Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brasov 4-3

   

A DAB megszakította a 22 mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatát, és megszerezte első 2022-es bajnoki győzelmét.

Mindkét együttes kapust cserélt az első meccshez képest: Dunaújvárosi Acélbikáknál Kovács Dávid állt a vasak között, míg brassói kapuban Polc kezdett. A házigazdánál Gál Soma Tamás helyett Tamás István kapott lehetőséget, a vendégeknél Kóger hiányzott a csütörtöki játékosok közül, akik így csak 17 mezőnyjátékossal álltal fel. A találkozó egyik érdekessége volt, hogy az egyik vonalbíró a korábbi női válogatott jégkorongozó, Gottlibet Zóra volt. A meccs első cseréjében a hazaiak kétszer is közel jártak a vezetés megszerzéséhez, de Polc mindkétszer védett. A 4. perc végén már tehetetlen volt a brassói kapus: Nilsson a bedobópontról ellőtte a korongot a hálóőr füle mellett (1-0). Két percre rá már újra döntetlen állt az eredményjelzőn, Valchar középre tett korongjára Schaber érkezett jó ütemben (1-1). Nem sokkal később már vezettek a sárga mezesek, Gliga volt eredményes egy kapu mögül érkező passzból (1-2). A három korai gólt követően is nyílt sisakos játék folyt a jégen, de több találatot nem hozott a nyitó játékrész.

A második felvonásban paprikásabbá vált a játék. A 27. percben a brassói Kovács Mátyás kapuvasat lőtt. A mérkőzés felénél eljött az első kiállítás, a hazaiak támadhattak öt a négy ellen, ki is használták: Valtola keresztpasszát Pinczés váltotta gólra (2-2). Nem sokkal később Erdély kilőtte a pályáról a pakkot, a brassóiak kerültek fórba, Valchar addig lopta a távolságot, amíg el nem lőtte pontosan a korongot (2-3). A középső harmad végén két perc alatt három büntetést is kaptak a vendégek, így sokáig kettős emberelőnyben játszhatott a DAB, amit végül Niskanen használt ki (3-3).

A záró húsz perc elején másfél percen át megint öt a három ellen játszhattak az újvárosiak, a szabálytalanságokat Embrich büntette meg egy közeli góllal, amivel vezettek az Acélbikák (4-3). A negyedik hazai gólt követően közel jártak az ötödikhez Somogyiék, de a brassóiaknak is megvoltak a lehetőségeik. A végjátékban Polc lekorcsolyázott, MacQueen időt kért. Valtola majdnem betalált az üres kapuba, de az újabb találat nélkül is megszakadt a DAB maratoni nyeretlenségi sorozata.

A Dunaújvárosi Acélbikák 4-3-ra nyertek, a 2021. december 4-ei, MAC HKB elleni hosszabbításos után győztek újra, ezzel véget vetettek a 22 meccses nyeretlenségi sorozatuknak. A DAB vasárnap a Gyergyói HK-t fogadja, a Corona Brasov ugyanazon a játéknapon az FTC-Telekomhoz utazik.

gliga_dabbra

fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

Ez volt talán a legjobb harmadunk eddig

 

Így látták az edzők a DAB–Corona Brasov mérkőzést.

Niko Eronen, vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “Ahogy az előző mérkőzés után is mondtam, nagyon nem mindegy, miként kezd egy mérkőzést a csapat. Most jól, lendületesen kezdtünk, s bár a Brassó még az első harmadban fordított, ilyenkor azért folytatni a meccset. Az első negyven perc ki-ki játékot hozott, a harmadikban mutatott játék miatt viszont büszke vagyok a srácokra, ez volt talán a legjobb harmadunk eddig, nagy győzelmet arattunk.”

Strenk Hunor, másodedző, Corona Brasov: “Úgy gondolom, hogy ma elsősorban a kiállítások száma jelentette a különbséget ma az eredményben. Nem kezdtünk egyébként rosszul, de a második harmadban jöttek az emberhátrányok, amelyekből nem jöttünk ki jól. 3-2-nél két kapuvasunk is volt, talán alakulhatott volna másként is a mai mérkőzés, ha kicsit több a szerencsénk. Agresszív hokit játszott mindkét csapat, nem volt olyan magas a színvonal, inkább küzdelmes meccs volt, mely után tanulnunk kell a hibáinkból, s nem szabad ilyen buta kiállításokkal helyzetbe hozni aktuális ellenfelünket.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 270 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Gottlibet, Balla.
Kovács D. M.: 91,2% (Järvinen)
K
Polc: 86,7% (Tőke)
Lammi, Tolsztusko, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Somogyi B.
1
Sweeney, Boriszenko, Schaber, Valchar, Domingue
Varga, Vas, Szalma, Niskanen, Valtola
2
Williams, Garcia, Zagidullin, Vasile A., Gliga
Léránt, Erdély, Horváth, Pinczés, Dézsi
3
Bors, Gajdó T., Kovács M., Vasile N. R., Gajdó B.
Tamás, Marosi, Stan, Török, Strenk
4
Antal, Buda
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
MacQueen Dave, Strenk Hunor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:57 DAB Niskanen Varga
1-1 05:46 BRA Schaber Valchar Domingue
1-2 07:33 BRA Gliga Kovács M.
2-2 31:02 DAB PP Pinczés Valtola Niskanen
2-3 32:44 BRA PP Valchar Boriszenko Schaber
3-3 37:38 DAB PP2 Niskanen Valtola Ödman Hadzinikolic
4-3 46:43 DAB PP2 Embrich Ödman Hadzinikolic Somogyi B.
30 Kapura lövések száma 34
2 Kiállításpercek 12

Kettős fórban döntött Erik Embrich

 

Egyszer minden rossz sorozat megszakad: így zárta le 22 meccses nyeretlenségi szériáját a DAB a Brassó ellen.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 6., kedd
EL 18:30 FTCGYE 2-3 HVÉGE
BL 19:00 LULJUK 
    • SPORT 2
december 7., szerda
U20 16:30 HUNJPN 3-4VÉGE
BL 17:30 MHKZUG 
    • SPORT 2
MK 18:40 BJADAB 4-3VÉGE
december 8., csütörtök
U20 17:00 HUNJPN INFO
MK 18:30 FTCUTE INFO
SHL 19:00 RBKVLH 
    • SPORT 2
december 9., péntek
EL 17:30 BRASCC 
EL 18:30 DABFTC 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
december 10., szombat
SHL 15:15 RBKSKE 
    • SPORT 2
AL 19:00 FTCSZG 
AL 21:00 ETODBF 
december 11., vasárnap
VB20 13:00 HUNDEN 
EL 17:30 SCCGYE 
ICEHL 17:30 AVSPUS 
EL 17:40 BJAMIS 
AL 18:00 WRMASP 
EL 18:00 UTEFTC 
EL 18:30 DEBDAB 
AL 20:00 LHLIKO 
december 12., hétfő
VB20 16:30 HUNKAZ 
Partnerünk
Archívum