Kornakker Dániel a MAC HKB kapusa lesz

   

A 26 éves kapus a Hydro Fehérvár AV19-től érkezik Bálizs Bence pótlására.

Május közepén Bálizs Bence Lengyelországba igazolt, így a Vasas Jégcentrumba költöző MAC HKB Újbudának új kapust kellett igazolnia. A legutóbbi szezonban Erste Liga-negyeddöntőig jutó együttes pénteken megnevezte Bálizs utódját: megállapodtak Kornakker Dániellel. Az 1996-ban született hálóőr a 2014/15-ös szezonban debütált az akkor még EBEL-nek hívott osztrák bázisú ligában, majd ezt követően két idényen át az egyik tengerentúli ligában, a WSHL-ben védett. Észak-Amerikából hazatérve előbb a Titánoknál számítottak rá a székesfehérváriak, míg a legutóbbi két szezonban már az osztrák ligában számoltak vele. Kornakker a legutóbbi évben 18 alapszakasz-mérkőzésen kapott lehetőséget, közel 90%-os védési hatékonyságot hozott.

Kornakker a klubváltással kapcsolatban új csapata közösségi oldalán elmondta: “A jégidő és a folyamatos terhelés lehetősége a MAC HKB-nál a legnagyobb számomra, valamint minden szempontból innen érkezett a legkedvezőbb ajánlat. Mindig is hűséges típusnak számítottam, legyen az barátság, kapcsolat, vagy akár jelen esetben a sport. Szeretek kitartó lenni a klub mellett, viszont most a váltás ideje jött el. Túl régóta ülök a cserepadon és vesztegetem az időm. Én sem leszek fiatalabb. Sajnos eddig nem kaptam meg a megfelelő bizalmat ahhoz, hogy bizonyítsak, mint első számú kapus. Itt most lehetőséget kaptam erre, és remélem, a teher alatt még többet ki tudok magamból hozni! ”

kornakker

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum