DAB–Gyergyói HK 2-4

   

A gyergyószentmiklósiaknak még egy ritkán látható öngól is belefért, tovább folytatták hibátlan túrájukat, ezzel immár egyedüli százszázalékos csapatként a tabella élére ugrottak.

Az újvárosi kapuban ezúttal Järvinen kezdett, a két csapat egyebekben a korábbi bajnokijához képest változatlan összeállításban lépett jégre. A nyitó harmad első fele kiegyenlített játékot hozott, leheletnyi gyergyói fölénnyel, ám ezután kezdtek megszaporodni a vendéghelyzetek, és a 13. percben góllá érett a nyomás. Egy középre belőtt korongra Orbán érkezett védőjét megelőzve, jó ütemben szúrt bele, végül csak átvánszorgott Järvinenen. Nem esett össze a DAB, amely akár rögtön a következő támadásból egyenlíthetett volna, ám Varga Arnold szólóját védte Rinne.

Ezután hosszabb gólcsend következett, a csapatok jól védekeztek, és a két finn portás is tette a dolgát, mígnem a meccs felénél egy korongszerzés után megduplázta előnyét a Gyergyó. Vincze Péter gyötörte védőjét a támadóharmadban, aki el is hagyta a pakkot, a letámadással együtt menetrendszerűen megérkező Sárpátki, Sylvestre duó pedig összehozta a székelyek második gólját előbbi keresztpasszából.

A záró periódus villámgyors gólváltással kezdődött, egy perc sem telt bele, 0-2-ről 1-3-ra ugrott az eredményjelző. Előbb a gyergyószentmiklósiak használták ki, hogy vendéglátóik az öltözőben maradtak, méghozzá egy gyönyörű háromszögeléssel. Bodó, Orbán, Császár volt a pakk útja: előbbi levitte a kapu mögé, onnan tette középre Orbánnak, aki egyből passzolta tovább Császárnak, a szeredai születésű csatár pedig okosan, nem első szándékból, hanem egy ütem kivárással húzta be a kapus szétnyíló lábai között. Gyakorlatilag az ellentámadásból szépített a DAB. Háromgólos vezetésük tudatában a gyergyóiak is megmutatták, hogy tudnak hátul hibázni, Fejes ütőjéről Valtola lopta le a korongot hátulról, majd be is vette a rövidet. Nem igazán volt benne a meccsben, de a 47. perc végén veszélybe került a vendégek háromgólos fórja, az Acélbikák hátránya ritkán látható szerencsés találattal minimálisra csökkent. Ehhez ellenfelüknek több közük volt, mint nekik: a gyergyóiak késleltetett kiállítás alatt kapusukat lehozva felálltak a támadóharmadban, ám ott elpasszolták magukat, a korong akadálytalanul csúszott végig a pályán hátra, az üres kapuba – klasszikus öngól, ami hokiban természetesen nincs, így végül Léránt örülhetett pályafutása alighanem legfurcsább találatának.

Az egyenlítésre azonban nem hagyott igazi esélyt a vendégcsapat, amely a végén Sárpátki üres kapus góljával minden kérdést lezárt, így három meccs után sem vesztett pontot, azaz az Erste Ligában immár egyedüliként százszázalékos, egyúttal a Ferencváros Brassó elleni botlását kihasználva a táblázat élére ugrott!

dab gye

fotók: DAB/Anda Fábián

A koncentrációval akadtak azért problémáink

   

A DAB–GYHK mérkőzés edzői értékelései.

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: “Először is, nagyon örülök annak, amit a csapattól láttam a jégen. Megvolt a tervünk arra, hogy mit és hogyan fogunk játszani, s ahhoz képest, ahogy elkezdtük a szezont, felnőttünk a feladathoz, ezért büszke vagyok a srácokra. Most tényleg úgy éreztem, hogy hokimeccsen vagyok, egyenlő erők küzdelmét láttam, mindkét csapat nyerhetett volna, de ez a hoki. Van, amikor jól játszol és kikapsz egy jó meccsen, ugyanakkor bízni kell a munkában, abban, amit csinálsz, hogy a következő meccsen már te örülhess.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: “Bár sokáig szoros volt az állás, azt gondolom, azért irányításunk alatt tudtuk tartani a találkozót. Jól dolgoztunk, ugyanakkor a koncentrációval akadtak azért problémáink, elképzelhető, hogy ennek oka az volt, hogy huszonnégy órával ezelőtt még Miskolcon játszottunk. Most talán nem nyújtottuk olyan jó teljesítményt, mint ott, s az öngólunkkal visszahoztuk a meccsbe a DAB-ot, de végül le tudtuk zárni a meccset egy újabb üres kapus góllal, ezért jár a gratuláció a csapatnak.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 270 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Sábián, Kövesi.
Järvinen: 92,9% (Kovács)
K
Rinne: 95,8% (Demeter)
Lammi, Tolsztusko, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Somogyi B.
1
Jalonen, Haaranen, Császár, Orban, Bodó
Varga, Vas, Niskanen, Szalma, Valtola
2
Saari, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
Léránt, Erdély, Pinczés, Horváth, Dézsi
3
Kozma, Imre, Szigeti, Tranca, DiDiomete
Tamás, Marosi, Strenk, Stan, Török
4
Sándor-Székely, Silló, Csiszer
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:01 GYE Orban Haaranen Sylvestre
0-2 30:03 GYE Sylvestre Sárpátki Vincze P.
0-3 40:20 GYE Császár Orban Bodó
1-3 40:53 DAB Valtola
2-3 46:41 DAB EN Valtola
2-4 58:35 GYE EN Sárpátki DiDiomete
25 Kapura lövések száma 43
2 Kiállításpercek 4

Öt gyergyói és egy újvárosi gól a kapukban

 

A vasárnapi DAB–Gyergyó végeredménye mégis 2-4 lett – a rejtvény feloldása az alábbi összefoglalóban megtalálható.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum