Magyarország?Lengyelország 5-2

 

A szlovének elleni siker után a lengyeleket is három góllal győzte le a magyar ifjúsági válogatott.

Magyarország U18-as válogatottja kiválóan kezdte a mérkőzést: az 54. másodpercben Nádasy közelről bekotorta a korongot Ciucka kapujába. A következő gólra a nyitó harmad utolsó percéig kellett várni, amikor egy emberelőnyös korongjáratás végén Ravasz talált be közelről. A második játékrészben gyakorolhattuk az emberhátrányos játékot, háromszor is 4 az 5 ellen jégkorongoztunk. A kivédekezett hátrányok után eljött a második magyar fór, amit Dobos révén kihasználtunk egy pontos lövéssel. Fél perccel később Kolat szépített egy szerencsés góllal, a centerezése egy magyar korcsolyáról került Szücs kapujába. A záró harmad köezpén Nádasy oldalra elhozta a bulit, Mihalik Nemes elé pöckölte a korongot, aki 4-1-re módosította az állást. A mérkőzés végjátékában a lengyelek kihasználtak egy emberelőnyt, Sobecki lövésébe talán beleértek. A végeredményt Dobos állította be egy üres kapus góllal.

Magyarország 5-2-re nyert, így két mérkőzést követően is százszázalékos Asiagóban. A szerdai szünnap után csütörtökön Ausztriával játszik nemzeti együttesünk.

A magyar U18-as válogatott mérkőzései a divízió 1/B-s világbajnokságon:

Április 25., hétfő, 16:00: Magyarország?Szlovénia 3-0
Április 26., kedd, 12:30: Magyarország?Lengyelország 5-2
Április 28., csütörtök, 12:30: Magyarország?Ausztria
Április 29., péntek, 16:00: Magyarország?Ukrajna
Május 1., vasárnap, 19:30: Magyarország?Olaszország

A magyar U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Hegedüs Levente 2004 DVTK JJSA
Szücs Botond 2004 Kiekko-Vantaa (FIN)
Hátvédek
Bajkó Botond 2004 KooKoo (FIN)
Deák Márton 2004 SaiPa (FIN)
Farkas Olivér 2005 DVTK JJSA
Horváth Donát 2004 Karlskrona (SWE)
Salamon Zoltán 2004 IOGNJA
Szabó Péter 2004 IOGNJA
Szalay Boldizsár 2004 DVTK JJSA
Csatárok
Alapi Márton 2004 IOGNJA
Balasits Barnabás 2004 VASAS
Bodzai Dávid 2005 Kitchener Jr. (CAN)
Dobos Mihály Bendegúz 2004 JoVi (FIN)
Farkas László 2004 IOGNJA
Horváth Bence 2004 KalPa (FIN)
Ivády Milán 2004 Wings HC (SWE)
Kocsis Botond 2004 Boston Hockey (USA)
Mihalik Gergő 2005 DHK
Nádasy Márton 2004 UTE JA
Nemes Márton 2005 Slavia Praha (CZE)
Ravasz Csanád 2005 BJA
Weidemann Márk 2004 BJA

A magyar U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Tokaji Viktor, Strenk Hunor
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Vendégedző/Játékosmegfigyelő: Timothy James Manastersky
Fizioterapeuták: Szirányi Dániel, Barna Márton
Felszerelés-menedzser: Magyar Péter
Erőnléti edzők: Ács Ferenc, Puskás Sándor
Sportpszichológusok: Pankár Tibor, Soós Judit
Média: Dobos Sándor
Csapatvezető: Imre Lajos

hunpol_u18_asiago

fotó: MJSZ

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum