KMH Budapest?Almati 4-2

   

Sorozatban negyedszer nyerték meg az EWHL-t Dabasi Rékáék. A MAC Budapest a negyedik lett.

Villachban az EWHL döntőjét aktívan kezdte a KMH Budapest, és a 8. percben Hayley Williams meg is szerezte a vezetést: szép cselek után játszotta tisztára magát, és el tudta tenni a korongot Chshykolova mellett. Az Ajszulu Almati rögtön nagyobb fokozatba kapcsolt, kétszer is emberelőnyben támadhatott, de a kezét fájlaló Tóth Zsófia több nagy védést is bemutatott. Jó iramú játékot hozott a második felvonás. is. A kazah együttes a 30. percben egyenlített, Senger távoli lövését Tóth későn látta meg a takarás mögött. A KMH ebben a harmadban háromszor is fórban játszott, sok nagy lehetőséget alakította ki, ám nem sikerült betalálni. A legnagyobb lehetőség Dabasi Réka előtt adódott, ám a korong a vasról jött ki.

Ami nem ment be a második harmadban, az a harmadikban igen: egy perc után Tóth Enikő lövésébe Dabasi ért bele a kapu előtt, így újra az újbudaiak vezettek. A 48. percben fórból növelte előnyét a KMH, nem sokkal a kiállítás lejárta előtt a megjáratott támadás végén éles szögből Carly Bullock talált be. Sikerült kivédekezni Maria Pugina kiállítását is, Tóth védései mellett a blokkok is érkeztek. A hajrában Huszák Alexandra is eredményes volt megindulása után, és bár Szviridova még szépített, a KMH sikerét nem fenyegette veszély. Mika Väärälä együttese sorozatban negyedszer nyerte meg az EWHL-t, és újabb trófeát gyűjtött be a Supercup után.

A bronzmérkőzésen nyolc perc után a Sabres szerzett vezetést a MAC Budapest ellen. A magyar együttes egyre jobban játszott, és a 37. percben Kilmasova tudott egyenlíteni, lövése átcsorgott a kapus alatt. A harmadik harmad elejét megnyomta a MAC, sok helyzetet dolgozott ki, ám a vezető gólt nem tudott beütni. Az 51. percben a bécsiek egy balszerencsésen pattanó korongra lecsapva újra betaláltak, majd másfél percen belül újabb gólt szereztek. A magyar csapat az 58. percben emberelőnybe került, Németh Anikó is lekorcsolyázott, de az osztrákok két üreskapus gólt is szerezve eldöntötték a meccset. A MAC az előző idényhez hasonlóan ezúttal is a negyedik lett.

A program

KMH Budapest?Vienna Sabres 4-0 (1-0, 1-0, 2-0)
MAC Budapest?Ajszulu Almati 3-4 (1-3, 1-0, 1-1)
Bronzmérkőzés: MAC Budapest?Vienna Sabres 1-5 (0-1, 1-0, 0-4)
Döntő: KMH Budapest?Ajszulu Almati 4-2 (1-0, 0-1, 3-1)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum