Franciaország?Olaszország 2-1

   

Az olaszok hiába vezettek sokáig, a franciák kapuslehozatallal kiharcolták a hosszabbítást, majd Gallet góljával be is húzták azt.

Két nem állandó A csoportos válogatott csapott össze a három pont reményében. Olaszország még 2019-ben jutott fel a legjobbak közé ? a vírushelyzet miatt azóta nem eshetett ki ?, míg Franciaország a politikai helyzet miatt került fel idén a divízió 1/A-ból. A találkozó első gólját a még pont nélkül álló olasz válogatott szerezte meg a 14. percben emberhátrányból: Chakiachvili adta el a korongot a saját kapuja előtt, Frigo behúzta a korongot Buysse mellett. A második harmadban többször is tesztelték a gallok Bernardot, de az Újbudán is megforduló kapusnak nem kellett földöntúli bravúrt bemutatnia, a franciák elkótyavetyéltek a helyzeteiket. A harmadik játékrészre is maradtak a francia próbálkozások, bár emberelőnyeik során az olaszok is közel jártak az újabb gólhoz. A hajrára lekorcsolyázott Buysse, Franciaország pedig élni tudott a létszámfölénnyelL Fleury lövésébe remekül szúrt bele Treille, a korong átjutott Bernardon. A hosszabbítás mindösszesen 1 percig tartott, Bozon szerzett korongot az olasz kapu mögött, Gallet elé tálalt, a 24 éves védő pedig nem hibázott, eldöntötte a pluszpont sorsát.

Franciaország fordításával és 2-1-es hosszabbításos győzelmével nagy lépést tett a bennmaradás felé, jelenleg 5 pontos.  Az immáron 1 pontos Olaszország pénteken Németországgal találkozik, míg Franciaország szombaton Dániával csap össze.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2022. május 13., 15:20 FRA?SVK 2-4
2022. május 13., 15:20 USA?LAT 4-1
2022. május 13., 19:20 GER?CAN 3-5
2022. május 13., 19:20 FIN?NOR 5-0
2022. május 14., 11:20 DEN?KAZ 9-1
2022. május 14., 11:20 SWE?AUT 3-1
2022. május 14., 15:20 SUI?ITA 5-2
2022. május 14., 15:20 CZE?GBR 5-1
2022. május 14., 19:20 SVK?GER 1-2
2022. május 14., 19:20 LAT?FIN 1-2
2022. május 15., 11:20 ITA?CAN 1-6
2022. május 15., 11:20 NOR?GBR 4-3 b.
2022. május 15., 15:20 FRA?KAZ 2-1
2022. május 15., 15:20 AUT?USA  3-2 h.
2022. május 15., 19:20 DEN?SUI 0-6
2022. május 15., 19:20 CZE?SWE 3-5
2022. május 16., 15:20 SVK?CAN 1-5
2022. május 16., 15:20 LAT?NOR 3-2
2022. május 16., 19:20 FRA?GER 2-3
2022. május 16., 19:20 FIN?USA 4-1
2022. május 17., 15:20 ITA?DEN 1-2
2022. május 17., 15:20 CZE?AUT 1-2 b.
2022. május 17., 19:20 SUI?KAZ 3-2
2022. május 17., 19:20 SWE?GBR 6-0
2022. május 18., 15:20 FRA?ITA 2-1
2022. május 18., 15:20 NOR?AUT
2022. május 18., 19:20 SUI?SVK
2022. május 18., 19:20 FIN?SWE Sport 2
2022. május 19., 15:20 GER?DEN
2022. május 19., 15:20 GBR?USA
2022. május 19., 19:20 CAN?KAZ
2022. május 19., 19:20 CZE?LAT
2022. május 20., 15:20 GER?ITA
2022. május 20., 15:20 GBR?FIN Sport 1
2022. május 20., 19:20 KAZ?SVK
2022. május 20., 19:20 LAT?AUT
2022. május 21., 11:20 DEN?FRA
2022. május 21., 11:20 USA?SWE Sport 1
2022. május 21., 15:20 CAN?SUI Sport 1
2022. május 21., 15:20 AUT?FIN
2022. május 21., 19:20 ITA?SVK
2022. május 21., 19:20 NOR?CZE
2022. május 22., 15:20 KAZ?GER
2022. május 22., 15:20 GBR?LAT
2022. május 22., 19:20 SUI?FRA
2022. május 22., 19:20 SWE?NOR Sport 1
2022. május 23., 15:20 KAZ?ITA
2022. május 23., 15:20 USA?CZE Sport 2
2022. május 23., 19:20 CAN?DEN Sport 2
2022. május 23., 19:20 AUT?GBR
2022. május 24., 11:20 GER?SUI
2022. május 24., 11:20 SWE?LAT
2022. május 24., 15:20 SVK?DEN
2022. május 24., 15:20 USA?NOR
2022. május 24., 19:20 CAN?FRA
2022. május 24., 19:20 FIN?CZE Sport 1
2022. május 26., 15:20 negyeddöntő
2022. május 26., 15:20 negyeddöntő
2022. május 26., 19:20 negyeddöntő
2022. május 26., 19:20 negyeddöntő
2022. május 28., 13:20 elődöntő
2022. május 28., 17:20 elődöntő
2022. május 29., 14:20 bronzmérkőzés
2022. május 29., 19:20 döntő

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum