Innsbruckból hoz kanadai hátvédet a Fehérvár

   

Ben Betker neve a szlovák és az osztrák ligából is ismerős lehet a magyar szurkolók számára.

A Bolzanótól igazolt Brett Findlay után újabb ligán belülről szerződtetett kanadai jégkorongozót jelentett be a Hydro Fehérvár AV19. Ben Betker a legutóbbi szezonban az Innsbruckban játszott, ahol 49 mérkőzésen 3+10 pontig jutott. Ezt megelőzően két éven át a szlovák Zólyomnál játszott, míg első európai csapata a Gyetva volt. Szélig Viktor, a csapat általános igazgatója az új igazolással kapcsolatban elmondta: “Kevin Constantine számára nem ismeretlen játékosról van szó, hiszen 2013 és 2015 között, juniorkorú játékosként a csapatában játszott. Jó felépítésű, termetéhez képest jól korcsolyázó, kőkemény srác, aki a védelembe a méretén kívül egy kis erőt is hoz majd.”

Ezzel a fehérvári keretben két kapus, hét hátvéd és tizenegy csatár rendelkezik aláírt szerződéssel az új idényre, amelyben a CHL-ben is szerepel a csapat.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum