A saját stílusát kell játszania a Volánnak

   

Nincs egyszerű helyzetben a Hydro Fehérvár AV19, amely 2-0-s hátrányban és első soros csatára, Brady Shaw nélkül lép jégre szombat este Salzburgban.

Fináléhoz méltó roppant szoros, színvonalas és izgalmas összecsapásokat hozott az ICEHL-döntő első két mérkőzése. Hogy a Fehérvár mindkét meccsen fel tudott nőni a Salzburghoz, s egyenrangú partnere tudott lenni az egészen más lehetőségekkel bíró, összehasonlíthatatlanul rutinosabb favorit riválisának, már önmagában megsüvegelendő fegyvertény, még ha a végjáték mindkét alkalommal számunkra balszerencsésen is alakult. Az osztrák kirakatcsapat egyelőre pont azokban a nüanszokban jobb, amelyek elsősorban a tapasztalatukból fakadnak: összeszokott gépezetként működnek elöl-hátul, rutinból lehoznak bizonyos helyzeteket, és folyamatosan a szabályosság határán játszanak, tudván, hogy egy döntőben a szokásosnál is többet engedhetnek meg maguknak. Erre a második meccs bizonyos periódusaiban is láthattunk példát. Brady Shaw kiszórása azonban sajnos nemcsak arra a mérkőzésre nyomta rá a bélyegét: az amerikai csatár végleges fegyelmije már ott a jégen is erős ítéletnek tűnt, az utólagos kétmeccses eltiltása meg végképp, de ez ellen nincs mit tenni, valahogy meg kell oldani a kényszerű helyzetet. Ez egy első soros csatár esetében nyilván nem egyszerű, csütörtökön például Magosi Bálint lépett fel a helyére a negyedikből, kérdés, szombat este Salzburgban hogyan mozgatja majd a szálakat Kevin Constantine.

A két napja a győztes osztrák gólnál hibázó Tirronent mindenki joggal vette a védelmébe, mondván, nélküle nem tartana itt a csapat ? ez kétségkívül így van, ugyanakkor itt ütközhet ki az, hogy az alapszakasz nagy részét és a rájátszás egészét végigvédő finn portás jóval fáradtabb lehet, mint a másik oldalon a playoff felét például átpihenő honfitársa, Tolvanen. A fehérváriak mindenesetre eddig is teher nélkül játszhattak, 2-0-s hátrányban pláne. Ha sikerülne ugyanolyan bátor játékkal meglepniük otthonukban a salzburgiakat, mint tették azt a finálé első meccsén, s elérni valahogy, hogy a meccs nagyobbik részében ne a Red Bull kétes stílusa és akarata érvényesüljön (mint két nappal ezelőtt Székesfehérváron), meglehet az esély a szépítésre. A 17.30-kor kezdődő összecsapást ezúttal is közvetíti a Digi Sport 2.

PH-FEHERVARAV19-Action-1

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

A Hydro Fehérvár AV19 döntőbeli programja:

Április 5., kedd: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19 2-1 h.

Április 7., csütörtök: Hydro Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg 3-5

Április 9., szombat: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19

Április 11., hétfő: Hydro Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg

Április 13., szerda: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19*

Április 16., szombat: Hydro Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg*

Április 18., hétfő: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19*

*ha szükséges

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum