Tóth Tamás gólokat lőtt, de az Islanders nem jutott tovább

 

Ortenszky negyedik lett a svájci juniorban, Horváthék elődöntősök a finn ifiben. Utánpótlás-légióskörkép.

Finnország, U18 SM-sarja

A rájátszás negyeddöntőjében a Horváth Bencét is foglalkoztató KalPa 2-1-es összesítéssel búcsúztatta a HPK-t. Az első mérkőzést még ellenfelük nyerte büntetőlövéseket követően, a következő kettőn viszont megfordította a párharcot a KalPa: előbb 2-1-re, majd 5-0-ra tudott nyerni. Horváth 1 gólpasszal zárta a szériát. A KalPa a két győztes mérkőzésig tartó elődöntőt a Jokerittel vívja, az első mérkőzést követően hátrányba kerültek, a Jokerit otthon 7-1-re behúzta az első összecsapást.

Megkezdte helyosztó csoportmérkőzéseit a Deák Mártont is soraiban tudó SaiPa/Ketterä, amely eddig 4 mérkőzésén összesen 11 pontot gyűjtött. Deák az Ilves elleni 6-1-es győztes mérkőzésen gólt lőtt.

Finnország, U20 Mestis

Befejezte a finn junior másodosztály küzdelmeit a JYP második csapata. A záró fordulóban Antal Norbert együttese 5-3-ra kikapott a TPS II-től, így a második helyen végzett. A magyar csatár 35 mérkőzésen 5+4 pontot ért el. A JYP B 5 csapatos osztályozón vehet részt.

Svájc, U20 Elit

Mint az Ortenszky Tamással készített interjúnkból is kiderült, a Biel negyedik helyen végzett a svájci juniorbajnokságban, a bronzmérkőzésen a Davos egy gólszegény mérkőzésen 2-0-ra legyőzte őket.

Észak-Amerika, USPHL Premier

Az Islanders HC nem jutott tovább a 16 csapatos országos döntő első csoportköréből. Tóth Tamás csapata mindhárom mérkőzését elbukta a későbbi elődöntős Wilkes-Barre (2-3), az ezüstérmes Metro Jets (4-7) és a Florida Junior Blades (4-8) ellen. Tóth a Jetsnek kettő, a Floridának egy gólt lőtt, a szezon során 33 mérkőzésen 20 gólt és 8 gólpasszt jegyzett.

Svédország, U20 Nationell

6-0-s vereséggel kezdte az osztályozót a Karlskrona. Öt klub oda-vissza kört játszik egymással, amely után a legjobb kettő bennmarad a junior első osztályban. Horváth Donát játszott, pontot nem szerzett.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum