közül. Sokan csak utasok voltak. Ezzel együtt a BJAHC megérdemelte a győzelmet. Mi nem érdemeltünk egy pontot sem, és azt is kaptuk, amit érdemeltünk: a semmit. Én biztosan nem így képzelem el ennek a csapatnak a játékát estéről-estére, sem a Fradi ellen vasárnap. Még korán van, a szezonban csak négy meccsünk volt. Kettő-kettő a túránk, jobb a semminél, hagytunk pár eseményt kicsúszni a kezünk alól. Ezeket tanítható pillanatoknak hívjuk. Ezt a mérkőzést sok videóelemzés fogja követni, az egyéni és a csapatjátékot is átvesszük, sok tanulnivaló lesz belőle. A videó nem hazudik. Haladunk előre. Kemény meccs vár ránk vasárnap a Csíkszereda ellen, és készen leszünk arra a meccsre.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 230 néző. Játékvezetők: Juhász, Juhász, Kocsány, Muzsik.
Farkas: 88,6% (Straubinger)
K
Tőke: 85,3% (Polc)
Szabó, Uimonen, Galoha, McCormick, Culigin
1
Sweeney, Boriszenko, Schaber, Valchar, Domingue
Pozsgai, Garát, Elo, Schlekmann, Viikilä
2
Williams, Garcia, Zagidullin, VanWormer, Gliga
Dóczi, Varga, Tóth R., Molnár, Djumic
3
Bors, Gajdó T., Kovács, Vasile A., Gajdó B.
Jécsai, Tóth P. N., Weidemann, Ádám, Ravasz
4
#6548, Vasile N. R., Buda
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
MacQueen Dave, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:31 BJA Elo Schlekmann Viikilä
1-1 05:00 BRA Domingue Garcia Valchar
1-2 17:00 BRA Vasile A. Gajdó B. Kovács
2-2 17:27 BJA Elo Schlekmann
2-3 20:45 BRA PP Valchar Boriszenko Schaber
3-3 23:17 BJA Culigin McCormick Szabó
4-3 26:33 BJA Culigin McCormick Galoha
5-3 33:00 BJA Garát Elo Viikilä
5-4 33:56 BRA PP Domingue Boriszenko
6-4 59:13 BJA EN Molnár Pozsgai Djumic
35 Kapura lövések száma 35
6 Kiállításpercek 2

Domingue az alapvonal mögül szerzett gólt

 

A BJAHC–Corona Brasov találkozó tíz találata öt percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum