Varga Arnold távozik az UTE-től

   

A korábbi válogatott hátvéd mellett a lilák elköszönnek Csergő Hunortól és Horváth Andrástól is.

Varga Arnold 2017 nyarán érkezett Debrecenből az UTE-hoz, korábban éveken keresztül az osztrák bajnokságban játszó Fehérvárt erősítette. A 29 éves védő öt évet húzott le a Megyeri úton, a magyar válogatott rendszeresen számolt vele, a liláktól kétszer jutott el világbajnokságra, idén viszont már nem volt tagja a ljubljanai seregszemlére készülő bő keretnek. Varga idén 32 mérkőzésen lépett jégre, 10 pontot szerzett. A klub honlapján megjelenő hír szerint nem hosszabbították meg a játékos lejáró szerződését.

Csergő Hunor nem alkotott maradandót első anyaországi szezonja alatt. A 26 éves játékos korábbi karriere során csak a Gyergyó csapatában játszott, 2021 nyarán érkezett Újpestre, ahol jobbára az alsóbb sorokban kapott lehetőséget, 35 mérkőzésen 1 gólig és 6 gólpasszig jutott. A rájátszásban már ponterősebben játszott, a DEAC elleni 6 találkozó alatt 1+3 pontot tett a közösbe. A székely támadó korábban tudott már jobb szériát is a háta mögött, első Erste ligás idényében ? a 2018/19-es szezonban ? 37 egységgel segítette a Gyergyót.

A 2001-es Horváth András ifjúsági korában csatlakozott az UTE-hoz a Pesterzsébeti Farkasoktól, a 2019/20-as szezonban mutatkozott be a felnőttek között, három év alatt 45 mérkőzést játszott az Erste Ligában. A fiatal hátvéd idén főleg az U21-es bajnokságban kapott szerepet, sérülések miatt kilencszer hívták fel a felnőtt kerethez.

Az újpesti távozók névsora így már 5 tagra bővült, a klub nemrégiben jelentette be Jack Suter és Zsigmond Áron visszavonulását.

Varga Arnold /UTE/

Fotó: Jani Martin / UTE

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
Partnerünk
Archívum