Most már tényleg a négybe jutnának a lila-fehérek

 

Csapatonkénti Erste Liga-előzetesünkben a tavalyi végeredményhez képest fordított sorrendben vesszük górcső alá a legfontosabb nyári változásokat: a DAB, a FEHA19, a DVTK, a Brassó és a BJAHC után az Újpestet.

A lila-fehérek az előző szezonban csodálatos alapszakaszt produkáltak, a másodikként záró FTC-Telekommal azonos pontszámmal zártak, csupán a gólkülönbségük miatt csúsztak végül a harmadik helyre. A playoffban azonban nem sikerült Virág Csabáéknak ugyanazt a hokit hozniuk, mint előtte: a DEAC 6 mérkőzés alatt elbúcsúztatta az újpestieket. A keret magyar magja nagyrészt egyben maradt, így a IV. kerületiek joggal reménykedhetnek abban, hogy az idei évben nem a negyeddöntő lesz számukra a végállomás. Rajna Miklós személyében maradt az első számú kapusuk, igaz, a válogatott hálóőrrel tavaly végigvédették a szezont, mindössze 6 találkozón kapott pihenőt. Tavalyi cseréje, Márkus Levente nem is maradt a klubnál, a FEHA-hoz igazolt, helyére érkezett a Győrtől Sági Máté. Jó kérdés, hogy a Virág-Baróti kettős idén is Rajnát járatja csapágyasra a szezon egésze során, vagy kap elegendő lehetőséget a Győrnél és az idei előszezonban tehetségét igazoló Sági is. A védelemben Kiss Dániel és Kiss Phil személyében maradt két rutinos róka, valamint két saját nevelésű bekk: az U20-as válogatott Balázsi Márton, illetve a 22 évesen már a hetedik Erste Liga-szezonjára készülő Pokornyi Dávid. A kanadai Jagót és Stadelt a finn Järvinennek és a Győrből elhozott Kmecnek kell pótolnia, míg a Dunaújvárosba hazatérő volt válogatott Varga Arnold helyét a szintén Győrből igazolt Tornyai Gábornak kellene betöltenie. Minőségre jól néz ki az UTE hátsó alakzata, arra pedig majd a szezon közben választ kaphatunk, ha esetleg sérülések miatt nem áll az edzői stáb rendelkezésre a legalább hat hátvéd, akkor ismét Nemes Benjáminból csinálnak-e kényszerbekket, vagy esetleg nyugodt szívvel nyúlnak az U21-es csapathoz, mint tették azt tavaly Horváth Andrással, Horváth Tamással vagy éppen Gáspár Leventével! A csatársorban maradt a csapatkapitány Benk András, aki fontos láncszeme az együttesnek, remélhetőleg idén elkerülik a sérüléshullámok is: az elmúlt 2 szezonban mindössze 40 alapszakasz-mérkőzésen tudott a lilák rendelkezésére állni. Két fiatal fehérvári csatár, Kiss Patrik és Kovács Alex is remek szezont futott az előző idényben, gólerősségükre idén is szüksége lesz a csapatnak. Németh Attila a Megyeri úton is hozta a tőle megszokott stabil játékot, valamint egyben maradt a Nemes?Balogh?Kovács Sebestyén sor is. A légiósok közül mindössze Kyle Just hosszabbított, aki már harmadik újpesti idényére készülhet, a házi gólkirály Sam Coatta távozása, valamint Jack Suter visszavonulása érzékeny veszteség lehet. A szezon közben igazolt Robichaud, valamint a Gyergyónál korábban ponterős játékot nyújtó, ám Újpesten betliző Csergő Hunor távozása miatt valószínűleg nem hullajtanak könnycseppeket a gárda szimpatizánsai. Madácsi Benedek személyében a támadószekcióba is érkezett ex-győri játékos, négy légiósigazolás mellett. Az ukrán válogatott Pereszunko, a kanadai Shirley, illetve a felkészülési szezon közepette csatlakozó Henttonen felelhet majd az UTE gólgyártásáért, míg a kanadai USports ligában három év alatt mindössze 3 pontot termelő James Orban a pályán mutathatja meg, hogy a statisztikák olykor nem tükrözik a valóságot. Az előszezon során az UTE oda-vissza verte a szlovák másodosztályú Lévát, a Dunaújvárost hazai környezetben gyűrte le, majd Debrecenben szenvedett szoros vereséget. A mumusnak számító fehérvári farmcsapat ezúttal is jobbnak bizonyult az utolsó újpesti felkészülési találkozón, a Nagytapolcsány ellen tervezett mérkőzés pedig végül elmaradt. Az UTE egy fiatal magyar maggal és 6 légióssal ismét jó lehet a végelszámolásnál, Virág Csabáék okkal reménykedhetnek abban, hogy az idei szezonban nem az Erste Liga negyeddöntő lesz a végállomás számukra.

Maradt: Rajna Miklós, Monostori Tamás, Balázsi Márton, Kiss Dániel, Kiss Phil, Pokornyi Dávid, Balogh Bence, Benk András, Kyle Just, Kiss Patrik, Kovács Alex, Kovács Sebestyén, Nemes Benjámin, Németh Attila

Távozott: Márkus Levente (FEHA19), Tenner Jago (Amiens, FRA), Riley Stadel (Landsberg, GER3), Varga Arnold (DAB), Sam Coatta (?), Csergő Hunor (?), Erik Robinchaud (?), Jack Suter (visszavonult), Zsigmond Áron (visszavonult)

Érkezett: Sági Máté (Győr), Ville Järvinen (IPK, FIN2), Dusan Kmec (Győr), Tornyai Gábor (Győr), Toni Henttonen (Sanok, POL), Madácsi Benedek (Győr), James Orban (University of British Columbia, CAN), Alekszander Peruszenko (Donbass, UKR), Collin Shirley (Cracovia, POL)

zsigmond_ute

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum