BL-rutinnal rendelkező kapust igazolt a Fehérvár

 

Kapusfronton megújul a Bajnokok Ligája-résztvevő magyar csapat: érkezett Olivier Roy, valamint egy finn kapusedző, továbbá Horváth Dominik felkerült az ICEHL-kerethez.

A Hydro Fehérvár AV19 komoly változásokat jelentett be kapusfronton. A magyar ICEHL-csapat a Linzhez távozó Rasmus Tirronen mellett Kornakker Dániel sem marad a csapatnál. Az eddigi kapusedző, Arttu Lipsanen is távozik a klubtól, helyére honfitársa, Samuli Nordman érkezett. A 31 éves szakember a 2021/22-es szezonban az FTC-Telekomnál dolgozott, míg a legutóbbi idényt a szlovák Nagymihálynál töltötte. Mindeközben a Titánok eddigi kapusa, Horváth Dominik 2024-ig szerződést hosszabbított, mint azt az új kapusedzője elmondta róla: “Kiváló termettel rendelkező, keményen dolgozó kapus, érdekes lesz látni, hogy ezen a szinten hogy teljesít majd, de biztos vagyok benne, hogy izgalmas lesz a közös munka. Nagy büszkeség, hogy egy klub helyi kapust tud kinevelni és nemzetközi szinten versenyeztetni.”

Horváth váltótársa egy rutinos kanadai kapus, a magyar szurkolók által leginkább az Olimpija Ljubljanából és Villachból ismert Olivier Roy lesz. Az 1990-ben született hálóőr 2015-ig a tengerentúlon játszott, aztán a szlovén EBEL-csapathoz igazolt, majd a következő szezont már a VSV-nél töltötte. Az elmúlt öt évben Németországban védett: a DEL2-ben indult, de 2017 végén lecsapott rá az Augsburg, ahol egészen eddig védett.

olivier-roy

fotó: hockeyweb.de

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum