400 milliárd forintot költöttek egyetlen nap alatt

 

Az NHL-ben megnyílt a játékospiac, a GM-ek pedig több mint 150 szerződést kötöttek közel 1 milliárd dollár értékben.

Magyar idő szerint szerdán délután hatkor indult az őrület a világ legerősebb bajnokságában, mert ettől az időponttól lehetett hivatalosan bejelenteni az új megállapodásokat a lejáró szerződésű játékosokkal. A GM-ek nem aprózták el a dolgokat, felültek a pénzvonatra és bőven költötték a pénzt. Az első napon 154 szerződést ütöttek nyélbe, amelynek az értéke összesen 949 millió dollár, 319 szezont fed le és évenként átlagosan 6 milliós jövedelmet garantál a játékosoknak. Összeszedtük a legfontosabbakat.

A sort illik kezdeni a címvédő Coloradóval és az általa legyőzött Tampával. A bajnok Avalanche egyelőre öt játékosát vesztette el, közte a kezdőkapusát, Darcy Kuempert és a csatár Andre Burakovskyt. Kuemper Washingtonba igazolt öt évre évi 5,25 millió dollárért, az osztrák hokis pedig szintén öt évre Seattle-be, ahol 5,5 milliót kap majd idényenként. A bérkeret szorításában szenvedő Lightning Ondrej Palátot vesztette el, aki a New Jerseyt választotta öt évre, összesen 30 millióért.

A két döntős után keletről indulva kezdjük a sort a New York csapatával. A Rangers elvesztette a Ryan Strome, Frank Vatrano, Ryan Trome hármast, akit Vincent Trochekkel pótolt. A Carolinából érkezett csatár 7 évre kötelezte el magát évi 5,625 millióért. Éppen ennyiért írt alá az említett Copp is, aki a Detroitot választotta, a különbség mindössze annyi, hogy a Rangers volt csatára öt évre kötelezte el magát. Strome és Vatrano az Anaheimet választotta, előbbi egy 5×5-ös, utóbbi egy 3×3,65 konstrukcióban. A Rangers csoportriválisa, a Columbus Blue Jackets vitte el az első nap nyertese címet, miután megegyezett a legkeresettebb játékossal, Johnny Gaudreau-val. Az elmúlt szezonban 115 pontot szerző csatár visszautasította korábbi klubja a Calgary, majd később a New Jersy ajánlatát is, és végül elfogadta a Columbusét, amely hét évre szól és idényenként 9,75 millió dollárt garantál a játékosnak. A 28 éves balszélső ezzel a franchise legdrágább játékosa lett és 16. az egész NHL-t tekintve. A Keleti Konferencia másik divíziójában, az Atlanticban szereplő Detroit is alaposan belehúzott. A már említett Copp mellett megszerezte négy évre a Montrealtól a hátvéd Ben Chiarot-t (évi 4,75 millió), a nagytakarítást tartó Chicagótól Dominik Kubalíkot két esztendőre (évi 2,5 millió) és a St. Louisszal 2019-ben Stanley Kupát nyerő David Perront. A 34 éves veterán csatár két évre írt alá, idényenként 4,75 millióért. Az elmúlt években csak vegetáló Ottawa is alaposan belehúzott. A Senators a napokban egy csere útján megszerezte a Cam Talbot, Alex DeBrincat kettőst, most pedig a Flyers volt kapitányát, Claude Giroux-t, aki 3 esztendőre kötelezte el magát évi 6,5 millióért. Az évek óta kapusgondokkal küszködő Toronto Matt Murray mellé megszerezte a fővárosaiktól távozó Ilja Szamszonovot, akivel egyéves szerződést kötött.

gaudreau signed

A napokban több kulcsjátékosáról lemondó Chicago a Max Domi, Andreas Athanasiou duóval pótolta a távozókat, akik mindketten egy évre írtak alá 3 millióért. A Hawks valószínűleg a liga egyik leggyengébb csapat lesz idén és sanszos, hogy mindkettőjüket el fogják passzolni a cserstop idején egy-egy kupagyőzelemre esélyes gárdához, az értük kapott fiatalokkal és draftjogokkal pedig egy új csapat építésébe kezdenek. A Chicago csoportriválisa, a Dallas Mason Marchmenttel egyezett meg. A Florida mezét lecserélő csatár négy év alatt összesen 18 milliót markolhat fel. A Pacific-csoport alakulatai közül a már említett Anaheim mellett az Edmonton, a San José és Seattle is aktív volt a piacon. Az Oilers a Torontót elhagyó 30 éves kapus, Jack Campbell aláírásáért fizet majd komoly összeget: 5 év alatt összesen 25 millió dollárt. A Sharks a friss kupagyőztes Nico Sturmot húzta be, akinek a következő három évben idényenként 2 milliót fizet majd. Az NHL legfiatalabb klubja, a Seattle sem tétlenkedett, amely szintén a Coloradóból erősített a már említett Burakovskyval.

Amennyiben a teljes listára és bővebb információra kíváncsiak, erre vagy erre a linkre kattintsanak.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum