Kadri visszatért és döntött

 

A három hét után ismét jégre lépő csatár a hosszabbításban talált be, így a Colorado egyetlen győzelemre került a Stanley Kupa megnyerésétől.

A 2022-es finálé negyedik mérkőzését abszolút pozitív előjelekkel várta a Colorado. Visszatért a ketrec elé a harmadik összecsapáson lecserélt Darcy Kuemper, és ott volt a támadószekcióban az a Nazem Kadri is, aki az Edmonton elleni harmadik mérkőzésen játszott utoljára, még június 4-én. Az első korongejtést követően gyorsan szertefoszlott a hurráhangulat a vendégeknél, mert a Tampa Bay már a 36. másodpercben megszerezte a vezetést Anthony Cirelli góljával. A korai gól után a Lightning még nagyobb erővel rohamozott és teljesen beszorította az ellenfelét a saját harmadába. A háló szinte feltörte a denveri hátvédek és Kuemper hátát, de annak ellenére kihúzták újabb kapott gól nélkül az első húsz percet, hogy a Bolts 17-4-re nyerte a lőpárbajt. A szünet jót tett a vendégeknek, rendezték a soraikat és végig uralták a második harmadot. A fölénynek meg is lett az eredménye, hiszen Nathan MacKinnon révén egyenlíteni is tudott az Avs, habár roppant szerencsés körülmények között, mert Miko Rantatnen lövése háromszor is megpattant, mire a Tampa kapujába jutott. A Colorado dominanciája mellett a harmad közepén teljesen váratlanul jött a hazaiak második gólja, amit Victor Hedman szerzett egy fonáklövéssel.

A bekapott gól nem törte meg az Avalanche lendületét, ám a második egyenlítő találatot csak közvetlenül a fordulás után tudta megszerezni. Nem lehet azt mondani, hogy a szerencse itt sem segítette a denveri csapatot, ugyanis Sturm lövése ezúttal Andrew Coglianóról vánszorgott a vonal mögé. A fennmaradó 17 percben a biztonságot helyezték a csapatok az előtérbe, nagy helyzet nem is alakult ki, így az első mérkőzés után ismét jöhetett a hosszabbítás. A hirtelen halálban végig a Colorado irányított, a Tampának szinte momentuma sem volt, ami előrevetítette a bajnokcsapat végzetét. A hős végül Nazem Kadri lett, aki Szergacsovot megkerülve, Vasziljevszkij mellett lőtt a kapuba. A gólban előkészítőként benne volt Darcy Kuemper, ezzel ő lett az NHL történetének első kapusa, akinek a döntő hosszabbításában gólpassz került a neve mellé.

A döntő első négy mérkőzésén Mikko Rantanen 8 gólpasszt adott, ez korábban csak Wayne Gretzkynek sikerült, még 1988-ban. Cale Makar már 20 asszisztnál jár, a hátvédek között pedig korábban erre csak Paul Coffey (1985), Al MacInnis (1989), Brian Leetch (1994) és Miro Heiskanen (2020) volt képes. A rájátszások történetében 3-1-es állás 329-szer fordult elő és 298 alkalommal az előnyben lévő gárda nyerte a párharcot. Ugyanez az mérleg a fináléban 35-1.

colorado 2022 final

Tampa Bay?Colorado 2-3 h. (a párharc állása: 1-3)
G: Cirelli, Hedman ill. MacKinnon, Cogliano, Kadri

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum