Nick Suzuki a Montreal új kapitánya

 

A 23 éves játékos a rekordbajnok történetének legfiatalabb C betűse, és a második ázsiai származású csapatkapitány az NHL-ben.

A Montreal Canadiens június 16-án cserélte el korábbi vezérét, Shea Webert a Vegasba. A hátvéd távozása után a kapitányi címnek több várományosa is akadt a Habsnál. A szakvezetés végül Nick Suzukit választotta, a hírt pedig a csapat edzője, a korábbi kiváló játékos, Martin St. Louis jelentette be. Maga a csatár így reagált a bejelentés után: ?Megtiszteltetés és kiváltság számomra, hogy a Montreal Canadiens kapitánya lehetek. A csapat nagyszerű irányba halad, nagy jövő áll előttünk, és nem is lehetne felemelőbb annál, mint hogy én képviselhetem a csapatot. Tudom, hogy ez nagy felelősség, de úgy gondolom, készen állok rá. Amikor megkaptam a hírt, felhívtam telefonon a korábbi kapitányunkat, Shea Webert. Elmondta, mit élt át, milyen érzés volt és milyen felelősséggel jár ez az egész. Remekül elbeszélgettünk: megnyugtatott és elhitette velem, hogy képes vagyok rá, alkalmas vagyok kapitánynak.?

Suzuki a C felvarróval a mezén nemcsak a franchise történetének legfiatalabb vezére lett 23 évesen, de egyben a második ázsiai felmenőkkel rendelkező NHL-kapitány is. Előbbi listán azt a Sylvio Manthát előzte meg, aki 1926-27-ben volt a Canadiens első embere, utóbbin pedig a szintén japán felmenőkkel bíró Paul Kariya nyomdokaiba lépett, aki 1996 és 2003 között volt Mighty Ducks of Anaheim kapitánya.

Suzuki kinevezése után már csak hat csapat maradt vezér nélkül: az Anaheim Ducks, az Arizona Coyotes, a Buffalo Sabres, a Calgary Flames, a Philadelphia Flyers és a Seattle Kraken.

suzuki capt

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum