Papp Szabolcs: Mostanáig szórakoztunk, ezután jön a munka

A klubhűség mintaképének tekinthető hátvéddel interjút készítettünk a visszavonulását követően.

Ahogyan arról beszámoltunk, 456 alapszakasz és 81, rájátszásban letöltött MOL/Erste Liga-meccs és négy bajnoki cím (mellette 11 román bajnoki arany) után bejelentette visszavonulását a Sportklub Csíkszereda rutinos hátvédje, Papp Szabolcs. Azt mondja, jóval több szép emlék van mögötte, mint kellemetlen, így a pályafutását teljesnek érzi. Interjút kértünk tőle karrierje befejezése apropóján.

Miért most ért meg a döntés?

Egyrészt nemsokára betöltöm a negyvenet, másrészt a legutóbbi szezonokban hátráltattak már sérülések, kettő is műtéttel járt. Nem hiszem, hogy csúnya dolog negyvenévesen, 22 felnőtt szezon után abbahagyni a játékot.

Hogy érzed, mikor van a legjobb korban egy jégkorongozó? 22 év után autentikus lehet a véleményed.

Szerintem ez személyre szabott. Nekem például a legjobb szezonjaim 35 után jöttek. Akik ismernek vagy akik körülvettek, de régi edzők is viccelődtek velem, hogy elég későn értem be. Persze az eredményesség függ a társaktól is.

Függetlenül az eredményektől, érezted magadon is, hogy ezekben az években jobban ment?

Magamon is éreztem, igen, de amikor az ember topjátékosokkal, topsorokban hokizik, többet is tud kihozni magából, ahogyan a játékosok is egymásból.

Mennyire voltál egyébként sérülékeny a pályafutásod alatt?

Nem mondanám, hogy az voltam, most legutóbb is szerencsétlen esetek voltak, egyszer egy korong találta el az ujjam, egy másik esetnél rám estek. Nem volt sok sérülésem, de kisebbek akadtak, aki játszik, annak fáj itt-ott, ezzel együtt kell élni.

Miért tartottál ki a Sportklub mellett teljes pályafutásod alatt?

Végig úgy voltam vele, hogy ha jó helyen vagyok, miért váltsak? Mikor a felnőttcsapathoz kerültem 18 évesen, volt opció, hogy továbbtanuljak, amit egyébként édesapámék szorgalmaztak, végül csak később szereztem meg a felsőfokú végzettséget. Maradtam. Egyedül akkor hagytam el hat hétre a klubot, amikor egy gyengébb szezonunkban nem jutottunk a rájátszásba, így kölcsönadtak bennünket: nyolc játékost a Gyergyónak, négyünket pedig a Galachoz.

Hat hét a 22 év alatt.

Később már a családot tartottam szem előtt, nem azt, hogy vándoroljak. Megnősültem, gyerekeink születtek, úgy éreztem, fontosabb kivennem a részem a gyereknevelésből és a családi létből. Nem örültem volna, ha csak kéthetente látom őket.

Hány utód is született?

Három gyermekünk van, egy 8 és egy 3 éves fiú és egy 5 éves lány.

A legidősebb esetében lehet jogos a kérdésem: hokizik?

Igen. Az elején nem szerette, de most már jól érzi magát, talán túl korán próbáltam jégre tenni. De nincs nyomás, nem akarok kimondottan hokist faragni belőle, ha szereti, menjen. Mellette más mozgástípusokat is kipróbál, meglátjuk, hol ragad le.

Neked egyértelmű volt, hogy a hokin ragadsz meg?

Egyáltalán nem. Segesváron születtem, akkor kerültem Szeredába, amikor focista édesapám ideigazolt. Édesanyámmal jöttünk utána, semmi hokis múltam nem volt. Második osztályos koromban volt egy toborzás az iskolában, Mezei Imre tanár úr kérdezte, kinek van kedve hokizni. Azt sem tudtam, mi az, de a padtársam, akinek az összes felmenője jégkorongozott, bátorított, menjek el. Hazamentem, elmondtam a szüleimnek, mi a tervem, ők meg csak néztek? Nem tudták, hová megyünk. Ez volt 33 éve. Megszerettem, a család pedig mindig is támogatott mindenben.

Nehéz 33 év volt ez?

Megvoltak a nehézségei, nyilván a nyári felkészülés alatt senkinek sincs kedve szaladni például. Mindig vannak hullámvölgyek, volt, hogy gyengébb volt a csapat is, de összességében nem mondanám nehéz időszaknak a magam mögött hagyott éveket. Mikor elköszöntem a csapattól, a srácok azt mondták, milyen jó nekem, most már mehetek szórakozni. De igazából mostanáig szórakoztunk, ezután jön a munka. Eddig azt csináltuk, csináltam, amit szerettünk, utaztunk, együtt voltunk, kacagtunk, élveztük a jégkorongot, a játékot, most jön a neheze.

Abszolút végigkövethetted a MOL, majd Erste Liga fejlődését. Sokat változott?

Határozottan. Mindenhová egyre jobb légiósok érkeztek évről évre, a hazai mag is egyre erősebb, folyamatosan emelkedett a színvonal. A csapatok közel vannak egymáshoz, és bár mindig akad egy-egy klub, amelyik kicsit kilóg, mégis, ők is okoztak folyamatosan meglepetéseket. Erős és vonzó lett az Erste Liga.

Szerettél a légiósokkal dolgozni? Sokszor alighogy megszokjátok egymást, már el is igazolnak.

Amikor a legjobb szezonjainkat futottuk, nagyjából állandó volt a légiósmagunk, ugyanazokkal játszottunk, nem nagyon cserélődtek. Szerettem velük játszani, működött a kémia, Taratuhinnal vagy Belovval, a hátvédtársammal a legutolsó években remekül megértettük egymást. Valahogy nekem az orosz vonal feküdt a legjobban.

Hol játszottál a legszívesebben? Gondolok itt az utazásokra.

Őszintén szólva a budapesti csarnokokba utaztam a legszívesebben, a három pesti csapat meccseit élveztem a legjobban, nyilván azért is, mert ők nagyobb játékerőt képviseltek. Jó mérkőzéseket lehetett játszani velük.

Mi a helyzet a román válogatottal? Ha minden igaz, 12 vb-n vettél részt román színekben. Mit jelentett?

Amikor bekerültem a román válogatottba, még nem az volt a helyzet, mint ma, amikor a többség székely játékos. Nem, a csapat zöme román volt, ami olykor okozott nézeteltérést, de semmi igazán komolyabbat. Hasznomra vált a játék, mert amikor még nem volt MOL Liga, csak a román bajnokikra támaszkodhattam, a válogatottban volt egy-két magasabb minőséget jelentő meccsem is. Eleinte nem ment még annyira a román nyelv sem, így ilyen értelemben is hasznos volt, hogy itt gyakorolhattam.

Hiányozni fog a játék?

Biztosan, de be tudom majd építeni magamnak azt a mozgásigényt, amire szükségem lesz. Nem is egészséges egyik pillanatról a másikra abbahagyni, és nem is szeretném.

Láthatunk majd alacsonyabb osztályban?

Volt már szó róla, hogy amatőr csapatokhoz mehetnék, páran hívtak is már, hetente kétszer-háromszor edzenek, tökéletes lehet. De először lássuk meg, hogy működik a munkahelyem, ahol egyébként ugyanúgy jégen leszek.

A Sapientia U23-as csapatának segédedzője leszel. Hogy jött a lehetőség?

Nem sokkal azután, hogy megalakult a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, már voltak beszélgetések, de toltam magam előtt folyamatosan a dolgot, még játszanék, még mindig játszanék? Úgy voltam vele, amíg fizikailag jól esik, marad a játék. De évről évre beszéltünk, és most, hogy eljött az idő, jött a konkrét lehetőség. Azt javasolták, ne gyerekcsapathoz menjek, mert úgy érzik, egy frissen visszavonult játékos az U23-as csapatnak jobban át tudja adni a tudását.

Ki lesz a ?főnök??

Jens Brändström, ő volt már tavaly is a vezetőedző.

Jön tehát egy új fejezet, mindent összevetve elégedetten vonulsz vissza?

Összességében teljesnek érzem a pályafutásomat. A gyermekeimnek van egy meséskönyve, amiben egy dédpapa mesél az unokájának ? furcsa, mert épp a napokban tudtam rávetíteni a karrieremre a történetet. Azt mondja, minél idősebbek vagyunk, annál több jó és rossz emlékünk van. Rajzoljuk fényes csillagokként a jókat egy fehér lapra, de a rosszakat, a szomorú pillanatokat is, csak azokat feketével. Minél fényesebb az égbolt, annál több a jó emlék. Azt hiszem, nekem elég fényes égboltot sikerült összehozni az elmúlt 22 év alatt.

fotók: Pál Zoltán/SC Csíkszereda