Kapusháború lesz Keleten

   

A konferencia döntőjében a liga jelenlegi két legjobb hálóőre, Andrej Vasziljevszkij és Igor Sesztyorkin néz majd szembe egymással.

A New York Rangers 2015 után jutott be a Keleti Konferencia fináléjába. Hét évvel ezelőtt ugyanúgy a Tampa Bay volt a Rangers ellenfele, ám akkor a délkeletiek jutottak a nagydöntőbe, miután a hetedik mérkőzésen győzni tudtak a Gardenben. A manhattani gárdának tehát van oka a revansra, lássuk, milyen eséllyel.

Az első két fordulóban a Rangers motorja Mika Zibanejad és Igor Sesztyorkin voltak. A svéd center jelenleg 19 ponttal a harmadik a kanadai táblázaton, ráadásul az alapszakaszban három meccsen négy gólt lőtt a Tampának, így az ő semlegesítése lenne a bajnokcsapat elsődleges feladata. Amennyiben ez sikerülne a Boltsnak, a helyére annak az Artyemij Panarinnak kellene lépnie, aki a Carolina elleni párharcban teljesen elveszítette a fonalat. Amíg az orosz szélső a Pens ellen tartotta a pont/meccs átlagot, és gólt szerzett a hetedik meccs hosszabbításában, addig a Carolina ellen mindössze egyszer volt eredményes. Ezt a teljesítményt még elbírta a New York a Hurricanes ellen, de ha ugyanezt megismétli a Tampa ellen, azzal óriásit zuhannak a Rangers esélyei.

tbl_nyr_banner_2022po

A kétszeres bajnoknál is két csatárt kell kiemelni, az egyik Nyikita Kucserov, a másik Brayden Point. Kezdjük az előbbivel. Ha Zibanejadról azt mondtuk, hogy motor, akkor az orosz szélső egyenesen egy V12-es, hiszen az elmúlt három évben 81 pontot rakott a táblára. Point a Toronto elleni hetedik mérkőzésen sérült meg, emiatt teljes egészében kihagyta a Florida elleni állami rangadót, és egyelőre nem tudni, hogy ott lesz-e a Gardenben. A 2020-as és a 2021-es rájátszásban 46 meccsen 56 pontot termelő center hiányát egyelőre nem érezte meg a Tampa, ami Jon Copper fantasztikus húzásának is köszönhető. A Tampa mestere meglepetésre védővel pótolta a játékosát, így a teljes Panthers elleni párharcot 11 csatárral és 7 védővel nyomta végig a Tampa Bay. Ez a húzás olyannyira meglepte a Pantherst, hogy négy mérkőzésen mindössze háromszor tudták bevenni Vasziljevszkij kapuját.

Az orosz kapus nevének említésével elérkeztünk a párharc legnagyobb érdeklődésre számot tartó csatájához, a Vasziljevszkij?Sesztyorkin ütközethez. A két kapusnak nemcsak a nemzetisége, hanem a rájátszásban mutatott teljesítménye is megegyezik. Mindketten nehezen lendültek bele, majd mindketten fantasztikus formajavuláson mentek át. Vasziljevszkij az első hat meccs után 3-3-mal, 3,37-es kapottgól-átlaggal és 88%-os védési hatékonysággal állt. A következő öt meccset viszont mind megnyerte, és ehhez 0,8-as átlag és 97,8%-os hatékonyság párosult. Honfitársa sem remekelt az első négy meccsen: az 1-3-as mérleg, a 4,26-os átlag és 90%-os hatékonyság minden, csak nem szép. Ezután viszont 10 meccsből hetet megnyert ? közte két hetediket ?, amelyeken 2,09 volt az átlaga és 94%-kal védett. Ha a másik párharcnál azt mondtuk, a gólzáporos nyolcvanas éveket fogja idézni, akkor erre azt mondhatjuk, hogy az ezredforduló gólszegény “trap” hokija várható.

tampa new york 2022 po

Csapatszinten a speciális egységek játéka megosztott. A Rangers 10%-kal jobban használja ki az előnyöket, a Bolts viszont 8%-kal jobban védekezik hátrányban. Ez nem biztos, hogy előnyt jelent majd a bajnoknak, mert a Carolina is a harmadik helyről kezdte a hátrányok kivédekezését a New York elleni párharc során, a végére viszont a 11. helyre esett vissza. Amiből a Tampa komoly előnyt kovácsolhat magának, azok a kapura lövések, ugyanis a legjobb nyolcba jutott csapat közül messze a Rangers kapujára megy a legtöbb lövés. Van még egy statisztika, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül: ez a bulizás. A Tampa ebben a kategóriában az utolsó előtti, a New York az utolsó, így roppant érdekes lesz, hogy a különböző szituációkban melyik csapat milyen hatékonysággal aknázza ki a korongejtéseket.

Mindent összevetve nem lenne meglepetés, ha ismét hét meccsig húznák a csapatok a küzdelmet. Idén a Rangerst nem lehetett leírni, hiszen többször is visszajöttek a kiesés széléről. Ez az akarat és a hazai pálya előnye elég lehet arra, hogy kiejtsék a bajnokot.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum