Szlovákia csak büntetőkkel verte Lettországot

 

Hiába a nagy szlovák fölény, egy pontot elhullajtottak Sykoráék.

Svédország magabiztosan verte Ausztriát az edmontoni junior világbajnokságon. A skandinávok legeredményesebb játékosa a csapatkapitány Emil Andrae volt, a HV71 védője két gólt és egy gólpasszt hozott össze. A kék-sárgák az első harmadban még csak egy gólt ütöttek a remekül védő Wraneschitz kapujába, a második játékrészben háromszor is ünnepelhettek, majd a harmadik felvonásban újabb kettőt szereztek, így alakult ki a 6-0-ás végeredmény. A svéd kaput ezúttal a 2020-as draft 77. választottja, Calle Clang őrizte, 14 védéssel shutoutot ért el. Két fordulót követően Svédország hibátlan, míg Ausztria egyelőre pont nélkül áll.

A nyeretlen Szlovákia és Lettország összecsapásán a tét a csoport negyedik helye és az ezzel járó negyeddöntő volt. Az első gólt a lettek szerezték Locmelis révén emberelőnyből a 10. percben, 8 minutummal később Sykora egyenlített. A második harmadban is gyorsan gólváltás történt, Dvorsky találatára Fenenko válaszolt szerencsésen. Több gól nem esett, a büntetőpárbajból Szlovákia jött ki jobban, a győztes rávezetés a zólyomi Kaslík nevéhez fűződött. Szlovákia szétlövéssel 3-2-re nyert tehát, de az utolsó fordulóban még Lettország is kiharcolhatja a negyeddöntőbe jutást, ha győzni tudna Csehország ellen.

Szombat este Ausztria?Egyesült Államok, Kanada?Csehország és Németország?Svájc mérkőzéseket rendeznek.

Latkocy vs Latvia

Fotó: IIHF / Chris Tanouye

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum