A meglepetésre nyeretlen UTE és Csíkszereda egymás ellen javíthat

 

Három érdekesnek ígérkező bajnokival folytatódnak vasárnap délután-este az Erste Liga küzdelmei.

A kora délutáni napindítón a három meccs után hibátlan és listavezető Ferencváros az ötvenszázalékos mérleggel álló Brassót fogadja. Fodor Szabolcs együttese a Szuperkupa-kudarcot követően a bajnokságban villámrajtot vett, pedig nem volt könnyű sorsolása: egymás után a DEAC, az Újpest, majd a címvédő Csíkszereda skalpját is begyűjtötte hatvan perc alatt. A brassóiak ennél azért lassabban kezdtek, két Fejér megyei mérkőzésük közül Székesfehérváron csak nyögvenyelős 3-1-es győzelmet arattak kezdésként a FEHA19 felett, majd Dunaújvárosban jött a kínos meglepetés, midőn a 22 meccse nyeretlen DAB éppen ellenük szakította meg történelmien pocsék sorozatát 4-3-as rendes játékidős sikerének köszönhetően. A zöld-fehér hívek számára jó hír lehet, hogy az egyelőre csupán három bajnokit számláló minta alapján az FTC sokkal jobban áll a csapatépítésben és az új légiósok beszoktatásában, mint azt a szezonnyitó Szuperkupa-mérkőzés sejteni engedte. A Corona ezzel szemben úgy is rozsdásabbnak tetszett magyarországi nyitótúrája első két meccsén, hogy náluk jobban egyben maradt a csapatmag ? lehet, hogy itt jön ki az edzőmérkőzések hiánya. Leírni azonban semmiképpen sem lehet őket, a játékosállomány kiváló, ha felveszik a ritmust, bárkire veszélyesek lehetnek. A 15 órától kezdődő összecsapást élőben közvetíti az M4 Sport+.

Két órával később Újvárosban is behajítják a pakkot, az Acélbikák a favorit Gyergyót fogadják. A DAB-nál tehát megtört a jég, minden bizonnyal jó hangulatban és lelkesen fogadják az erdélyi csapatot, amelyre nagy szükségük is lesz, hiszen gyergyószentmiklósiak erődemonstráló formában kezdték idénynyitó túrájukat, Debrecenben 5-2-es, Miskolcon 6-2-es sikert arattak, egyelőre nagyon olajozottnak tűnő gépezetként működnek. Az ő szempontjukból az egyedüli hátráltató tényező az lehet, hogy az utazással együtt 24 órát sem pihenhettek a szombat délutáni miskolci diadal után, meglátjuk, ez jelent-e bármiféle nehézséget érdemben Szilassy Zoltán csúcsra törő együttesének.

A nap zárómérkőzését Újpesten játsszák, ahol a lila-fehérek a bajnok Csíkszeredát fogadják. Ez is érdekes meccs lesz, hiszen a szezont egyik csapat sem úgy kezdte, ahogy azt előzetesen eltervezték; bizonyára kevesen gondolták volna, hogy két bajnoki után ez a két csapat győzelem nélkül áll majd. A házigazda újpestiek nyitómeccsüket biztosnak tűnő 3-0-s előnyből engedték ki a DVTK elleni mérkőzés végén, majd az ősi rivális FTC elleni derbit is elbukták, úgyhogy lehet bennük motiváció bőven. A bizonyítási vágy a szeredaiakban is élhet, hiszen a BJAHC elleni túlórás vereség után a presztízsellenfél Fradi otthonában 6-2-es pofonba szaladtak bele, vagyis túlzás lenne állítani, hogy címvédőhöz méltón kezdték az új szezont. Külön pikantéria, hogy tavaly az UTE volt a Sportklub mumusa, a későbbi bajnok a lilákat egyedülálló módon négyből egyszer sem tudta legyőzni, nagy kérdés, a csalódott csapatok csatájában meg tudja-e szakítani rossz sorozatát 18 órától a Megyeri úton.

utescc-211004

fotó: Jani Martin/UTE

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum