Magyarország?Dél-Korea 2-4

 

A ljubljanai vb-re készülő csapatunk hiába vezetett kétszer is, a harmadik harmadban gólképtelen maradt és kikapott a világbajnoki riválisától

A magyar válogatott kapujában Rajna kezdett. A meccs első nagy lehetősége Kóger előtt adódott, közelről próbálta bepiszkálni a korongot Daltonnak. A 6. percben megszereztük a vezetést: Hári alapvonal mögül érkező passzát Sofron korcsolyával átvette, majd belőtte a kapuba (1-0). Nem sokkal később Kulmala megduplázhatta volna az előnyünket egy szerencsés körülmények között elé került korongból, de Dalton nagyot védett mamuttal. Hiába támadtunk sokkal többet, Dél-Korea az első érdemi akciójából egyenlített, Li Dzsong Min üresen maradt, ezt góllal büntette (1-1). Az egalizálás után pontatlanabbá vált a játékunk. A 13. percben Kim Hjo Szuk fordíthatott volna, ám a kiugró játékos lesre korcsolyázott. A harmad végén megint mi támadtunk többet, de nem tudtuk újra megszerezni a vezetést.

A második felvonásra is jó felfogásban érkezett ki Magyarország. Fölényünk idővel emberelőnnyé érett, ahol jól járattuk a korongot, de a koreaiak hősiesen védekeztek. Ami nem jött össze 5 a 4 ellen, sikerült teljes létszámban: Terbócs centerezésére üresen érkezett Nagy Gergő, aki okosan elcsúsztatta a korongot Dalton mamutjai között (2-1). Nem vezettünk sokáig, a rutinos Kim Szang Vuk betört a magyar kapu elé és nagyon pontos fonáklövést küldött Rajna kapujára (2-2). A 32. percben Sofron és Li Csong Min összeakaszkodtak, utóbbi két perccel több büntetést kapott. A második magyar fór kettős előnnyé alakult egy újabb koreai büntetéssel, ám nem tudtunk élni az adódó lehetőségekkel. A játékrész hajrájában több alkalommal is küzdelem alakult ki a korongért a vendégek kapuja előtt.

A harmadik húsz perc elején is agilisen játszottunk, mégis Dél-Korea szerzett gólt, Park Dzsin Kju lövését nem láthatta Rajna (2-3). A harmad közepén Park kőkeményen leütközte Kiss Rolandot, amiért végleges kapott, a magyar jégkorongozó szerencsére saját korcsolyáján hagyta el a jeget. Az ötperces emberelőnyben Nagy révén kapuvasig jutottunk. A végjátékban Rajna lekorcsolyázott, eladtuk a korongot, ezt Dzson Dzsun Vu góllal büntette (2-4).

Magyarország 4-2-re kikapottt a ljubljanai divízió 1/A-s világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen. Kedden Dél-Korea ellen kezdjük a vb-t.

A magyar válogatott felkészülési programja:

Április 14., csütörtök, 18:00: Magyarország?Ukrajna (Miskolc) 3-1
Április 19., kedd, 19:00: Magyarország?Szlovénia (Székesfehérvár) 0-3
Április 22., péntek, 19:00: Magyarország?Ukrajna (Vasas Jégcentrum) 3-2 b.
Április 28., csütörtök, 17:15: Magyarország?Dél-Korea (Vasas Jégcentrum) 2-4

A magyar válogatott aktuális kerete:

Név Klub
Kapusok  
Arany Gergely FTC-Telekom
Hetényi Zoltán DEAC
Rajna Miklós UTE
Hátvédek
Fejes Nándor Gyergyói Hoki Klub
Garát Zsombor MAC HKB Újbuda
Horváth Milán Hydro Fehérvár AV19
Kiss Roland DVTK Jegesmedvék
Scott Macaulay MAC HKB Újbuda
Pozsgai Tamás MAC HKB Újbuda
Szirányi Bence DVTK Jegesmedvék
Tóth Gergely MAC HKB Újbuda
Csatárok
Erdély Csanád Hydro Fehérvár AV19
Hári János Hydro Fehérvár AV19
Kóger Dániel FTC-Telekom
Rasmus Kulmala FTC-Telekom
Magosi Bálint Hydro Fehérvár AV19
Mihály Ákos Hydro Fehérvár AV19
Nagy Gergő FTC-Telekom
Papp Kristóf Michigan State University (USA)
Sárpátki Tamás Gyergyói Hoki Klub
Sebők Balázs Ilves (FIN)
Sofron István SC Csíkszereda
Terbócs István Hydro Fehérvár AV19
Tóth Richárd MAC HKB Újbuda
Vas János HC Presov (SVK)

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Sean Simpson
Edzők: Szilassy Zoltán, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Csapatorvos: Rybaltovszki Henrik
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Erőnléti edző: Puskás Sándor
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezető: Szilágyi Levente
GM: Vas Márton

hunkor_vd

fotó: Vörös Dávid/MJSZ

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 1-4VÉGE
AL 21:00 WRMFTC 2-3VÉGE
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 5-2VÉGE
AL 19:00 SZGETO 4-7VÉGE
AL 19:30 SPCLHL 4-9VÉGE
AL 20:30 IKOVAS 1-7VÉGE
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 0-3VÉGE
EL 16:30 BRADAB 5-2VÉGE
EL 17:30 GYEFHA 5-2VÉGE
EL 18:00 MISSCC 1-2VÉGE
EL 18:30 DEBBJA 3-4VÉGE
október 8., kedd
CHL 19:00 SKEAVS 4-2VÉGE
október 9., szerda
EL 18:30 FTCDAB 4-2VÉGE
október 11., péntek
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FHASCC 
EL 18:30 MISGYE 
október 12., szombat
ICEHL 17:30 AVSASI 
AL 17:45 FTCETO 
AL 18:00 LHLVAS 
AL 19:00 ZEGWRM 
AL 19:30 SPCSZG 
AL 20:30 IKOOHA 
október 13., vasárnap
EL 14:30 FTCSCC 
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 
EL 17:00 UTEMIS 
EL 17:30 FHABJA 
EL 18:30 DEBBRA