Ma éjjel draftol az NHL

   

A Montreal választ az első helyen, potenciálisan hárman pályáznak az 1/1-es helyre.

Magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradóra a montreali Bell Centerre fordul a hokivilág figyelme, hiszen itt tartják majd a hagyományos játékosválogatót. A draft több szempontból is különlegesnek ígérkezik majd: az első és legfontosabb, hogy a pandémia miatt 2019 után először nem online tartják meg az eseményt, hanem minden érdekelt a helyszínen izgulhatja végig a válogatót. A második, hogy a draft 2009 után tér vissza Montrealba és most a legelső választás éppen a rekordbajnoké. Hasonlóra 1985-ben volt példa legutóbb, amikor a Toronto a saját közönsége előtt tartott válogatón Wendel Clark játékjogát foglalta le. A harmadik, hogy a Shane Wright, Logan Cooley, Juraj Slafkovsky hármasból bárkinek a nevét bemondhatják elsőnek a mikrofonba. Ezek után nézzük, mi várható a Canadiens otthonában.

Nincs könnyű helyzetben Kent Hughes, a Montreal GM-je. A Canadiens szakmai stábját vezető úriembernek ugyanis nemcsak három közel egyenlő képességű játékos közül kell választania, de mindezt hazai pályán, a hoki Mekkájában kell megtennie, ott, ahol a jégkorong vallás, a Stanley Kupa-győzelem pedig egyenesen a mennybemenetel. Hughes a hétfői interjújában elárulta, jelen esetben nemcsak szakmai dolgok fognak dönteni az 1/1-es játékos kilétéről, hanem a nagyon komoly mentális képességek is. “Montrealban valószínűleg szinte még nehezebb legelső választottnak lenni, mint bárhol másutt” ? mondta Hughes. “Ezért az értékelésünk részeként nem csak a hokitudást vettük szemügyre, hanem magát a karaktert is. Megpróbáljuk felmérni, hogy képesek-e tartósan kezelni azt a fajta nyomást, amit az 1/1 jelent”. Hughes érthetően el akarja kerülni azt a blamát, ami 1980-ban történt, amikor utoljára választhatott az első helyen a Canadiens. 42 éve Doug Wickenheisert rendelte magához a Habs, amire egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a sikeres választás volt. A center mögött ugyanis az első hatban olyan nevek következtek, mint Dennis Savard, Paul Coffey és Larry Murphy, akik mind-mind korszakos egyéniségek voltak, miközben Wickenheiser még 300 pontot sem szerzett a karrierje alatt.

A rekordbajnok 1993 óta vár az újabb bajnoki címre, ezért olyan játékost választana, aki franchise-player lehet a jövőben, aki köré lehet építeni egy kupagyőzelemre esélyes gárdát. Sokáig az volt az egyértelmű konszenzus, hogy ez a hokis nem más, mint Shane Wright, az OHL-ben szereplő Kingston Frontenacs centere. A kiváló fizikai paraméterekkel rendelkező csatár az NHL Central Scouting végső rangsorában az első helyen végzett, és már három évvel ezelőtt is azt jósolták, hogy befér majd a legjobb háromba. Ez még úgy is sikerült neki, hogy a világjárvány miatt kihagyta a teljes 2020/21-es szezont, az ideit viszont végigjátszotta, ahol nem látszódott a kihagyás, hiszen 63 mérkőzésen 94 pontot tett a táblára. Vincent Lecavalier, a korábbi kiváló játékos, aki jelenleg a Canadiens egyik főtanácsadója, több interjút is készített vele és elmondása szerint a hokitudása mellett mentálisan az egyik legkomplexebb játékos, akivel valaha találkozott.

Wright legnagyobb kihívója egy szlovák fiatalember, a finn TPS felnőtt csapatában játszó Juraj Slafkovsky lehet. A 18 éves balszélső az összes jelentős scoutnál és tehetségeket rangsoroló oldalnál az első helyen végzett az európaiak között. Ami azonban igazán figyelemre méltó, hogy Bob McKenzie, a TSN legelismertebb szakírója az összesített első helyre tette, ami magában elég lehet ahhoz, hogy borítson mindenféle montreali tervet. Emellett azt sem szabad elfelejteni róla, hogy még a 18. születésnapja előtt hét gólt szerzett a pekingi olimpián, amivel nemcsak bronzéremhez segítette Szlovákiát, de megkapta a torna legértékesebb játékosának járó MVP-címet is. Dan Marr, az NHL Scouting igazgatója nem véletlenül áradozott róla: “Olyan, mint egy szivacs, úgy szívja magába a játékot és igazítja a játékát a játék szintjéhez, ahogy azt nagyon kevesen. Megvan benne a potenciál, hogy olyanná fejlődjön, mint Aleksander Barkov, Leon Draisaitl vagy Auston Matthews, ami mindenképpen a montrealiak potenciális első számú kiszemeltjévé teszi.”

Slafkovsky

A trió harmadik tagja az a Logan Cooley, aki a Team USA Hockey’s National Team Development programjából került ki. Az amerikai válogatottat az U18-as világbajnokságon 7 góllal és 10 ponttal ezüstéremhez segítő csatárról szintén elismerően nyilatkozott róla: “Nagyon sokan úgy vélik, hogy Wright vagy Slafkovsky lehet a favorit az első helyre a komplex és mindenre kiterjedő játékuk miatt, de én ki merem jelenti, hogy születhet meglepetés. Ez a draftosztály valahogy úgy bővült, hogy több játékos is kerülhet első helyre” ? mondta Marr. Hasonlónak érzem a helyzetet, mint 2013-ban, amikor szintén többen pályáztak az első helyre és végül borult a papírforma.” Emlékezetes, hogy akkor Seth Jones volt az első helyen az észak-amerikai rangsorban, mégis csak a negyedik helyen választották Natham MacKinnon, Aleksander Barkov és Jonathan Drouin után.

A draft természetesen nemcsak erről a három játékosról fog szólni, ezért máris mondjuk, kire lesz még érdemes figyelni. Kezdjük az európai kontingenssel és azon belül is Slafkovsky honfitársával, a Nyitrában hokizó Simon Nemeccel. A 18 éves bekk az elmúlt három szezont a Nyitra felnőttcsapatában játszotta végig, így a magyar szurkolók is testközelből láthatták a játékát. A two-way bekk abszolút prototípusa lehet belőle, aki a 2022-es felnőtt világbajnokságon 6 pontot szerzett, ami előtte soha senkinek nem sikerült a torna történetében ilyen fiatalon. Maradva a Slafkovsky-szálnál rögtön ott van az a Joakim Kemmell, aki a finn bajnokságban már többször szembenézett Slafkovskyval a JYP tagjaként. Kemmell egy igazi vajkezű szélső, akiből született gólvágó válhat a legmagasabb szinten is. Mindkét játékos bőven top 10-es kategória, akárcsak a Cutter Gauthier, Matthew Savoie páros, akik az észak-amerikai ranglistán a top 5-ben végeztek. Gauthier, aki szintén a Team USA programjából érkezett a power forward tökéletes megfelelője lehet. A már most 191 centis és 91 kilós csatár játékát már most a Mark Stone, Ryan Getzlaf, Jamie Benn vonulathoz hasonlítják, ami kiváló ajánlólevél, ám tudni kell róla, hogy bármelyik csapat is választja, a következő évben még biztosan a Boston College-ban fog hokizni, így a bemutatkozására legalább 2023-ig várni kell. A WHL-es Winnipegben játszó Savoie-t szimplán csak az idei szezon legjobb playmakerének tartják, aki köré csapatot lehet építeni. Emellett az egyik legdinamikusabb korcsolyázó és az egyik legpontosabban célzó játékos, akinek a megszerzésével új alapokra lehet tenni egy franchise-t.

Ami az orosz kontingenst illeti, itt a két legmagasabban jegyzett név Pavel Mintyukové és Danila Jurové. Előbbi az OHL-es Saginaw hátvédje, aki kimagasló intelligenciájával és roppant dinamikus korcsolyázótudásával tudott a top 10 határára kerülni. Honfitársa a Metallurg védője, aki a juniorligában 23 mérkőzésen 36 pontot szerzett és játékstílusa miatt, már most Marian Hossát látják benne.

Savoie

A draft magyar idő szerint csütörtökön éjjel egykor kezdődik a Montreal Canadiens otthonában, a Bell Centerben. Az első napon csak az első kört rendezik meg, a második napon a maradék hatot. Az első körben az Arizonának és a Buffalónak három-három választási lehetősége lesz, a Montreal, Winnipeg, Columbus, Anaheim kvartettnek kettő. Hacsak addig valamilyen üzletet nem kötnek a csapatok, akkor az első körben biztosan nem választhat a Chicago, a Vegas, a Los Angeles, a Boston, a Calgary, a Carolina, a Florida, a New York Rangers és a Colorado.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum