Csehország búcsúztatta az Egyesült Államokat

   

A címvédő amerikai együttes elvérzett a junior világbajnokság negyeddöntőjében.

Szerdán rendezték az edmontoni A csoportos junior világbajnokság negyeddöntőit. Az első párharcban Finnország négy emberelőnyös gólt ütve 5-2-re verte Németországot. Az A csoport második helyén végző északiak legjobbja a 2+2-ig jutó Roby Jarventie volt, aki az előző szezonban 33 pontot szerzett az AHL-ben. A németek szintén két létszámfölényes gólt lőttek, Rossmy tudott duplázni. A berlini támadó összesen 4 gólt és 1 gólpasszt jegyzett a világbajnokságon, amivel házi gólkirály lett. Finnország elődöntőbe jutott, Németország a hatodik helyen végzett.

Lettország alaposan megnehezítette Svédország dolgát. A baltiak az A csoportban meglepetésre Szlovákiát és Csehországot megelőzve végeztek a harmadik helyen, és a negyeddöntőben is meccsben voltak a jóval esélyesebb svéd válogatott ellen. Az U20-as korosztályban ez volt a két nemzet negyedik egymás elleni mérkőzése, és bár az összeset Svédország nyerte, messze ez volt a legszorosabb parti. Svédország Rosen emberelőnyös góljával szerzett vezetést a 17. percben, amit Ozolins a 39. percben egy kék vonalas lövéssel egyenlített ki. A harmadik játékrész elején a lett Lavins véglegest kapott, és bár Svédország még nem élt az ötperces emberelőnnyel, az 50. percben Andrae átlövésével megszületett a kék-sárgák győztes találata. Svédország 2-1-re nyert és az elődöntőbe került, Lettország a hetedik helyen zárt.

A házigazda Kanada erős első harmadának köszönhetően 6-3-ra verte Svájcot a harmadik negyeddöntőben. A juharlevelesek négy gólt ütöttek az első harmadban, bár a helvétek Knak és Biasca góljaival ott maradtak a 2020-as világbajnok nyakán. Kanada szinte végig két góllal vezetett, a végeredményt a duplázó Stankoven állította be üres kapura, a svájciaktól Biasca duplázni tudott. Magabiztos győzelmével Kanada az elődöntőbe jutott, míg Svájc a nyolcadik lett.

A negyeddöntők meglepetése az utolsó találkozóra maradt. A címvédő Egyesült Államok hiába szerezte meg a vezetést Cooley szerencsés góljával a 13. percben, Csehország megfordította a mérkőzést. A csoportmeccsek során Lettország ellen meglepetésre alulmaradó cseh válogatott a 18. percben Mysak révén egyenlített, majd a középső játékrészben kétszer is betalált: előbb Hauser szerezte meg a vezetést, majd Sapovaliv lövése csapta be az amerikai Mbereko kapust. A harmadik harmadban előbb az amerikai Berard kapott végleges kiállítást ? Csehország nem élt az eséllyel?, majd Svozil mehetett idő előtt zuhanyozni, Mazur emberelőnyös góljával visszazárkózott egygólos különbségre az USA. A hajrában hiába korcsolyázott le Mbereko, a kockáztatás fordítva sült el, Kulich üres kapura beállította a 4-2-es végeredményt. Csehország meglepetésre a negyeddöntőben búcsúztatta a címvédő Egyesült Államokat, akik így csak az ötödik helyen végeztek.

A pénteki elődöntőkben Kanada?Csehország és Svédország?Finnország mérkőzéseket rendeznek.

Csehország U20

Fotó: IIHF / Andre Ringuette

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum