Berta Ákos visszavonul

 

A DEAC csapatkapitánya 34 évesen fejezi be pályafutását, de az U16-os csapat edzőjeként marad a jégkorong mellett.

Berta Ákos bejelentette a visszavonulását. Az 1987-ben született jégkorongozó 2005-ben debütált a felnőttek között szülővárosában, Dunaújvárosban, majd ezt követően az UTE, a Budapest Stars és az FTC játékosa volt, mielőtt 2014-ben Debrecenbe igazolt. A DHK mindhárom szezonjában tagja volt a MOL ligás együttesnek, majd annak visszalépése után a DVTK Jegesmedvéknél szerepelt. Amikor 2018-ban újra lett profi jégkorong a cívisvárosban, csatlakozott a DEAC-hoz. Berta az utolsó Erste ligás szezonjában 33 alapszakasz-mérkőzésen 9+6 pontot gyűjtött, míg a rájátszásban 14 találkozón 9+7 ponttal emelkedett ki a Titánokat és az UTE-t is búcsúztató, de a Sportklubbal szemben alulmaradó csapatban.

Berta a klubhonlapon elmondta: “Egy-két évig még biztosan tudtam volna segíteni a csapatot, de harmincöt évesen már sok mindent kell mérlegelnem. Szerintem jó döntést hoztam, remélem, az élet majd igazolja, hogy időben akasztottam át a korcsolyát egy másik szögre. A DEAC Jégkorong Akadémia az U16-os csapat vezetőedzőjeként számít rám, így a sportágtól és a klubtól nem szakadok el. A vezetőség nagyon korrekt volt, hiszen eldönthettem, hogy játszom-e még, vagy belefogok az edzősködésbe. Utóbbi választottam. Ez egy kiváló lehetőség, valamint nagy kihívás számomra. Remélem, hogy még többet tudok hozzátenni a debreceni jégkoronghoz így, mint játékosként tettem.”

A rutinos játékos kritikus volt a fiatalkori önmagával szemben is. “Ifjú fejjel két szép gól és három passz után biztosan azt hittem, hogy karaj vagyok. Az utolsó években volt, hogy sokkal jobb kondiban voltam, mint tíz-tizenöt éve. A fiatalkori önmagamat biztosan állcsúcson pattintanám, hogy alázatosabban és tudatosabban kellene csinálni. A kifogások tárházába olvasójegyem volt tizenévesen. Most azon leszek, hogy még véletlenül se kövessék el ugyanezeket a hibákat a fiatalok. Tisztelniük kell magukat a minél keményebb és több munkával, hogy ezzel lehetőséget teremthessenek maguknak.”

berta2

fotó: DEAC

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum