4 év után van ismét kapitánya a Rangersnek

 

A “C” felvarró ezentúl Jacob Trouba mezét díszíti majd.

A New York Rangers több mint négy évvel ezelőtt, a 2017/18-as szezonban soha nem látott átalakításba kezdett. A manhattani klub néhány hét alatt megvált több ikonikus játékosától, köztük a csapatkapitány Ryan McDonagh-tól is. Ennek következtében a Rangersnek 2018. feburár 26-a óta nem volt csapatkapitánya, az azóta eltelt időszakban éppen egy tucat játékos viselte az “A” betűt, köztük a legtöbbször Mika Zibanejad, Chris Kreider és a csapathoz 2019-ben került Jacob Trouba. A vetésforgós rendszernek már a tavalyi szezon kezdete előtt véget akart vetni a Rangers szakvezetése, a döntést azonban egy évvel elhalasztották. Egy idényt követően viszont megszületett a döntés: a New York Rangers történetének 28. kapitánya Jacob Trouba lesz, aki olyan játékosok örökébe lép, mint Brian Leetch, Mark Messier, Jaromír Jágr vagy a csapat jelenlegi GM-je, Chris Drury, aki 2008 és 2011 között volt a csapat vezére. A klubvezetés részéről Gerard Gallant így indokolta a szakvezetés döntését: “Tavaly 101 meccset játszott maximális felkészültséggel és intenzitással. A fiatal játékosokat a szárnyai alá vette, rengeteg figyelmet fordított rájuk és segített nekik, hogy még jobb játékosok legyenek. Karakteres ember, aki igazi vezető a jégen és azon kívül is. Minden este a saját játékát játszotta, nem befolyásolta a teljesítményét az a felelősség, hogy a játék mellett még a csapat vezére is legyen. Nem gondolom, hogy a legjobb játékosnak kell lennie a kapitánynak, inkább annak, akinek van tekintélye. A tavalyi szezonban és az idei holtidényben is állandóan beszéltünk vele és a csapat többi tagjával a kinevezéséről, és úgy gondoljuk, most jött el a megfelelő idő, hogy hivatalossá váljon.”

Jacob Trouba kinevezése után 7 klub maradt kapitány nélkül: az Anaheim Ducks, az Arizona Coyotes, a Buffalo Sabres, a Calgary Flames, a Montreal Canadiens, a Philadelphia Flyers és a Seattle Kraken.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum