Salzburg?Hydro Fehérvár AV19 2-1

   

A magyar csapat hatalmas csatában, egy 85. percben kapott góllal maradt alul az ICEHL-döntő első mérkőzésén.

A kezdésnél Hári elhozta a korongot, Atkinson azonnal kapura tört, jól állt bele a meccsbe a Fehérvár. Az eddigieknél jóval kevesebb idő volt gondolkodni, dédelgetni a korongot, gyorsan kellett jó döntéseket hozni. Az 5. percben Sarauer az alapvonal mögül felkanyarodott, Mihályhoz passzolt, akinek lövését Tolvanen hárította. A 8. percben az első fehérvári hibára lecsapott a házigazda: a védő harmadban Campbell nem volt kellően határozott, az erőszakos Huber elvette tőle a pakkot, végül Järvinen passzát Lebler lőtte a hálóba (1-0). A játékrész derekán Raffl volt túlzottan kemény. Az emberelőnyből ugyan nem sikerült betalálni, de ahogy visszajött a kiállított, Bartalis megkerülte a kaput, váratlanul visszapasszolt a rövidnél helyezkedő Erdélyhez, aki közelről kiegyenlített (1-1). A folytatásban is kőkeményen meg kellett küzdeni minden korongért. A hajrában LoVerde szlalomozott a bekkek között, majd Nissner közelijét védte Tirronen, a túloldalon Atkinson megindulásai voltak veszélyesek. Újabb gól nem esett, döntetlennel zárult a nyitó felvonás.

A középső harmad vendégakciókkal és több technikai hibával indult, sorra ütötték a tilosakat a csapatok. A 22. percben Nissner tört kapura, Tirronen zárta a lábait, a kipattanót szerencsére fölé vágták az osztrákok. Tovább növelte az addig sem lassú tempót a házigazda, emellett még intenzívebbé vált a letámadás is. A Constantine-csapat felvette a kesztyűt, egyenlő erők küzdöttek a jégen. Néhány jó cserével felpörgött a Red Bull és bebizonyította, amit addig is sejtettünk, ilyen minőségű ellenfél ellen Bartalisék minden tudására szükség lesz. Nehéz percek következtek, Tirronen repkedett a ketrec előtt, több sikeres kiszúrással őrizte az eredményt. A mérkőzés derekán Terbócs állt ki két percre. A rájátszásban szinte tökéletesen működő emberhátrányos védekezés ezúttal sem engedett gólt, emellett a kapuvas is a mieinkkel volt. Egyenlő létszámban is a salzburgiak előtt adódtak a nagyobb lehetőségek, Lebler újabb hatalmas vasat ütött. A hajrában feljebb tolta állásait a Volán, Tolvanennek is akadt dolga. A döntés az utolsó játékrészre maradt.

A záró harmadban a jó védekezés mellett a támadásokra is kellett energiát találni. Két perc után Shaw veszélyes lövése jelezte, megvan a kellő erő a Volánban, hogy behúzza a meccset. A szurkolókra sem lehetett panasz, a Fehérvárról érkezettek többször túlharsogták a létszámban jóval nagyobb hazai tábort. Erdélyé volt a következő helyzet, majd Atkinson egyéni akciója után a középre tett korongról éppen lemaradt a társ. A másik kapunál is akadt helyzet bőven, Lebler cselsorozatával már Tirronent is elfektette, de nem tudta befejezni az akciót, majd Brennan bombáját is óriási bravúrral fogta a 32-es. Remek volt a meccs, ebben a játékvezetők is partnerek voltak, nem tördelték szét a játékot, engedték a férfias, kemény küzdelmet. A negyedik sor is megtette a magáét, Némethék lövései megtornáztatták Tolvanent. Az osztrákok erélyesen letámadták a korongos játékost, jól szűkítették a területet, továbbra sem ment könnyen az előre játék. A hajrára egy-egy emberelőny maradt, gól egyikből sem született, túlóra döntött a finálé első mérkőzésén.

Az öt az öt elleni hosszabbítás elején frissebbnek tűnt a Salzburg, az ellentétes oldalon lévő cserepad sem segített, hosszú időre a jégen ragadtak Horváth Milánék. Szerencsére sikerült átvészelni ezt az időszakot, Hári remek passzából Shaw nem tudott lőni, majd Terbócs passzolt a kapu elé érkező Sarauerhez, akit azonnal eltüntettek a bekkek. A meccs 71. percében Atkinson passzolt Hárihoz, akit a hátvédek rálöktek a kapusra, Tolvanen és a korong is a kapuba került. A játékvezetők azonnal jelezték, hogy nem érvényes a találat, ezt videózás után megerősítették. Fournier ült ki a büntetőpadra, a fórjáték nem sikerült a legjobban Lebleréknek, de lendültet fogtak. A hajrá egyértelműen az övék volt, teljesen beszorították a Volánt, Tirronen vezérletével kitartott a védelem.

Az első hosszabbítás sem hozott gólt, jöhetett az ötödik harmad. Itt is húsz percük volt betalálni a csapatoknak, de már csak három a három ellen folytatódott a csata. Erdély törhetett egyedül kapura, sajnos kimaradt a ?meccslabda?. A 85. percben eldőlt a mérkőzés. Picit elcsúszott a védekezés, a 2 az 1 elleni szituációt Wukovits és Leonhardt gólig játszották (2-1). A Hydro Fehérvár AV19 szenzációsan küzdött és alaposan megnehezítette ellenfele dolgát. Csütörtökön hazai jégen lehet egyenlíteni.

A Hydro Fehérvár AV19 döntőbeli programja:

Április 5., kedd: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19 2-1 h.

Április 7., csütörtök: Hydro Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg

Április 9., szombat: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19

Április 11., hétfő: Hydro Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg

Április 13., szerda: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19*

Április 16., szombat: Hydro Fehérvár AV19?Red Bull Salzburg*

Április 18., hétfő: Red Bull Salzburg?Hydro Fehérvár AV19*

*ha szükséges

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum