Connor McDavidé az Art Ross-trófea

   

Az alapszakasz végeztével máris gazdára talált néhány elismerés.

A kanadai táblázat élén Connor McDavid végzett, aki ezzel megvédte a tavalyi elsőségét. Az Edmonton kapitánya 80 mérkőzésen szerzett 123 (44+73) ponttal végzett az élen, amivel karrierje legjobb teljesítményét nyújtotta. Ez a teljesítmény 1,54 pont/meccs átlagot takar, amely már önmagában megsüvegelendő, ám elmarad a tavalyi produkciójától. A 2020/21-es rövidített szezonban McDavid neve mellé 105 egység került 55 találkozón, ami egészen elképesztő 1,88-as átlagot jelent. McDavid összességében negyedszer lett a liga legjobbja, amivel az örökranglistán utolérte Stan Mikitát. McDavid előtt már így csak Wayne Gretzky (10), Gordie Howe (6), Mario Lemieux (6), Phil Esposito (5) és Jaromír Jágr (5) áll. További érdekesség, hogy az elmúlt hat évből ötödször került edmontoni játékoshoz a pontkirályi cím, ebből négyszer McDavid, egyszer Leon Draisaitl jóvoltából. Az Oilers egyeduralmába egyedül Nyikita Kucserov piszkított bele, aki 2019-ben tehette a trófeát a vitrinbe. Mindent egybevetve edmontoni játékos 12. alkalommal vihette haza az Art Ross-trófeát, ami a második legjobb eredmény a Pittsburgh (15) mögött.

A gólkirályi címet elnyerő Auston Matthews is duplázott, hiszen a tavalyi 41 gól után idén 60 találattal végzett az első helyen. A Maurice “Rocket” Richard-trófea 1998-as alapítása óta ez volt mindössze a harmadik alkalom, amikor egy játékos elérte a hatvanas határt. Ez korábban csak Alekszandr Ovecskinnek sikerült 2008-ban (65), illetve Steven Stamkosnak 2012-ben (60). Matthews az idei produkciójához még három fontos adat tartozik. Egyrészt megdöntötte Rick Vaive 1982-es, 54 gólos franchise-rekordját, másrészt ő lett az első amerikai születésű játékos a liga történelmében, aki legalább 60 gólt ütött. Végezetül ha a tavalyi, felforgatott csonka szezont nem számítjuk, akkor látni lehet, hogy a a Leafs több mint hét évtizede nem nem adott gólkirályt a ligának. Teljes szezont tekintve utoljára Gaye Stewart tudott gólkirály lenni 1946-ban, amikor 37 gólt szerzett.

Az alapszakasz végén a William M. Jenning-trófeát az a kapustandem kapja, amelyik a legkevesebb gólt kapta és mindkét tagja legalább 25 mérkőzésen jégre lépett. Idén ezt a Carolina párosa, az Antti Raanta, Frederik Andersen duó nyerte kereken 200 találattal, a 204-ig jutó Igor Sesztyorkin, Alekszandr Georgijev duó előtt. Raanta először végzett ebben a kategóriában az élen, Andersen viszont másodszor. A dán hálóőr még 2016-ban, az Anaheim tagjaként és John Gibson párjaként vihette haza a díjat. Ami a Carolinát illeti, ez az első ilyen díja a franchise-nak.

jennings trophy 2022

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum