Végig kell nyomni a hatvan percet

   

Fordított az Erste Liga-fináléban a címvédő Csíkszereda, a Ferencvárosnak akkor lehet esélye az egyenlítésre szerda este, ha az első két meccshez hasonló játékot mutat.

Annak fényében, hogy az erdélyi meccseken milyen jól és magabiztosan jégkorongozott az FTC-Telekom, némileg meglepő, hogy éppen saját pályáján, saját közönsége előtt nyújtott indiszponált teljesítményt kedd este az Erste Liga-döntő harmadik felvonásán. Noha Fodor Szabolcs együttese a Tüskecsarnokban is megszerezte a vezetést, a korai gól ezúttal nem tett jót a Fradinak, a vezetőedző is kiemelte a mérkőzést követően, hogy nem küzdöttek kellően hatvan percen át, márpedig egy Sportklub-szintű csapat ellen másként nem lehet esély. A ferencvárosiak ráadásul többször is nagyon rossz pillanatban hoztak össze elkerülhető kiállításokat, ezzel nagy ajándékot adva riválisuknak, akik élni is tudtak a lehetőségekkel: keddi öt góljukból kettőt szimpla, egyet dupla fórban szereztek. Emellett a rájátszásban a számok alapján eddig nem remeklő Adorján Attila is végleg felvenni látszik a playoffritmust a legutóbbi két meccsen, a harmadik összecsapáson például egyenesen csapata egyik, ha nem a legjobbja volt a válogatott kapus. Hogy Nagy Gergő vezérként és eredményesség szempontjából is nagyon hiányzik a Fradiból, vitán felül áll, emellett a kiesésével a megszokott sorösszetételek felborulása sem tett jót az FTC-nek – ezzel szemben a csíkszeredaiaknál teljesnek látszik az összhang, kedden például három különböző soruk is eredményes tudott lenni. Nagy márpedig a szerda esti mérkőzésen sem lehet még ott a jégen, a hazaiaknak nélküle kellene megoldaniuk a Fodor Szabolcs által előirányzott feladatot: hatvan percen át végig keményen, szívvel-lélekkel küzdeni a jégen, mindkét kapu előtt, és lehetőleg egyenlő szériaállással visszaindulni Erdélybe.

FTC-csikszereda013

fotó: FTC-Telekom

FTC-Telekom–SC Csíkszereda 2-4

   

A Sportklub a második budapesti mérkőzését is behúzta, így 3-1-es vezetéssel utazhat haza.

A Sportklubnál Becze visszatért, emiatt Péter Andor nem léphetett jégre. A meccs elején a Fradinak próbálkozott többet, Tamminen volt az egyik legaktívabb zöld-fehér játékos. A hazai fölény ellenére a Sportklub szerezte meg a vezetést: Szkacskov hátratette Kuljasnak a korongot, aki hatalmas gólt vert Arany kapujába. A harmad folytatásában a ferencvárosiak próbáltak egyenlíteni, de csak egy Fowlie–Taratuhin összeakaszkodást láthattak a nézők.

A második felvonás elején 5 a 4 ellen is támadhatott az FTC, a csíkiak kivédekezték a hátrányt, aztán a 27. percben Rokaly Szilárd kapuvasat lőtt. A mérkőzés közepén Szkacskov egy bulinál mérgében kettécsapta Tóth Gergő botját, az ebből fakadó emberelőnyben Kulmala büntette egyenlítő góllal a rutinos csíki csatár felelőtlen megmozdulását. Nem sokra rá eljött az első csíki fór, amit a korongjáratás végén Taratuhin kihasznált, így újra a vendégeknél volt az előny. A játékrész végén jött a második szeredai előny, ami fordítva sült el: Hajós lövése irányt váltott Kuljas botján, ez megtréfálta Adorjánt, így egy emberhátrányos góllal egyenlített az FTC-Telekom.

A harmadik harmad elején Kóger kapuvasat lőtt. A csapatok óvatosabban játszottak, mint az előző két játékrészben, a csendes csordogálást egy vendég gáncsolás törte meg. A Sportklub kibekkelte az emberhátrányt, sőt a kiegészülés után egy kapu elé beemelt koronggal Taratuhin megtalálta a rést Arany mamutjai között. A mérkőzés ötödik gólja felpörgette az iramot, a következő percekben mindkét oldalon komoly lehetőségek adódtak. Hat perccel a vége előtt Taratuhin ült ki két percre, az FTC többször is egyenlíthetett volna, de Adorján remekelt a csíki kapuban. A végjátékban Arany lekorcsolyázott, hiába, Részegh egy üres kapus góllal beállította a 4-2-es végeredményt.

Az SC Csíkszereda 4-2-re nyert, szombaton a szezon lezárásáért léphet majd jégre a döntő ötödik mérkőzésén.

ftcscc_220406_NBA_9885

fotó: FTC-Telekom

Kulcsmomentumokban szereztük a góljainkat

   

Így látták az edzők a döntő negyedik meccsét.

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: „Nagyon jó döntő mérkőzés volt, a hoki ünnepe. Egy nagyon jó színvonalú mérkőzést láthattunk, amihez adott volt két jó csapat, és az nyert, amelyik jobban ki tudta használni a helyzeteit. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, csak nekünk nem sikerült annyiszor kihasználnunk őket, mint a túloldalon. A mi statisztikánk szerint nagyobb helyzetekből pont ugyanannyi volt mind a két oldalon, csak valahogy nem sikerült az i-re feltenni a pontot.

Rico Rossi vezetőedző, Csíkszereda: „Nagyon hasonló meccs volt, mint a keddi: jól védekeztünk, kihasználtuk a helyzeteinket és kibekkeltük az emberhátrányainkat. Kulcsmomentumokban szereztük a góljainkat, ez nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét. Most egy kicsit pihenünk, kevesebbet edzünk, többet videózunk, és az a tervünk, hogy otthon igyekszünk erősnek lenni, akárcsak az egész szezonban.”

(Forrás: M4 sport)

Erste Liga, 2227 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Balla, Muzsik.
Arany: 91,9% (Nagy K.)
K
Adorján: 95,5% (Szamankov)
Hegyi, McFadden, Kulmala, Tóth A., Tamminen
1
Gecse, Láday, Péter B., Részegh, Rokaly Sz.
Karmeniemi, Seregély, Fowlie, Pavuk, Tóth G.
2
Milam, O'Connor, Becze, Lapenkov, Taratuhin
Bohunicky, Boros, Hajós, Kóger, Somogyi
3
Kuljas, Kubát, Szkacskov, Sofron, Stach
Roczanov, Sarcia, Bán, Farkas L. S., Komáromy
4
Farkas T., Papp, Fodor, Reisz, Rokaly N.
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Rossi Enrico, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:05 SCC Kuljas Szkacskov Sofron
1-1 30:11 FTC PP Kulmala McFadden Kóger
1-2 33:46 SCC PP Taratuhin Lapenkov Becze
2-2 38:39 FTC SH Hajós
2-3 49:17 SCC Taratuhin Rokaly Sz. Gecse
2-4 59:45 SCC EN Részegh Taratuhin Láday
44 Kapura lövések száma 37
6 Kiállításpercek 10

Kuljas újabb bombagólt vágott

 

A szerdai FTC-Telekom–SC Csíkszereda mérkőzés videó-összefoglalója.

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum