Connor McDavid megszerezte a 100. pontját

 

Az Edmonton kapitánya elsőként érte el ezt a határt a mezőnyből, karrierje során pedig ötödször.

A Seattle hazai jégen 3-0-ra kapott ki a Vegastól, amivel eldőlt, hogy az újonc Kraken biztosan nem lehet ott a playoffban. Egyelőre ez nem mondható el a Knightsról, amely jelenleg a rájátszás határvonalán táncol. A Vegas a Climate Pledge Arenában aratott győzelmével pillanatnyilag megelőzte a Dallast, és a még rájátszást jelentő nyolcadik helyre lépett, ám a texasi alakulat négy mérkőzéssel játszott kevesebbet, mint a nevadai. A Seattle-ben elért győzelemért a két pontot szerző Jonathan Marchessault és 22 védéssel élete első shutoutját szerző Logan Thompson tette a legtöbbet.

A Vegast és a Dallast kitartóan üldözi a Winnipeg. A kanadai gárda a Buffalo legyőzésével a hetedik győzelmét szerezte a legutóbbi kilenc találkozón, ennek köszönhetően mindössze két pontra került a vonaltól. A Jets büntetőlövésekkel nyert 3-2-re a KeyBank Centerben, ahol igencsak megdolgozott a pontokért. A vendégek a rendes játékidőben még futottak az eredmény után, hiszen kétszer is egyenlíteniük kellett, a rávezetések során viszont már nem ismertek kegyelmet és mindhárom büntetőjüket értékesítették Pierre-Luc Dubois, Mark Scheifele és Blake Wheeler révén.

A New York Rangers még a Winnipegnél is jobban megdolgozott a kettő pontért Detroitban. A Little Caesars Arenában a Rangers háromszor is egyenlített, utoljára három perccel a befejezés előtt Chris Kreider emberelőnyös góljával. 4-4 után nem született több gól a rendes játékidőben, jöhetett a ráadás, ahol Andrew Copp váltotta gólra Artyemij Panarin centerezését. Kreider a 24. találatát szerezte fórban, ezzel listavezető az NHL-ben és beállította Jaromír Jágr egy idényre vonatkozó franchise-rekordját. A Rangers emellett a 24. meccsét nyerte ebben a szezonban hátrányból, amivel a legjobb az NHL-ben, és ami új klubrekord.

A St. Louis 4-3-ra győzött Vancouverben és ezzel visszavette a Central-csoport harmadik helyét a Nashville Predatorstól. A mérkőzés fordulópontja a második harmad végén volt: a Blues szűk két perc alatt Robert Thomas emberhátrányos és Ryan O’Reilly fórból szerzett góljával fordított, majd a harmadik elején Nathan Walker találatával megduplázta a különbséget. A St. Louisban a két gólpasszt kiosztó David Perron megszerezte a 453. és 454. pontját, amivel megelőzte Al MacInnist és feljött a kilencedik helyre a klub örökranglistáján.

Az Arizona a San José legyőzésével vetett véget a hatos nyeretlenségi sorozatának. A Gila River Arenában az első két felvonás egy-egy gólt hozott mindkét oldalon, a befejezőben viszont csak a Coyotes játékosai voltak eredményesek összesen háromszor, beállítva az 5-2-s végeredményt. A hazaiaknál Karel Vejmelka 40 lövést fogott, Jan Jeník duplázott, Nick Schmaltz pedig két pontot tett a közösbe. Schmaltz ebben a márciusban összesen 22 pontot gyűjtött, ami egy naptári hónapra vetítve a legtöbb azóta, hogy a franchise Winnipegből Arizonába tette át a székhelyét.

Az Edmonton büntetőkkel verte 4-3-ra a Los Angelest. A Rogers Place-ben az első harmadot az Oilers nyerte 2-1-re, a másodikat ugyanilyen arányban a Kings. A harmadik etap és a plusz öt perc nem hozott döntést, így jöhettek a büntetők, amit a hazaiak 2-0-ra nyertek Leon Draisaitl és Connor McDavid találataival. Az Edmonton kapitánya ötödször szerzett legalább 100 pontot az idényben, ezzel a klub rangsorában utolérte a harmadik helyen álló Mark Messiert. A képzeletbeli dobogó első két helyén Wayne Gretzky (9) és Jari Kurri (6) áll.

mcdavid 100

NHL, 2022. március 30.:

Buffalo?Winnipeg 2-3 b.
G: Girgensons (2) ill. Wheeler, Appleton

Detroit?NY Rangers 4-5 h.
G: Rasmussen, Vrana, Bertuzzi, Erne ill. Reaves, Chytil, Panarin, Kreider, Copp

Edmonton?Los Angeles 4-3 b.
G: Ceci, Draisaitl, McDavid ill. Edler, Byfield, Grundström

Vancouver?St. Louis 3-4
G: Pettersson (2), Chiasson ill. Leddy, Thomas, O’Reilly, Walker

Arizona?San Jose 5-2
G: Jenik (2), Ritchie, Hayton, Schmaltz ill. Reedy, Burns

Seattle?Las Vegas 0-3
G: ? ill. Theodore, Amadio, Marchessault

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum