Most már be kell menniük a helyzeteknek

 

Sorsdöntő negyedik meccs vár a Volánra hétfő este a Raktár utcában: a cél megakadályozni, hogy a Salzburg a székesfehérvári közönség előtt ünnepelhessen bajnoki címet.

Vegyes érzések viaskodhatnak a magyar jégkorongszurkolókban az ICEHL-döntő első három mérkőzése után. Hogy a Hydro Fehérvár AV19 idáig eljutott, eleve hatalmas fegyvertény, történelmi jelentőségű bravúr, és még büszkébben figyelhettük, hogy a csapat a mindenki által jól ismert, favorit Red Bull Salzburgnak is mindhárom összecsapáson egyenrangú ellenfele tudott lenni ? a végjátékra, az utolsó öt percre mindannyiszor döntetlennel fordulhattak a felek. Ezek tükrében különösen találó az Erdély Csanádtól kölcsönzött ?frusztráló? jelző, hiszen a jó fehérvári teljesítmény, a fegyelmezett és összeszedett játék, a kemény küzdelem dacára a rutin és az ilyenkor kritikus nüanszok végül mindhárom alkalommal az osztrákok javára döntöttek. Azt azonban jó látni, hogy a székesfehérvári játékosok nem zuhantak össze, és nem győzik hangsúlyozni, nincs még vége ennek a döntőnek, hétfőn, hazai jégen meg kell lennie legalább a szépítésnek, hogy esélyt teremtsenek maguknak a felzárkózásra. Helyzetüket nyilván nem könnyíti meg, hogy az utólag véleményes kétmeccses eltiltással sújtott első soros csatár, Brady Shaw még hétfőn sem léphet jégre a Raktár utcában, a csapat ugyanakkor a helyére felléptetett Magosival együtt az ő hiányát is hellyel-közzel áthidalva tudott 96 másodperccel a lefújás előttig 1-1-re állni szombaton az Eisarenában a végül roppant balszerencsés módon elbukott harmadik találkozón. Ez mindenképpen biztató a hétfő esti sorsdöntő összecsapás előtt, amelyen remélhetőleg most már tényleg a Volánnak jön ki jobban a lépés és a szerencse ? abban ugyanis alighanem megegyezhetünk, hogy a fináléban látottak és a szezon egésze alapján is borzasztóan igazságtalan lenne, ha söpréssel ünnepelhetne bajnoki címet Székesfehérváron a Red Bull. A kulcsmeccs 19:45-kor kezdődik, a Digi Sport 2 élőben közvetíti.

forrás: Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum