A Detroit és a Boston kinevezte, a San José kirúgta edzőjét

   

Az NHL 32 csapatából jelenleg kettőnek nincs szakvezetője a 2022/23-as szezonra.

A Detroit által kinevezett Derek Lalonde a kirúgott Jeff Blashill helyét foglalta el a Red Wings kispadja mögött. A 49 éves szakember még sosem volt vezetőedző az NHL-ben, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne kellőképpen nagy rutinja. Az elmúlt négy évben ugyanis Jon Cooper jobbkeze volt a Tampában, így igen komoly szerepe volt abban, hogy a Lightning zsinórban háromszor játszott döntőt, és abból kettőt meg is nyert. Emellett Steve Yzermant is jól ismeri, hiszen a 2018/19-es szezonban már dolgozott együtt az egykori kiváló játékossal, amikor Yzerman a délkeleti klub GM-je volt. Yzerman azonban három éve elhagyta a Tampát és azóta a Detroitot újjáépítésén fáradozik, amelynek az élére most nevezte ki az egykori beosztottját.

A Boston Bruins Jim Montgomery személyében találta meg a franchise történetének 29. vezetőedzőjét. Az 53 éves szakembernek közel sincs olyan veretes múltja az NHL-ben, mint kollégájának, Derek Lalonde-nak: Montgomery mindössze két évig volt a St. Louis másodedzője, ezt megelőzően pedig a Dallas mestere, ahonnan azonban másfél év után menesztették. Az egyetemi bajnokságban komoly eredményeket tudott felmutatni Montgomery. Az University of Denver csapatát 2017-ben NCAA-győzelemre vezette és ugyanebben az évben megkapta a legjobb edzőnek járó Spencer Penrose-trófeát.

montgomery

Amíg a Detroit és a Boston kinevezte az új edzőjét, addig a San José kivágta azt a Bob Boughnert, aki az elmúlt két és fél évben a Sharks szakmai munkájáért volt felelős. Boughner mellett menesztették a három segédedzőjét is, a John Madden, John MacLean, Dan Darrow triót is. A San José mellett jelenleg a Winnipeg Jets az egyetlen csapat, amelynek még nincs szakvezetője a 2022/23-as szezonra.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum