Csak az egyéniségekre építve nem tudtunk volna nyerni

 

Az újabb Erste Liga-diadal után kedden román bajnoki döntő, majd műtét vár Becze Tihamérra.

Szombaton, az Erste Liga-döntő után kezdődött a népünnepély Csíkszeredában, majd vasárnap is folytatódott az aranyérmesek köszöntése. A fiesztát azonban meg kellett szakítani, mert kedden rendezik a román bajnokság döntőjét, amelyben a Sportklub és a Gyergyói HK találkozik. Az alapszakasz eredményét is figyelembe veszik, így a szeredaiak öt pont előnnyel kezdik meg a finálét, vagyis egy ponttal már bajnokok, míg a GYHK-nak mindkét meccset rendes játékidőben kell nyernie a sikerhez. ?Ki volt éhezve a város is a győzelemre, főleg a járvány után, örülök, hogy komoly szurkolósereggel tudtunk ünnepelni. A román bajnokságban egy pontra van szükségünk, reméljük, hogy már kedden eldől a párharc, amivel véget ér a szezon, és folytatódhat az ünneplés? ? mondta érdeklődésünkre Becze Tihamér, a Sportklub csapatkapitánya.

A csatár még a negyeddöntő előtt beszélt arról, hogy hiába van sok egyéniség a keretben, mindenki egy irányba húzza a szekeret ? ez a rájátszás alatt még inkább látszott, és fontos összetevője volt a címvédésnek. ?Több játékos is beáldozta a saját eredményességét a csapat érdekében, csak így lehettünk sikeresek. Egyetértek Fodor Szabolccsal, az FTC vezetőedzőjével, aki szerint a keret erőssége miatt a papírforma is mellettünk szólt, de fontos volt, hogy a játékosokat csapattá gyúrjuk. Nem volt egyszerű, hiszen sok karakter volt az öltözőben, válogatott játékosok, tapasztalt légiósok, egykori KHL-esek, akiket össze kellett gyúrni egy családdá, egy csapattá. Csak az egyéniségekre építve nem tudtunk volna nyerni. Másként kellett játszani a MAC HKB, aztán a DEAC, majd a Fradi ellen, de mindegyikre fel voltunk készülve. A legbüszkébbek a döntőre lehetünk, hogy ilyen kevés minőségi helyzetet engedtünk a Fradinak, kevés gólon tartottuk őket.?

Az első mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést a hátvéd Salló Alpár, és a csapatkapitány szerint miatta is küzdöttek a folytatásban.  ?Lelkileg megviselte a csapatot, hogy az egyik társunk, akivel nyolc hónapja együtt küzdöttünk, az intenzívre került. Ez az első meccs folytatásában látszott, mindenki meg volt illetődve, nem tudtak a játékra koncentrálni a fiúk. Egy nappal később határozottan mentünk ki a jégre, azt mondtuk, hogy érte is, magunkért is, a büszkeségünkért is küzdünk, és nem hagyhatjuk, hogy így játsszon a Fradi ellenünk. Átvettük a testjátékot, domináltunk, megmutattuk, hogy ezzel sem tudnak fölénk kerekedni. Nem volt kérdés, hogy minden ilyen dologba bele fogunk állni. Az pedig látszott, hogy jobb a csapatunk, és a hokiban nem tudnak legyőzni minket. Arra persze kellett figyelni, hogy csak a megengedett mértékig legyünk kemények, ne essünk át a ló túloldalára. Ha sok kiállítás kapunk, akkor az emberelőnyökkel élhettek volna, belőlünk pedig sokat kivett volna a hátrányos védekezés.?

A Csíkszereda ráadásul kétszer nyert egymás után a Tüskecsarnokban, úgy, hogy az alapszakaszban két súlyos vereséget szenvedett az FTC-től. ?Nem volt mese, vissza kellett vennünk a pályaelőnyt, és ez jó játékkal sikerült is. Ismét kiderült, hogy a playoff nem az alapszakasz, nem számítanak a korábbi eredmények. A szurkolóink ott is sokat segítettek, hatalmas pluszt jelentettek, ezt más csapat nem mondhatja el, hogy idegenben is ilyen tábora van.?

Becze Tihamér két találkozót hagyott ki a fináléban, az elsőt betegség, a harmadikat eltiltás miatt. ?Nagy nehéz volt kívülről nézni a meccseket. Akkor izgulok igazán, amikor nem játszok, mert nem tudok semmit csinálni, ha viszont bent vagyok a jégen, akkor tehetek azért, hogy változzon az eredmény. A betegség megviselt, nehéz volt utána visszatérni.?

A 31 éves játékos ötödik ligaaranyérmét szerezte, a Csíkszeredával a harmadikat. Úgy véli, mindegyiknek külön sztorija van, ezért nem is akar rangsorolni. Ahogy a tavalyi csapattal sem szeretné összehasonlítani a mostanit, mindkettő más erősségekkel bírt. És már készül a következő idényre, de előtte még műtét vár rá. A szezon első meccsén eltörött a csuklóm. Az elején nem is derült ki, azt hittük, csak egy zúzódás, de aztán látszott, hogy eltört a sajkacsontom. Kevés esély volt arra, hogy összeforrjon. Sokszor nagy fájdalmakkal játszottam, a szezon végére már elviselhető volt. Most azon vagyok, hogy amilyen gyorsan csak lehet, összecsavarozzák, hogy a következő idényre rendben legyen.?

becze_titi_arany_2022

Fotó: SC Csíkszereda

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum