Szlovénia vár ránk az első asiagói vb-meccsen

 

Délnyugati szomszédunk a legutóbbi ifjúsági világbajnokságon büntetőkkel legyőzött minket, most visszavághatunk a székesfehérvári vereségért.

Hétfőn megkezdődik az asiagói ifjúsági divízió 1/B-s világbajnokság. A magyar korosztályos válogatott Szlovénia ellen kezdi meg a szereplést. Délnyugati szomszédunk keretéről a torna előtti elemzés során már írtunk részletesebben, a végső keretükbe négy svédországi, és három finnországi légiós fért be, továbbá ott lesz a vb-n a Budapesti JA csatára, Ian Fingust és az Ifj. Ocskay Gábor NJA támadója, Anze Zezelj. Kapusaik nem hoztak kiemelkedő mutatókat ebben a szezonban: Lan Kavcic 90%-os védési hatékonyság alatt teljesített a szlovén U19-es bajnokságban, az IntHL-ben épp csak elérte azt a 3 bajnokiján, míg a szlovén liga 3 meccsén 91,1%-ot hozott; Jakob Zupancic pedig a finn KooKoo U18-as csapatának hálóőreként 89,4%-kal védett.

A két válogatott közül Magyarország végzett jobb helyen a 2019-es világbajnokságon: amíg mi bronzérmet nyertünk, addig Szlovénia az 5. helyen zárt. Mindez azonban csalóka, hiszen a 3. és a 6. hely között mindösszesen 3 pontnyi különbség volt, és a szlovénok büntetőkkel 2-1-re legyűrtek minket Székesfehérváron. Miután három év eltelt azóta, komoly tanúságokat nem érdemes levonni abból a mérkőzésből, hiszen nincs olyan játékos a jelenlegi keretekben, akik 2019-ben szerepeltek volna. A jelenlegi szezonban két felkészülési meccset vívtak a felek, mindkettőt Szlovénia nyerte: novemberben 4-1-re, februárban 5-0-ra győzött.

Az asiagói torna mérkőzéseit az alábbi online csatornán lehet élőben követni, a hétfői Magyarország?Szlovénia találkozó az alant látható videón lesz majd elérhető.

A magyar U18-as válogatott mérkőzései a divízió 1/B-s világbajnokságon:

Április 25., hétfő, 16:00: Szlovénia?Magyarország
Április 26., kedd, 12:30: Magyarország?Lengyelország
Április 28., csütörtök, 12:30: Ausztria?Magyarország
Április 29., péntek, 16:00: Magyarország?Ukrajna
Május 1., vasárnap, 19:30: Magyarország?Olaszország

A magyar U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Hegedüs Levente 2004 DVTK JJSA
Szücs Botond 2004 Kiekko-Vantaa (FIN)
Hátvédek
Bajkó Botond 2004 KooKoo (FIN)
Deák Márton 2004 SaiPa (FIN)
Farkas Olivér 2005 DVTK JJSA
Horváth Donát 2004 Karlskrona (SWE)
Salamon Zoltán 2004 IOGNJA
Szabó Péter 2004 IOGNJA
Szalay Boldizsár 2004 DVTK JJSA
Csatárok
Alapi Márton 2004 IOGNJA
Balasits Barnabás 2004 VASAS
Bodzai Dávid 2005 Kitchener Jr. (CAN)
Dobos Mihály Bendegúz 2004 JoVi (FIN)
Farkas László 2004 IOGNJA
Horváth Bence 2004 KalPa (FIN)
Ivády Milán 2004 Wings HC (SWE)
Kocsis Botond 2004 Boston Hockey (USA)
Mihalik Gergő 2005 DHK
Nádasy Márton 2004 UTE JA
Nemes Márton 2005 Slavia Praha (CZE)
Ravasz Csanád 2005 BJA
Weidemann Márk 2004 BJA

A magyar U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Tokaji Viktor, Strenk Hunor
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Vendégedző/Játékosmegfigyelő: Timothy James Manastersky
Fizioterapeuták: Szirányi Dániel, Barna Márton
Felszerelés-menedzser: Magyar Péter
Erőnléti edzők: Ács Ferenc, Puskás Sándor
Sportpszichológusok: Pankár Tibor, Soós Judit
Média: Dobos Sándor
Csapatvezető: Imre Lajos

hun_u18

fotó: MJSZ

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum