Stamkos a Tampa történetének legjobbja

   

A Lightning csapatkapitánya a Toronto kiütésével adta át a múltnak Martin St. Louis pontrekordját. Mérföldkőhöz ért Matthew Tkachuk is, megvan Owen Power első gólja.

A két góllal és gólpasszal jelentkező James van Riemsdyk vezetésével szakította meg hatmeccses vereségsorozatát a Philadelphia, amely 6-3-ra nyerte Montrealban az alsóházi csapatok találkáját. A két keleti sereghajtó szomorú randevúján a Canadiens 0-2 után még ki tudott egyenlíteni, az eztán sorozatban bekapott négy találatra azonban már nem volt ellenszere, Cole Caufield két és féllel a vége előtt tudott még valamicskét kozmetikázni.

Velük szöges ellentétben továbbra is szárnyal a főcsoportot utcahosszal vezető Florida, amely a Detroit sima legyőzésével beállította a franchise-rekordot egymást követő 12. sikerével. A Panthers vezére ezúttal is a Jonathan Huberdeau, Szergej Bobrovszkij tandem volt: előbbi újabb két asszisztjával beérte a kanadai táblázatot 113 egységgel vezető Connor McDavidet, míg az orosz kapust 27 védés mellett ismét csak két góllal tudta mattolni az ellen ? a csapat a legutóbbi hat bajnokiján egyszer sem kapott ennél többet. A történelmi alapszakaszt futó Panthers a Toronto kiütéses veresége nyomán öt meccsel a vége előtt be is biztosította a keleti elsőséget, s jelenleg ligaelső két ponttal a Colorado előtt.

panthers

A vendéglátó New Jersey felett aratott 5-2-es sikerrel ünnepelte pályafutása első NHL-gólját Owen Power. A legutóbbi draft 1/1-ese a Buffalo negyedik találatát szerezte a záró harmad derekán, azok után, hogy nem sokkal előtte társa, a másik korábbi 1/1-es bekk Rasmus Dahlin is betalált. Érdekesség, hogy a Sabres két emberhátrányos góllal alapozta meg sikerét a meccs felénél, ráadásul mindkettő ugyanazon kiállítás alatt esett: Kyle Okposo és Alex Tuch egyaránt Casey Mittelstadt kisbüntetése során talált be alig egy perc leforgása alatt.

Casey DeSmith és Jake Guentzel repítette a Pittsburghöt a Boston ellen. A 30 éves hálóőr parádés teljesítménnyel, karriercsúcsot jelentő 52 védéssel érte el NHL-pályafutása harmadik shutoutját, az amerikai csatár pedig idei második mesterhármasát jegyezte.

Hiába Eric Comrie 42 védése, a Winnipeg a Carolina otthonában is kikapott, ezzel a rájátszásról lemaradó kanadai együttes előző 4 bajnokijából 4-et, az utóbbi 10-ből 8-at bukott el. Pedig a Jets a 39. percben még 2-0-ra vezetett, ám előbb fél perccel a második szünet előtt Teuvo Teravainen szépített, majd a záró harmad első tíz percében Jacob Slavin és Seth Jarvis találatával fordított a Canes, amely így továbbra is őrzi a divízióelsőséget a rátapadó New York Rangers előtt.

A Rangers ugyanis egyebek mellett Andrew Copp klasszikus mesterhármasának és Artyemij Panarin négy gólpasszának köszönhetően 6-3-ra megnyerte a városi derbit az Islanders ellen, így a Carolinával együtt 108-108 ponttal állnak négy mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt ? más kérdés, hogy triplája után Copp sérülés miatt lekorcsolyázott az utolsó harmadban, egyelőre nem tudni, mennyit kell kihagynia.

Kevin Fiala duplájával otthon tartotta a pontokat a Minnesota, amely a Vancouvert győzte le 6-3-ra. A svájci szélső az elmúlt nyolc meccsén egyszer sem maradt pont nélkül, ez idő alatt kilenc góllal és 16 assziszttal járult hozzá a minnesotaiak rájátszásszerepléséhez. Ezzel az egyik playoffpárosítás máris kialakult: a Wild a St. Louisszal találkozik majd a rájátszás nyugati első körében.

Hatalmas kiütést mért a Tampa a Torontóra: a címvédő Lightning 8-1-gyel küldte haza borzalmas napot kifogó divízióriválisát. Pedig a nyitó harmadban semmi sem utalt a mészárlásra, az első húsz perc után még 0-0 állt az eredményjelzőn. A szünetet követően azonban beindult a floridai henger, a bajnok 11 perc alatt négyet ütött, majd a záró periódus elején még kettőt, a Leafs csak 6-0-nál tudta megszerezni a becsületgólt Ilja Mihejev révén. A Lightning csapatkapitánya, Steven Stamkos három egységgel, góllal és két gólpasszal vette ki a részét a fölényes sikerből, de ennél sokkal fontosabb, hogy ezzel a klub történetének legeredményesebb játékosává lépett elő: 956 pontja immár hárommal több, mint a 15 éves floridai pályafutását 953-mal záró Martin St. Louis-é, aki a csúcsdöntés után röviddel videoüzenetben gratulált is honfitársának.

stamkos

Calgaryban is győzelmet és mérföldkövet ünnepelhettek a hazai szurkolók. A Flames szintén góltalan első harmad után végül 4-2-re múlta felül a Dallas Starst, amely így matematikailag még mindig nem mondható biztos playoffrésztvevőnek. A Calgary ellenben az újabb sikerével bebiztosította elsőségét a Pacific-divízióban, míg az első gól szerzője, Matthew Tkachuk egyszerre örülhetett karrierje 40. NHL-góljának és 100. pontjának.

mtkachuk

Az egymás után 5. mérkőzésén betaláló Philipp Danault vezetésével tovább harcol a rájátszásért a hárommeccses sikerszériát építő Los Angeles. A Kings a harmatgyenge Chicagót verte simán, 4-1-re, Jonathan Quicknek mindössze 15 védés elég volt a sikerhez ? shutoutját Patrick Kane rontotta el egy fórgóllal ?, míg a záró harmadban Andreas Athanasiou és Trevor Moore 15 másodperc alatt vitte be a kaliforniaiak harmadik és negyedik találatát.

Nem szakadt meg a St. Louis nagy sorozata sem, amely ugyan hamar, három perc után hátrányba került San Joséban, ám Dakota Joshua alig két minutummal később egyenlített is, az idénybeli 20. góljával együtt 75. pontját megszerző Robbie Thomas pedig fél perccel a középső harmad kezdete után belőtte a vendégek győztes gólját. A playoffban majd a Minnesotával találkozó Blues ezzel zsinórban 14. bajnokiján szerzett pontot, ami klubrekord.

NHL, 2022. április 21.:

Montreal?Philadelphia 3-6
G: Hoffman, Evans, Caufield ill. van Riemsdyk (2), Provorov, Lindblom, Konecny, Frost

Florida?Detroit 5-2
G: Acciari, Barkov, Marchment, Weegar, Reinhart ill. Gagner, Bertuzzi

New Jersey?Buffalo 2-5
G: Boqvist, Okhotiuk ill. Okposo, Tuch, Dahlin, Power, Skinner

Pittsburgh?Boston 4-0
G: Guentzel (3), Zucker ill. ?

Carolina?Winnipeg 4-2
G: Teravainen, Slavin, Jarvis, Staal ill. Connor, Dubois

NY Islanders?NY Rangers 3-6
G: Nelson (2), Bailey ill. Copp (3), Kreider, Strome, Reaves

Minnesota?Vancouver 6-3
G: Fiala (2), Spurgeon, Zuccarello, Kaprizov, Hartman ill. Pettersson (2), Highmore

Tampa Bay?Toronto 8-1
G: Killorn (2), Colton (2), Stamkos, Kucserov. Palát, Maroon ill. Mihejev

Calgary?Dallas 4-2
G: Tkachuk, Hanifin, Tanev, Mangiapane ill. Robertson, Glendening

Los Angeles?Chicago 4-1
G: Danault, Kopitar, Athanasiou, Moore ill. Kane

San Jose?St. Louis 1-3
G: Gregor ill. Joshua, Thomas, Bucsnyevics

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum