David Quinn a San José új edzője

 

Az 56 éves szakember kinevezésével most már minden csapatnak van szakvezetője.

Szép születésnapi ajándékot kapott a július 30-án ünneplő David Quinn, hiszen őt nevezték ki a kaliforniai franchise 11. vezetőedzőjének. Quinnt a 2021-es alapszakasz végén rúgta ki a New York Rangers, azóta az Egyesült Államok válogatottjának élén dolgozott, ahol a legjobb eredménye egy ötödik hely volt az idei világbajnokságon. Quinn a Team USA-t elhagyva most visszatér az NHL körforgásába, ahol a közel egy hónappal ezelőtt menesztett Bob Bughner munkáját veszi át és a feladata egyértelmű lesz: a 2016-ban még finalista, de az utóbbi három évben a rájátszásról lemaradó San Josét kell ismét a legjobbak közé vezetnie. Ez nem lesz számára könnyű feladat, mert a Rangers élén hiába ért el három év alatt 96-87-25-es pozitív mérleget, a munkája gyakorlatilag kudarcnak minősült. A Rangersszel csak egyszer jutott be a playoffba, még 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt kibővített rájátszást tartottak, ám ott a csapat már a kvalifikációs körben búcsúzni kényszerült, miután söpréssel esett ki a Carolinával szemben.

A 2021/22-es alapszakasz befejezése óta a San José a 10. csapat, amely edzőt váltott. Korábban így tett a New York Islanders, a Vegas Golden Knights, a Philadelphia Flyers, a Dallas Stars, a Florida Panthers, a Chicago Blackhawks, a Detroit Red Wings, a Boston Bruins és a Winnipeg Jets is.

coaches

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum