Keresztury góllal debütált a DEL2-ben

 

Az Eisbären Regensburg magyar csatára lőtte csapata első másodosztályú találatát.

Pénteken Sebők Balázsék a Vaasan Sporthoz utaztak. Az Ilves 4-1-re nyert, légiósunk nem szerzett pontot.

A HKM Zvolen Karol Csányival a soraiban indította a szezont. A zólyomiak 4-1-re verték a Dukla Trencínt, Csányi több mint 12 perc alatt háromszor lőtt kapura.

A JKH GKS Jastrzebie Bálizs Bencével a kapuban játszott az Unia Oswiecim otthonában. A magyar hálóőr együttese 3-0-ra kikapott, Bálizs 35 lövésből 32-t védett.

Megkezdődött a DEL2 is. A harmadosztályból feljutott Eisbären Regensburg továbbra is számít Keresztury Erikre, légiósunk pedig azzal hálálta meg a bizalmat, hogy a 28. percben meglőtte klubja első DEL2-es gólját. A regensburgiak végül 3-0-ra nyertek.

Másik német másodosztályú légiósunk, Kánya Tamás 3-1-es vereség részese volt az Eispiraten Crimmitschauval.

A svájci második vonalban a GCK Lions a HC La Chaux-de-Fondshoz látogatott, ahol Falus Ádám nélkül 4-1-re alulmaradt.

Az EHC Visp?EHC Basel találkozón csak a vendégeknél szerepelt magyar játékos. A 3-2-es sikert arató hazaiak nem nevezeték Ortenszky Tamást, míg az újonc baselieknél Kiss Zsombor neve mellé egy-egy blokkolt lövést és kisbüntetést jegyeztek fel.

Magyar légiósok a magasabban jegyzett ligákban, 2022/23:

Név Csapat Liga H M G A P
Bálizs Bence JKH GKS Jastrzebie PHL (POL-1.) 9. (9) 4 11 96 89,7
Karol Csányi HKM Zvolen Extraliga (SVK-1.) ? 1 0 0 0
Falus Ádám GCK Lions Swiss League (SUI-2.)
Galló Vilmos  Linköping HC SHL (SWE-1.)
Halász Béni Northern Michigan U. NCAA
Kánya Tamás Eispiraten Crimmitschau DEL2 (GER-2.) ? 1 0 0 0
Keresztury Erik Eisbären Regensburg DEL2 (GER-2.) ? 1 1 0 1
Kiss Zsombor EHC Basel Swiss League (SUI-2.) ? 1 0 0 0
Nagy Zoltán Peliitat Mestis (FIN-2.)
Finn Kupa ? 1 0 1 1
Ortenszky Tamás EHC Visp Swiss League (SUI-2.)
Papp Kristóf Northern Michigan University NCAA
Sebők Balázs Ilves Liiga (FIN-1.) ? 2 0 1 1
Bajnokok Ligája ? 4 1 0 1
Szabad Kevin Kitzbühel Alpesi Liga (AUT-2.)
Tóth Gergely Glasgow Clan EIHL
Challenge Cup ? 2 0 1 1
Vay Ádám Fassa Falcons Alpesi Liga (AUT-2.) ? 1 5 43 89,6

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

keresztury_del2

fotó: Eisbären Regensburg

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum