Új rekordszerződést írt alá MacKinnon

 

Az elképesztő, nyolc évre 100.8 millió dollárt garantáló kontraktus egycsapásra a liga legjobban fizetett játékosává teszi a címvédő Colorado ászát.

Lezárult az NHL mostanság legnagyobb figyelemmel kísért szerződéshosszabbítási tárgyalássorozata, nem akármilyen végeredménnyel. A felhajtás érthető, hiszen a friss bajnok Colorado egyik legfontosabb láncszeméről, Nathan MacKinnonról van szó, akinek a neve az elmúlt majd’ egy évtizedben valósággal összeforrt a klubbal: 2013-as 1/1-es kiválasztottként és 2016 óta csapatkapitány-helyettesként az egyik arca lett az Avalanche pofozógép-szereptől a Stanley Kupa-győzelemig megtett hosszú útjának, a bajnoki cím után pedig azt nyilatkozta, kész a teljes karrierjét a franchise-nak szentelni. Ehhez most egy lépéssel hivatalosan is közelebb került. A felek azon dolgoztak gőzerővel, hogy még az októberi szezonrajt előtt nyélbe üssék a szerződéshosszabbítást, ami végül sikerült is, és nyugodtan mondhatjuk, megérte a várakozást. A még mindig csak 27 éves, de Stanley Kupája mellett világbajnok, valamint Calder- és Lady Byng-trófea-győztes klasszis nyolc évre kötelezte el magát a klubhoz, s bár a piszkos anyagiakat hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, az ESPN kiderítette, mennyi az annyi: MacKinnon új hosszútávú szerződése értelmében a nyolc idény alatt összesen 100.8 millió dollárt tehet zsebre, ami szezononként átlagosan 12.6 milliót garantál neki. Ezzel egyrészt kereken megduplázta eddig sem kevés éves gázsiját (6.3 millió), másrészt, ami sokkal lényegesebb, az új kontraktus egycsapásra a liga legjobban fizetett játékosává teszi. MacKinnon szuperszerződésével az évi 12.5 milliót kereső Connor McDavidet utasítja maga mögé ? 2017 óta csak ő és edmontoni klubtársa, Leon Draisaitl tudott MacKinnonnál több pontot szerezni a ligában (549, 479, valamint 442 egység). A kanadai klasszis ennek nyomán három ízben is a szezon legértékesebbjének járó Hart-trófea döntősei között végzett, s bár McDaviddel és Draisaitllel ellentétben végül egyszer sem nyerte meg, a Stanley Kupa bizonyára kárpótolta érte…

Kis kitekintő érdekesség, hogy MacKinnon és az NHL még így sincs a globálisan 100 legnagyobb sportszerződés közelében sem. A jelenlegi toplistavezető Patrick Mahomes például 2030-ig évi 42 millió dollárt tehet zsebre az NFL-es Kansas City Chiefs amerikaifutball-csapatánál, a Los Angeles Angels baseballsztárja, Mike Trout 35.5 milliót, de még az aktuális 100-as lista éves átlagban ?legrosszabbul? keresője, a Colorado Rockies-baseballos Troy Tulowitzki is 15.775 millióval szerénykedik a névsor végén. Azt meg már meg sem merjük említeni, hogy Lionel Messi 2017 és 2021 között a Barcelonánál egyetlen esztendő leforgása alatt vitt haza 168.5 millió dollárt ? ennyiért MacKinnonnak több mint 13 évig kellene jégkorongoznia még a jelenlegi rekordfeltételek mellett is…

mackinnon stanley

fotó: Matthew Stockman/Getty Images

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum